HÁROM SÖR A GOLGOTÁBAN

A Golgota vendéglő teraszán ültök. Tikkaszt a márciusi kánikula. A hőmérők 23 fokot mutatnak. Igaz, három nappal korábban még délben is fagyott.

Megjön a sör. L., a kisváros bozontos szakállú életművésze, aki mindig mindent hamarabb tud meg mindenki másnál, mohón viszi cserepes ajkához a magyaros tulipánokkal díszített cserépkorsót. Egy szuszra kiissza az egészet, majd az asztallaphoz csapja a talpát. „Mint az anyatej!” Hátradől a méregzöldre festett bádogszéken. „Pincér, még egyet!” „Viszem!” – jön a válasz, aztán nyomban utána a sör is.

járatod az agyad

L., aki eredetileg fizikát végzett, majd RMDSZ-politikusként ragyogott a romániai magyarság egén, nemrég összekülönbözött a vezetőséggel. Ez idő szerint munkanélküli. Amúgy kitűnően megvan. Dagadt ujjait a korsó fülébe préseli, és ellazulva mondja: „Tudod, mit nem értek? Ezt az egészet. Az Univerzumot. Tegnap olvasom a Krónikában, hogy a Hubble-teleszkóp, melyet a Bush-kormányzat Bin Laden helyett ítélt halálra, még egyszer és utoljára kibámult az Univerzum peremére. Látta az első csillagokat és galaxisokat. Érted? Odakint a ‘határon’… Hogy kerültek oda ki, ha kezdetben bent voltak, és a Föld, amely a Tejúttal együtt azóta is csak távolodik tőlük, hogyan került ide be? Merthogy bent van! És azt is olvastam, hogy bármerre néznénk ezzel a Hubble-teleszkóppal: körös-körül ugyanazokat az őscsillagokat és galaxisokat látnánk, amelyek az első egy milliárd évben ott voltak, de mára talán nincsenek is. Sehol. Az ősrobbanás tűzgolyója sem ‘mögöttünk’ van már, hanem ‘előttünk’ valahol. Egyszerűen körülvesz bennünket, bár azóta véghetetlenül kitágultunk. Érted te ezt?” Ismét belekortyol a sörébe, és elégedetten bámul rád. „Mit szólsz ehhez? Te ugyan nem végeztél fizikát, de járatod az agyad.” Az. Legalább olyan mohón csapsz le a témára, mint ő a sörre. A sört nemigen bírod (a gyomrod vacakol), magyarázni azonban imádsz. Ha van kinek. És most van. „Te még nem gondoltál rá, hogy a bent és a kint valójában ugyanaz? Akárcsak a jobb és a bal, a lent és a fent, attól függ, honnan nézzük. Különbség persze van, hiszen a tér befele összezárul, kifele pedig kitárulkozik Már Püthagorasz is tudta, hogy az Univerzum olyan „gömb”, amelynek középpontja mindenütt van, de kerülete sehol… A földfelszínen is így van. Gondold el, bármerre indulsz, egy idő után ugyanoda jutsz vissza. S bármerre indulsz, ugyanakkora utat kell megtenned, hogy visszajuthass. „Jó, ezt értem, de…” „Ebből az is következik: hogy a Föld felszínének minden pontja középpont. A világ közepe. A zavart az okozza, hogy a Földnek van egy másik középpontja is, bent a térfogatban. Voltaképpen azt szoktuk középpontnak tekinteni. S abból tényleg csak egyetlenegy van. És éppen ez a baj! Mert abból is végtelen számúnak kellene lenni.”

„Állj! Ezt nem értem.” „Azt tudod, hogy az univerzum tágul: a galaxisok távolságukkal arányos sebességekkel távolodnak tőlünk…” „Igen, a felfújt léggömb, melyre pontokat rajzolsz…” „Csakhogy a világűr nyilvánvalóan nem gömbfelszín, hanem egyféle gömbtérfogat. Ha ebben a térfogatban is ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a gömbfelszínen (vagy a körkerületen), akkor ennek is zártnak, azaz körkörösnek kell lennie – egy magasabb dimenzióban nyilván. Hiszen a gömbfelszín három dimenzióba ágyazódik, egy körkörös térfogat tehát csak egy negyedikbe ágyazódhatna…” „Ne, ezt ne, a zavaros dolgokat nem szeretem.”

„Jó, akkor másképpen: ha mi vagyunk a középpontban, a tér csak négydimenziós lehet!” „Ilyen biztos vagy benne?”

gyenge láncszem

Ekkor kolduló gyerekek csapódnak az asztalhoz. Románul és magyarul hadarjak szövegeiket. Egyikük maszatos képével rád nevet, majd megérezve, hogy te vagy a gyenge láncszem, hirtelen elkapja a kezedet és megcsókolja. Megrándulsz. Előkapsz a zsebedből egy bankjegyet, és odalököd a gyereknek. A csapat nem hisz a szemének, majd – nehogy még meggondold magad – hirtelen elviharzik.

„Elment az eszed? Ötvenezrest adtál. Abból öt sört is megihattunk volna!”

– Most már mindegy. Legyintesz. „Minden arra utal, hogy a világtér, egészen pontosan a világtérfogat is önmagára záródik, mint a körkerület vagy a gömbfelszín. Ami azt jelenti, hogy a sugár valójában maga sem lehet egyenes, ugyanolyan görbének kell lennie, mint a kerületnek. Vagyis ha elindulhatnál a sugáron a kör közepe felé, s elég mélyen behatolhatnál a középpontlába, egyszer csak hátulról, a sugár kerülettel érintkező végpontjáról kéne visszaérkezned.” „Te tényleg hiszel azokban a féreglyukakban, hiszed, hogy egy modern Kolumbusz elindulhatna befele, például egy fekete lyukba, s később valahonnan kintről érkezhetne vissza?” „Azt gondolom, hogy a tér körkörös, igen, de az űrodüsszeiákban nem hiszek, mert mi, emberek nem vagyunk képesek sem zsugorodni, sem felfúvódni. S természetesen az űrhajóink sem. A zsugorodás összeroppantana, a felfúvódás szétszórna bennünket.

L. elmereng. Közben újabb sör érkezik. „Mégiscsak gyönyörű!” „Micsoda?” „Hát ez az egész, az univerzum, a Föld! Hogy egyszerre véges és határtalan!”

E pillanatban a szerkesztőségi titkárnő vágtat az asztalotokhoz. „A szerbek és az albánok ismét ölik egymást A madridi kommentár érvénytelen. Nem tudtam, hová lettél… A főnök rettenetesen ideges!” „Ja, el is felejtettem említeni! Megint elkezdték – legyint L. – Hallottam a déli hírekben.” „Mért éppen én!? – csattansz fel. – Senki sincs már bent?” „Senki. Ne vacakolj, hanem gyere!” „Megyek, megyek! – nyugtatod meg a lányt, L.-nek meg: „Mindjárt jövök! Addig gondolkodj ezeken!”

kép | vecteezy.com