Bognár Péter

ÍGY KÉPZELTEM

2003 június

ÍGY KÉPZELTEM

Kisasszony,
azt hiszem, vannak dolgok, amik csak mellékesen lehetségesek, úgy
zárójelben, éppen csak megemlítve, mint valami jelen lévő, vagy jelen
nem lévő barát, aki, persze, sokkal többet érdemelne, mint egy zárójel
nyújtotta lehetőség, és valahogyan most mégis úgy érzem: kevesebbet.

Valamelyik éjjel, fölriadva, vagy inkább még el sem aludva, de vergődve éreztem
valamit a fejemben, amit tulajdonképpen már ismertem, valami idegszálat
(legalábbis én így képzeltem), inkább távolságot, mint közelséget, és a benne szünet
nélkül áramló-lüktető, az olajhoz hasonlatos anyagot, fényeset, lemoshatatlant és
meleg-tapintásút, mondom, mint az olaj, régen meghalt emberek és állatok nagy
nyomás alatt elkészült életéből készült anyagot éreztem ebben az idegben vagy
miben, amitől nem tudtam aludni – a beszéd, a szavak, jöttem rá egy idő múlva.

És akkor kezdtem el úgy nézni az életemet, mint monológot, hogy nemcsak bennem
és éjszaka az az egy, hanem délután is az a sok minden, mind, amit én az életemnek
szoktam hívni, az is egy monológ, amit végig kell mondani, és akkor gondoltam arra
is, hogy vannak dolgok, csak mellékesen lehetségesek, úgy, zárójelben, éppen csak
megemlítve, mint valami jelenlévő, vagy jelen nem lévő barát, és akkor ezt le is
írtam, hogy szerintem ilyen a boldogság is például, ami persze sokkal fontosabb
helyet érdemelne, mint egy zárójel nyújtotta lehetőség, csak éppen nem egy
monológban, hanem bennem.

Bennem, az életemben viszont akkor kezdtem úgy nézni az életemet,
mint monológot, ami tőlem valahogyan, valamilyen formában
független, tehát az életet mint monológot, gondoltam az élettől kellene
akkor visszafoglalni valamit, ami az enyém: az életemet mondjuk.

Mert be kellett látnom, hogy nemcsak a boldogság ilyen „csak
mellékesen lehetséges” dolog, hanem végső soron minden, az életem,
ami persze sokkal fontosabb helyet érdemelne, és így történhetett,
hogy valamelyik éjjel fölriadva, vagy el sem aludva még, de
vergődve, ki akartam tépni a fejemből egy ideget (én legalábbis így
képzeltem), egy olajvezetéket.

kép | flickr.com