ANTI-MÁS-VILÁG
2005 szeptember
E világnál jobb is elképzelhető, de tudni kell, hogy van rosszabb.
A román kormány néhány hete kihirdette a Székelyföld Autonómiáját. Az esemény senkit nem lepett meg, hiszen közismert, hogy az erdélyi románság a 19. század közepe óta az állam föderalizálásának, az etnikai autonómiák kialakításának elkötelezett híve. Az 1848-as forradalmak óta tervezetek egész sora született a Monarchia és benne Magyarország föderalizására. A megálmodott föderatív államon belül nemcsak az erdélyi románság hozhatta volna létre a többi erdélyi nemzetiséggel szövetségben a maga többnemzetiségű államát, de távlatilag a másik két román fejedelemség, Havasalföld és Moldva is megtalálta volna helyét az új államszövetségben.
időszerű
A legismertebb és legalaposabban kidolgozott tervezet közvetlenül az első világháború kirobbanását megelőző időszakban (pontosan 1906-ban) jelent meg Lipcsében, német nyelven, Aurel C. Popovici tollából Die Vereinigten Staaten der Gross-Österreich, azaz A Nagy Ausztriai Egyesült Államok címen. E tervezet szerint a történelmi Erdély nagyobbik része román államalakulatként tagolódik az államszövetségbe. Az akkor még kizárólag magyarok (székelyek) lakta Székelyföld lett volna az ú] államszövetség 12. állama. A román államalakulaton belül természetesen a kisebbségek, főként a németek is autonómiához jutottak. Az elgondolást Ferenc Ferdinánd főherceg is felkarolta. Popovici tervezetének olvastán kijelentette: „Ő az én emberem, a jövőben mindenekelőtt az ő tanácsaira kell hallgatnom”. Sajnos, az első világháborút megelőző háborús propaganda a tervezet ellen dolgozott. A fasizmus, majd a kommunista diktatúra idején senki sem beszélt róla. A kommunizmus bukása után és az uniós integráció folyamatában azonban szükségszerűen, és kényszerítően is, újból időszerűvé vált.
Az intézkedés tehát senkit nem lepett meg.
Mégis óriási kavarodást keltett. A történelmi székely megyék, Udvarhely, Csík, Háromszék és Maros megye vezetői rögtön tiltakoztak az úgymond átgondolatlan kormányzati döntés ellen. A Székelyföldi Autonómia létrehozása következtében ugyanis a területet máig igazgató három megyei apparátus helyett egyetlenegyet kellett volna fölállítani. (Azért csak három, mert udvarhely és Csík a korábbi területi felosztás szerint együtt alkották az ún. Hargita megyét.) Ez nemcsak azért bizonyult lehetetlennek, mert az apparátus kétharmada, legjobb esetben is fele állás nélkül marad, hanem azért is, mert a négy virtuális székhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Marosvásárhely sehogyan sem tudott megegyezni, melyik legyen a székváros. A hagyományok, a lélekszám, a gazdasági súly Marosvásárhely mellett szólt. Az erőteljesen magyar nemzetiségi összetétel, a lendületes kulturális és gazdasági fejlődés Udvarhely, illetve Csíkszereda javára billentette a serpenyőt. Sepsiszentgyörgy igényét a töretlen székely önérzet, a derekas ragaszkodás a középkori autonómiákhoz alapozta meg.
Mivel egyik város vezető hivatalnokai sem voltak hajlandóak engedni, a tárgyalások rövidesen kölcsönös vádaskodásokba, gyalázkodásba, sőt tettlegességekbe torkolltak. A média mind a négy városban a másik három képviselőinek primitív agresszivitását állította előtérbe. A helyiek mindhárom esetben pusztán visszaütöttek. S azt is csak akkor, amikor már végképp nem mutatkozott egyéb kiút. A székelyföldi románok kétségbeesetten próbáltak békíteni. Egyrészt-másrészt típusú érveik azonban csak tovább élezték az ellentéteket.
A történészek előásták a levéltárakból a múlt hasonló konfliktusainak emlékeit, s a politikusok és értelmiségi hangadók ezeket (csúfolódó énekeket, rigmusokat, legendákat, megfutásokról és árulásokról szóló feljegyzéseket) is a küzdelem szolgálatába állították.
A fejlemények természetesen a magyarországi politikai életet sem hagyták érintetlenül. Az MSZP Marosvásárhely, a FIDESZ Székelyudvarhely, az MDF Csíkszereda, a MIÉP Sepsiszentgyörgy mellett kampányolt. A pártok kampányanyagai valósággal elárasztották a Székelyföldet. Végül is a FIDESZ és MIÉP kiegyezésévei Marosvásárhely igényét sikerült levétetni a napirendről. Logikus volt: az egyesült Európában egy fele részt románok lakta város nem lehet a Székely Autonómia székvárosa! A vásárhelyiek meghátrálása azonban semmit nem oldott meg. Csak Székelyudvarhely, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy vetélkedését tette még ádázabbá. S amikor az ún. „háromszéki jogok” érvényesítése érdekében tartott sepsiszentgyörgyi nagygyűlésen Le Pen mellett a román C. V. Tudor és a szlovák Meciar is felszólalt. Csíkszereda, illetve Udvarhely vezetőségét és kulturális intézményeit azzal vádolva, hogy szeretnék eladni a Székelyföldet a zsidó nagytőkének, az SZDSZ is felemelte a szavát.
indokolt félelmében
A román kormány jó ideig ellenállt a nemzetközi nyomásnak, egy darabig makacsul ragaszkodott az ország teljes föderalizálását előkészíteni hivatott terv kivételezéséhez, végül azonban az antiszemitizmus további térhódításától való indokolt félelmében kénytelen volt meghátrálni és a statútum életbeléptetését a bizonytalan jövőre halasztani.
A merész lépés lecsendesítette a kedélyeket, a székelyek rögvest megbékéltek egymással, és ismét kórusban szidták a „románokat”, akik soha semmit nem csinálnak tisztességesen végig, s akik miatt ebben az országban soha nem lesz igazi demokrácia. Érveik a nyugati sajtó képviselőit sem hagyták érintetlenül. A Frankfurther Allgemeine Zeitung egy állítólag Markó Bélától származó mondással zárta székelyföldi tudósítását: Románia Európa leggyönyörűbb országa, egyetlen szépséghibája, hogy lakott.
kép | vecteezy.com
A MÁS-VILÁG rovatban utópisztikus „híradások” jelentek meg – legutóbb: