anyám
mindig is két élete volt
az egyik amitől félt
a másikról nem tudta hogy placebo
nem vet árnyékot
ahol az árnyékot várnád
ott csak fényesség
mindig át kell kísérni egyik
létből a másikba
mint vakot a zebrán
van emléke fájdalomról
apám hentes tenyere
még ég az arcán
most puha párnán ül
csontját összetartja a béke
szövedéke
kezén egyre több a májfolt
egyre közelebb látja a távolt
