AZ EMBER, AKI NEM VOLT

„Hát, istenem, a telegráf… Láttam olykor egy-egy út végén, egy kis dombocskán, a szép napsütésben, amint kinyújtja hajlékony, fekete karját, mint egy óriási bogár a lábait, és esküszöm, hogy mindannyiszor izgalom fogott el, mert arra gondoltam, hogy ezek a különös jelzések pontos mozdulatokkal hasítják a levegőt, és háromszáz mérföldnyire viszik el egy asztalnál ülő ember ismeretlen gondolatait ahhoz az emberhez, aki egy másik asztalnál ül a vonal túlsó végén. Ezek a jelzések, gondoltam, csupán e mindenható főnök akaraterejéből rajzolódnak ki a szürke felhőn vagy az ég kékjén, s ekkkor a szellemek, tündérek, gnómok, egyszóval a földöntúli hatalmak jutottak eszembe, és nevetnem kellett.”

(Dumas: Gróf Monte Cristo)

1.

Az ezerhétszázkilencvennégyes évben a költők és nemzetek látóhatárát már túlságosan elhomályosítják a véres események szellemképei, nem csoda, hogy senki sem veszi észre azt a másik világméretű forradalmat, amely Franciaországban a hírközlés területén megy végbe. Szeptember elsején azonban valamelyik harcoló csapat valódi, szabályos táviratot küld a Konvent tagjainak, győzelmi jelentést, egy Condé-sur-l’Escaut nevű város visszafoglalásáról. A képviselők mámoros ünnepléssel fogadják a jó hírt, amelyet a Párizs és Lille között felállított szemafor-rendszer továbbított (Claude Chappe találmánya), és húsz órával előbb ért rendeltetési helyére, mintha lovasfutár hozta volna. Történelmi pillanat: megszületett a telekommunikáció.

„A konvent persze megbukott, a forradalom is megbukott – írja majd Móra Ferenc a Gellérthegyi távirgány című elbeszélésében –, de a Chappe-telegráf néhány évtized alatt egész Európában elterjedt. Még Oroszországba is eljutott, csak éppen két állam nem vette be – a Habsburg-monarchia és Törökország.”

A krónikások nem jegyezték fel azt a mélyértelmű megjegyzést (csak én jegyeztem fel), ami Bonaparte szájából hangzott el, ezerhétszázkilencvennyolc nyarán, dicsőséges egyiptomi hadjárata idején. A jövendő császár délcegen ült Aboukir nevű lován, tűzött a sivatagi nap, Bonaparte megtörölte verejtékes homlokát, és váratlanul kijelentette, hogy Európa sorsa másként alakul, ha a telegráf előbb születik meg és a Bastille lerombolásának híre pár perc alatt eljut Versailles-ba, a királyhoz. A földgolyó ma másképpen forogna, mondta még, és köhintett, azzal az ő utánozhatatlan köhintésével, majd tűnődve nézett farkasszemet Mourad Bey tízezer félelmetes lovaskatonájával és harmincezer gyalogosával, akik a sivatagban felsorakozva várták az összecsapást. Persze átvitt értelemben beszélt a földgolyó forgásáról, a történelem menetére gondolt, de hogy pontosan milyen menetre, az most már örökre rejtve marad. Sajnálatos módon nem tudhatta (csak néhány kiválasztott tudhatta), hogy egy Chudy József nevű fiatal pozsonyi muzsikus, öt évvel Claude Chappe előtt már feltalálta az optikai és akusztikus távjelző rendszert, és törékeny véletlenek egybeesésén múlott csak, hogy a találmány nem terjedt el szélsebesen; ez esetben, ezerhétszáznyolcvankilencben, Franciaországban, a Chudy-féle szabvány szerint jöttek–mentek volna percek alatt a hírek. A világon minden a véletlenek és szükségszerűségek gyümölcse, mondotta volt Démokritosz.

2.

Chappe eredetileg pap, de kilép a rendből, mérnöknek tanul. Fivéreivel együtt a forradalom iránti határtalan lelkesedés fűti, amikor távíróját kitalálja. De mi fűti Chudyt? Csak annyit tudni róla, hogy vezényel és komponál, és mielőtt felköltözik Pestre (vagy Budára), néhány évig Pozsonyban, Erdődy Nepomuki János gróf kastélyszínházának kapellmeistere. Távjelzőjének részletes leírása és rajza ma is megtekinthető egy tizenöt oldalas füzetben, németül, címe: Egy telegráf leírása, amelyet az ezerhétszáznyolcvanhetes évben, a magyarországi Pozsonyban mutattak be. Ebben Chappe-hoz hasonlóan, ő is egymástól öt-tíz kilométer távolságra álló őrházak láncolatát javasolta. Azt ajánlotta, minden őrháznak legyen öt ablaka. Az ablakokat egy-egy lámpa világítsa meg, és tolóablak sötétítse el. Öt lehetséges jel kombinációiból álljanak össze az ábécé betűi. Egy elmés szerkezet gombnyomással működtesse az ablaktáblákat. Hogy az ifjú Chudy anyanyelve német volt-e vagy magyar vagy szlovák, nem tudom, senki sem tudja, azt sem tudom, mi volt az apja foglalkozása, vagy milyen iskolába járt, milyen mesterek tanították. Zenét is szerzett, írja a lexikon, operákat is komponált. (Erről később.) Művei azonban megsemmisültek, a kották, kéziratok mind eltűntek, róla magáról sem árnykép, sem rajz, sem festmény nem maradt. Chudy az a zeneszerző, akinek az utókor egyetlen melódiáját sem fütyüli, tulajdonképpen ő az az ember, aki nem is volt. Bár azt még tudni lehet, hogy ezernyolcszáztizenháromban halt meg, Pesten.

De mégis: mi fűtötte?
az ifjú kapellmeister
Elképzelhetek bármit. Chudy huszonöt éves, kreatív életkorban van, amikor találmányát felkínálja a nagyvilágnak, egyúttal már betölti állását az Erdődy grófoknál. Haydn élete vagy a nagyváradi püspök szolgálatában álló Karl Ditters von Dittersdorf osztrák zeneszerző példája arra tanít, hogy ezek a posztok a főúri kastélyokban valójában nem is voltak olyan rettentőek, és nem minden főméltóság volt olyan gyűlöletes, mint amilyennek Mozart látta a salzburgi hercegérseket, akire ráragasztotta a „főripők” csúfnevet. Bár pozsonyi, herrengassei palotájukban az Erdődyek rendszeresen tartanak nemzetközi színvonalú opera és daljáték előadásokat, nem beszélve a házikoncertekről, feltételezem, hogy az ifjú kapellmeisternek mégis akad néha egy-egy üres órája.

Akkor talán lesétál a Morva partjára, elüldögél, dicsőségről, nagyságról álmodozik, még túl keveset tapasztalt ahhoz, hogy felismerje, sok nagy dolog kicsinységét és némely kicsiny dolog nagyságát, még az egeket ostromolja. A bécsi Burgtheaterben látja magát, ahol bemutatják egy régóta kéziratban várakozó opuszát, a címe mondjuk Il talismano, egy póruljárt szélhámosról szól, műfaja opera buffa, szövegét is, zenéjét is ő írta és a clavicembalo mellől ő maga vezényli az előadást. A császár, II. József is ott van, előadás közben önfeledten nevet, kétszer tüsszent, ez jó előjel, a végén kegyesen tapsol, az efféle kegyes taps nagyszerű ígéreteket rejt magában, meghívást egy új opera írására, netán valamilyen állást… Megered az eső, a hűvös cseppek kizökkentik Chudyt az álmodozásból, de lelkében édes remények kavarognak. Aztán már tél van. Úgy képzelem, hogy életében váratlan esemény történik, gazdája kölcsönadja őt az első hegedűssel együtt egy prágai rokonának, esküvői ünnepségen kell muzsikálniuk. Az utazás merő gyönyörűség, az út mentén fehér tájat lát, behavazott erdőket, az elegáns, narancsszínűre lakkozott grófi hintóban az utasok puha, meleg bundákkal takaróznak, Chudy és társa naphosszat bóbiskol, három fényes szőrű ló repíti őket, a fogat ajtajait tarka virágcsokrok ékesítik, kerekeit keskeny aranypántok, az efféle külsőségekről további leírásokat láss Edouard Möricke Mozart prágai utazása című könyvében, noha ott az események ősszel történnek. De hoppá! Mert hogy éppen ez lesz itt a bökkenő, Mozart! Köztudott, hogy a Don Giovanni ezerhétszáznyolcvanhetes október végi prágai ősbemutatója előtt egy évvel ugyanott óriási sikerrel játszották a Figaró lakodalmát, ezért februárban, helybéli barátai meghívására Mozart és felesége odalátogattak. „…nagy élvezettel néztem – számol be Mozart az apjának egy prágai bálon szerzett élményeiről –, ahogy ezek az emberek a Figaróm kontratáncokká és német táncokká átalakított zenéjére bensőséges élvezettel ugrándoztak. Mert itt nem beszélnek másról, mint – Figaróról, nem járnak más operához, mint – Figaróhoz és mindörökre Figaró. Mondhatom, nagy tisztességemre szolgál.” És Chudy is ott van akkor. És elmegy az Operába, amikor éppen Mozart vezényli a Figarót. És akkor is ott van, amikor nem Mozart vezényel. Ahányszor csak teheti, ott van. És mindegyik alkalommal egész valóját áthatja a nagyság és tökéletesség eme élménye. És ezek után több mint egy évre abbahagyja a komponálást, csak a gazdája által megrendelt kötelező opuszokat gyártja le. Ez végül is banális történet, mindenféle ilyen sztori szállong a világban önmagukkal elégedetlen zeneszerzőkről, akik egy időre elhallgattak, festőkről, akik sutba dobták az ecsetjüket, vagy varázslókról, akik eltörték a pálcájukat („…se szellem, se varázs, se báj…”), ezt a kényszerpihenőt ki-ki önmagára rója ki, mint penitenciát. De az már ritkább, hogy a vezeklő közben valami egészen más dologgal kísértse az isteneket. Chudy ezt teszi. Szép időben még mindig le-lejár a Morva partjára, üldögél, ábrándozik, képzeletben távoli tájakat lát, és feltalálja a távirgányt. Mondjuk.

3.

Mondjuk Chudy is szabadkőműves. Mindenki szabadkőműves és sokan besúgók. És vannak olyanok is, akik szabadkőművesek is és besúgók is. Ez a korszellem. A frajmaurerek szépséges illúzióikkal ott találhatók Pozsonyban, Pesten, Eperjesen, Miskolcon, Selmecbányán, Kolozsváron, Bécsben, Berlinben, mindenütt. „Én nem ismerek nagyobb szerencsét, mint azt, ha valaki kőművessé lehet. Az a szép egység, mely nem születést, nem fényt, hanem érdemet tekint! (…) Egy lózsiban egy konziliáriussal, egy koncipistával, egy hadnaggyal, egy franciskánussal, egy kálvinista vagy egy rác pappal, mint barát és barát, mint testvér és testvér!” – így Kazinczy.

Mért ne lenne Erdődy Nepomuk János is frajmaurer? Mért ne lenne Chudy is jelen a pozsonyi Hallgatás elnevezésű páholy rendkívüli ülésén, éppen amikor (mért ne?) látogatást tesz a testvéreknél a köztiszteletben álló Born Ignác, világhírű természettudós és bányatanácsos, a bécsi felvilágosodás legtiszteletreméltóbb képviselői által látogatott Zur wahren Eintracht ( Az igaz egység) nevű páholy főmestere? „Egy szabad és gondolkodó ember nem áll meg ott, ahová a véletlen taszítja…” – írja Kleist néhány évvel később féltestvérének, Ulrikének. Mondjuk, Chudyt is játszi kedvvel taszigálja a véletlen, így hát Born Ignác elé tárja az optikai és akusztikai telegráf tervét, a tudós professzor kijelenti, hogy mivel a világot általában a lehetetlen dolgok megvalósítása viszi előre, megpróbál támogatókat szerezni a találmány megvalósításához. Born Ignác nem beszél a levegőbe, valóban intézkedik, a szabadkőműves szálak pókhálószerűen tekerednek szét Pozsonytól Kolozsvárig, Ausztrián át Poroszországig; gondolom, felbukkan egy mesés vagyont birtokló herceg, aki magához rendeli Chudyt, megszemléli tervezetét, majd nyájasan egy másik mesés vagyont birtokló herceghez utasítja. Gondolom, udvari tanácsosok és professzorok is betekerednek a hálóba, valaki audienciát eszközöl ki az ifjú feltaláló számára Bécsben, személyesen Kaunitz gróftól, ám valamilyen járvány dúl azokban a hetekben, pestis, kolera vagy csak nátha, ilyenkor a betegségektől mániákusan reszkető kancellár még a császárral sem hajlandó találkozni, Chudyval tehát egy piperkőc konziliárius tárgyal, akinek arcáról egy pillanatra sem fagy le az ironikus mosoly, „az is bolond – gondolja a piperkőc –, aki feltalálóvá lesz a monarchiában….”
nyughatatlan elméjű emberek
Mindez persze fikció. Az a távirgány azonban, amelyet a Chappe-féle modell alapján, két vagy három évtized múlva egy Andreán Károly nevű fiatalember mutat be a Gellért-hegyen, és amelyről Móra Ferenc számolt be, valóság volt. Ezzel kapcsolatban Móra közzétette Ferenc császárnak öccséhez, József nádorhoz intézett írásbeli üzenetét. Íme: „Értesítem fenségedet, hogy némely nyughatatlan elméjű emberek a telegráf masina nevű újítással meg akarják zavarni házunk birodalmának nyugalmát is. Bécsben elutasítva, valószínűleg a fenséges testvérünkre bízott tartományban is kísérleteket fognak tenni. Mivel ezen jakobinus találmány a népek között csak a köznyugtalanság előmozdítására szolgáló eszköz lenne, elvárjuk fenségedtől, hogy ezen rebelliós újításnak útját állandja.”

Amikor Chudy futja a köreit, hogy találmányához támogatást találjon, még nem léteznek a jakobinusok, a francia forradalom csak egy év múlva fog kitörni, a Burg termeiből még nem söpörték ki a felvilágosodás eszméit, sőt Bécsben, egyenesen II. József utasítására mutatják be a Figaro lakodalmát. Mégis úgy érzem, hogy Chudy kérelmének elutasítása a fentebb illusztrált birodalmi szellem lényegéből következett…

Valószínűleg hasonló szellem hatotta át a potsdami Sanssouci palotát is. Mert II. Frigyes Vilmos porosz király őszintén lelkesedett a találmányért, ez benne van a lexikonokban, ám mégsem támogatta. Úgy képzelem, hogy először elámult, majd eszébe jutott az államkassza, ekkor hangot váltott és kijelentette, hogy a bámulatos eszköz leírása a kor nagy bűvészének, Pinetti lovagnak legnagyszerűbb mutatványaival vetekszik, ám az ilyen mágikus trükkökkel óvatosan kell bánni, és Goethe Bűvészinasából idézett néhány sort. Chudy csüggedten hallgatott, nyilvánvaló volt, hogy Nagy Frigyes puhány unokaöccse nem értette vagy nem akarta érteni a találmány lényegét. A kihallgatás véget ért, szponzor nem találtatott, Born Ignác súlyos betegsége miatt visszavonult a közélettől, Chudy hamarosan Pestre (vagy Budára) költözött, mert Erdődy Nepomuk János meghalt, a telegráfról többé nem esett szó.

Ezernyolcszázötben, amikor Napóleont már császárrá koronázták, az austerlitzi győzelem évében, Claude Chappe kiugrik párizsi hotelszobájának ablakából, és azonnal szörnyethal. Öngyilkosságának oka a súlyos depresszió, amibe vetélytársai rágalmai sodorták, azt híresztelték, hogy a távíró ötletét valaki mástól lopta. Mikor tettét végrehajtja, Franciaországban már 2000 kilométernyi szemaforhálózat működik.

4.

Szeretem ezt a bolond kapellmeistert, akinek a feltalálás a hobbija, megpróbáltam nagyemberekkel összehozni, nem sikerült, egyedül Born Ignácra szabadíthattam rá. Kezdetben még azt gondoltam, ismerkedjék meg Mozarttal, muzsikus muzsikussal, a pozsonyi Hallgatás páholy tagja a bécsi Zur neugekronten Hoffnung (Az újrakoronázott reményhez) elnevezésű páholy tagjával. Somfordáljon oda a mesterhez egy Figaro-előadás szünetében, vagy lessen rá a prágai Bertramka villa előtt, szólítsa meg, tukmálja rá egyik szerzeményét, csakhogy mindez nem volt életszerű, Chudyról nincsenek dokumentumok, Mozarthoz meg Volkmar Braunbehrens vagy Maynard Solomon könyveiből meríteném az ötleteket, ez visszariasztott, engem is lopással vádolhatnának, noha sok igazság van a mondásban, hogy egyetlen forrásból lopni plágium, kettőből viszont kutatás. Mindegy, jobb ha a valóságra szorítkozom.
besúgórendszer
Ezerhétszázkilencvenhárom van. Tizenhatodik Lajost már kivégezték. „Két hete nem tudok többé francia újságokat olvasni, annyira undorodom ezektől a nyomorult sintérektől…” – írja Schiller, ifjúkori barátjának, Theodor Körnernek. Napóleon még csak huszonnégy éves, többek között Toulont ostromolja. Magyarország uralkodója I. Ferenc is huszonnégy éves, ám fiatal kora ellenére már mesterien továbbfejlesztette hazánkban elődje, II. Lipót besúgórendszerét, hasznos intézkedés, a jakobinusok már szervezkednek, noha a mozgalom még készületlen. A készületlen szót Kazinczytól veszem kölcsön. „Készületlen minden… – írja a szóbanforgó évben Kis Jánosnak –, lexikonunk szűk, szegény; grammaticánk habzó, hiányos; stylisticánk feszes, ügyetlen, ’s ’a mi mindennél bajosabb, mi magunk, írók és olvasók, készületlenek vagyunk, egészen készületlenek…”

Pedig volna ok örömre is. Kazinczy a levegőbe dobálhatná a sipkáját és hármat kurjanthatna, mert ebben az évben valami jó is történik a magyar kultúrában. Kelemen László színtársulata bemutatja az első magyar operát, magyar nyelven, zenéjét Chudy szerezte, a librettót Szalkay Antal, egykori katonatiszt, költő-műfordító-színész írta egy német szerző darabja alapján.

Helyesbítek: a délceg Szalkay egyúttal magasan kvalifikált ügynök és agent provocateur is volt, nappal a forradalmi kátét terjesztette, éjjel besúgott. Nappal szép magyar nyelven szellemes szövegeket írt, a honi műveltségért tevékenykedett, éjjel feljelentette a kollégáit. Ez a Doppelgänger nemrég még a legmagasabb titkos beosztásban jeleskedett: II. Lipót parancsára komornyiknak álcázva a felség édes fiát, Sándor Lipót nádorfőherceget figyelte meg. De hisz mondtam már: ez volt a kor követelménye, a Zeitgeist. Voltak, akik eladták az árnyékukat.

És Chudy?

Az ember, aki nem volt, fütyörészve lépegessen a partvonalon, maradjon kívül, ördöggel, angyallal alkut ne kössön, továbbra is nagy művekről álmodozzék. Aki meg a Kemnitzer kávéházban jár, a sakktábla fölé hajolva lássa őt a sarokban, Kármán József társaságában, vagy egyedül, egy levél írásába merülve, amit pozsonyi kedvesének szán: „Drága, drága leánykám, nemsokára érted jövök, helyzetem jobbá fordul, atyád belátja, hogy másként leend ezután… Már közelg a nap…”

5.

A közelgő nap ezerhétszázkilencvenhárom május hatodika, a már említett első magyar opera, a Pikkó hertzeg és Jutka Perzsi (szomorú-víg daljáték) bemutatója. Az osztrák lapok szégyenteli bukást jósolnak, előre tudják, hogy üres lesz a nézőtér. Hatalmasat tévednek; óriási tömeg gyűlik össze a premieren, majdnem szétesnek a budai nyári színház gyenge falai. És már a legelső magyarul megszólaló dalnál, amit Chudy „huszonöt muzsikás személyből” álló zenekara kísér, taps és éljenzés tör ki, és ez mindvégig így megy. A butácska történet helyszíne Ypszilon városa. Jutka-Perzsi könyörög apjának, a tatár kánnak, Gömböcnek, hogy engedje feleségül Pikkó kalmük herceghez. Gömböc nemet mond. Kitör a háború a tatár és a kalmük sereg között, Jutka-Perzsi hol kedvese, hol apja életéért reszket. A végén mindenki meghal, a szerelmesek is, bár ők, mielőtt legördül a függöny, valahogyan mégis feltámadnak.

„Chudy úrnak muzsikája oly jó, hogy akármelyik orchesterbe beillene… – írja a második előadás után Verseghy Ferenc –, melódiás együgyűségével a szívre hat, harmóniájával a fület is gyönyörködteti.”
eufória
A siker leírhatatlan. A közönség mámorosan tombol, a férfiak a csizmáikkal dübögnek és levegőbe hajigálják a kucsmáikat, a nők színes szalagjaikat lengetik, a hangorkánba kereplők és csengettyűk lármája vegyül, ilyen eufóriát még soha nem élt át az állandó magyar színtársulat, az operát egy év alatt tizenkétszer játsszák el, összesen ötszáztizenkét néző látja, ez csúcsteljesítmény, „áriáit” az egész ország énekli. Áriáit – a következő században – az egész ország elfelejti.

A lexikon szerint három év múlva Chudy megint írt egy operát. Elgondolkodtató címe volt: A telegráf vagy a távírómasina (Telegraph oder die Fernschreibmaschine). Azután még egy balettet is írt, ennek a Tébolyodottak kórháza címet adta (ospital der WahnsinnigenHHHospital der Wahnsinnigen). Mindkét mű nyomtalanul eltűnt, nem maradt fenn szemtanúk beszámolója sem.

A HALLOM A HÍREKET című összeállításból

felső kép | Chappe szemafor-hálózatának állomása, wikipedia.org