RÖVID, ZENEI ELMÉLKEDÉS EGY KÁROMKODÁSSAL
2004 szeptember

Elfelejtettem belépni. Igen. Engem elfelejtett valaki. Furcsa ilyen tárgyilagosan gondolni erre. Hogy be kellett volna intenem valakinek, csak
felcseréltem, összekevertem, eltévesztettem, elrontottam. A kurva anyád. Csak elfelejtettem belépni.
Leszálltam a villamosról, a villamos elment, nap süt, és a következő ütemben aztán megmozdulnak a fák, és egyedül maradok a zebrán.
Bach, aki ismert műveiben számos ismeretlen helyet hagyott hátra, úgy érzem, tisztában volt azzal, hogy egyedül a felület fontos.
Aztán nekitámaszkodtam az oszlopnak, és hallgattam bennem, ahogy visszaáll a verés. Hogy miért kell rádudálni, rákiabálni valakire. Furcsa ilyen tárgyilagosan gondolni erre.