Bikácsy Gergely

VÍZPART, ŐRBÓDÉ, ENYÉSZPONT

2011 február

VÍZPART, ŐRBÓDÉ, ENYÉSZPONT

Naiv pózaidba merevült életkép, köszöntelek!

Szürke lapályokat látok a képeken, szürke embereket, de az is lehet, a saját fantáziátlanságomat. Ma este, ködös vagy napfényes vízpartok melankolikus életképeit bámulva nem tudok hát ironikusan és nagyokosan „irodalom-szerepelni”, jó vagy rossz humort fakasztva literátus módon elmélkedni vagy pózosan dühöngeni. Pedig épp azt akartam, lapos életkép-sziklákból dühödt humort fakasztani, e régi táj- és életképeken bosszankodni. Az életkép köztes műfaj, halovány lenyomat, sem dühöngést, sem hahotázást nem vált ki. Életkép: névrokona a csendéletnek: azon sokat dühöngünk és hahotázunk? Tanácsos tehát, hogy jól elrejtsem bosszankodásomat, talán akkor kiszűrődik belőle valami dühöngésen túli értelem.

Életkép mint fénykép szobám falán. Egy magányos dühöngő elfojtásai.

az enyészpont helye

Egyetlen profi értelemben jól sikerült, értékelhető kép van itt, a hajófedélzeten nyugágyban napozó nőalaké: jó a perspektíva, érdekes vonalakat ad az árnyék szöge, a ferde síkok, a fény-árnyék, nagyjából minden sikerült. Lám, ahol a párhuzamosak a távolban találkoznak, az enyészpont (így mondják?) – az enyészpont helye is megfelelő. Csakhogy épp e szépre sikerült forma miatt vége is a képnek, önmagába zárul, nem érdekel igazán, ásítok az enyészpontra. A nyugágyban heverő nő érdekes fénykép-figura, jelene van, de nincs múltja-jövője. Más szavak tolakodnak fel: perc, pillanat. Pillanatkép egyáltalán a jó életkép? Életpillanat? Azt szeretném, ha nem állna, ha megmozdulna a pillanat. Akárhogy is, nekem egy fotóról sugározzon valami történet.

A festmény maradjon a pillanat megragadása, életkép, a fotó viszont meséljen múltról és jövőről. Nem tudom, így kívánja-e az esztétika, én így kívánom. Csak azért tértem ki erre, az enyészpontra, hogy bizonyítsam: kérem szépen, én meglátom a formai értéket. Meg én. Itt mégsem az egyetlen sikerült fotó érdekel, hanem kettő másik. Azoknak nincs formai értékük, viszont történetet ígérnek, előzményt vagy következményt.

Egyik a Biciklis Lány és Családja. A biciklis lány épp indulni készül, arca keményen a távolba néz – a biciklis lány a jövőbe bringázik. Kispolgári család a háttérben. Fekete ruhás nagyanyja sejt valamit, de önmagának sem meri bevallani. A nagyanyák néha sokat megsejtenek. Takarva, jelentéktelenségbe húzódva valami őrbódé is látszik. Profi fotós kivenné a képből, zavaróan belepiszkál a lány alakjába, de nekem fontos: ott bujkálhat valami, nem tudom mi, talán a kompozíciót rontó, fotót és életet zökkentő apróság. Mindjárt elindul a lány a biciklin, a kép elsötétedik.

filmekből ismerem

A másik képen vízicsalád a kishajóban. Másik család, az iménti kispolgáréknál nyilván sokkal jobbmódúak. Kishajó a kikötőben. Alig merem rámondani, hogy motorcsónak, lehet, nem is az. A motorcsónakot filmekből ismerem, minden kalandfilmben szerepel. James Bond-filmekben is. De itt most nem látszik hátul a motorcsónakok motorja, amit mindig valami madzaggal, zsinórral, kábellel, fémvezetékkel, keressük a szakszót, a madzagot jól megrántva indítanak el. Lehet, hogy ezen is van ilyen, lehet, hogy nincs, engem bűn- és menekülőfilmekben minden motorcsónak-jelenetben az foglalkoztat. Hogy vajon én el tudnám-e indítani, amikor menekülök. Ha nem tudom jól megrántani, elkapnak.

Ébresztő. Életkép ez, nem kalandkép. Itt persze áll a csónak, benne két tompa közöny-boldog arc, és elöl egy nem közöny és nem boldog, újságot olvas, a szokottnál erősebben figyelve, nem boldog, jó hírt nem vár, nem talál. Mire figyelt fel? Újságot nem ilyen éles figyelemmel olvasunk. Híreket vár eltűnt lányáról. Összekapcsolom a két egymásnak vadidegen családot. A csónakban olvasó anya egyáltalán nem hasonlít senkire az előző kép rokonságából, ez senkit ne zavarjon. A biciklis lány, mint a mesékben a legkisebb fiú, világgá ment. Róla vár híreket a csónakban újságot olvasó nő. Feszült, komor, nagyon koncentrál. Mögötte két üres arcú, a két gyanútlan. Ők nem tudják a titkot. A lány él, néha üzen, néha üzennek róla. A legenda úgy kívánja, Amerikába került. Ha Párizsban élne, Berlinben, Európában bárhol, semmi izgalom. Csak Amerikában lehet! A biciklis lánynak volt valami a tekintetében, ami rokonná teszi ezt az idősebb nőt: a feszült figyelem időben-térben máshová. Túl valamin, túl a jelenen. A közhely-fantázia azt mondaná, a lány színésznő lett Amerikában. Na, nem Hollywoodban, oda be sem engednék, olyan köznapi és jelentéktelen volt. De talán kivételesen egy ilyen köznapi és nem szőke, viszont nem is vamp-fekete tucat-lányról is szólhat cikk, egy kisebb cikk és beszámoló. Főleg, sőt, csakis akkor, ha áldozat lett. Voltak ám balesetek, bűntények, emberrablások, rejtélyes eltűnés a Práterben vagy a Szajna-parton, vagy az óceánjáró hajón Amerika felé. Talán a biciklijét akarták ellopni bűnözők, és ő mindhalálig védte. A Práterben durva bakancsok trappolhattak. De lehet, nem is bakancsos-csizmás masírozók, hanem házasságszédelgők bántak el vele. Egyetemre járt, előbb Berlinben, aztán Amerikában, és egy cikk arról, hogy valami történt ott vele, Berlinben, vagy később Amerikában. Bébiszitter lett, és baj történt a rábízott gyerekkel. Egyáltalán, meddig vitte azt a lányt a bicikli, és meddig vitte ő a biciklijét?

Fogalmam sincs, mi történhetett. Az újságolvasó nő sem tudja. Nem szokványos újságlapozó, nem unatkozó-közönyös, ásítás előtti arc: semmi mosoly, semmi szórt unalom az újságolvasó nő arcán; valamit feszülten keres a hírekben és a hírek mögött. Mennyi idő telt el azóta?

meglesett anyagból

Korabeli német írókhoz fordulnék, nem tudom, miért épp németekhez. Tétován Bécs jut eszembe, ha már előbb Berlin. Semmi berlini, és semmi bécsi nincs a két képen, a képzelt háttér a mi képzeletünk. Mesél a bécsi erdő. Legyen ez. Pedig semmi Ödön von Horváth-os nincs a két képen… na ja, amire ő felfigyelt, ami őt megragadta, úgy általában és eredendően az sem volt Ödön von Horváth-os, hanem ő maga csinált a meglesett anyagból saját hangulatú eredeti művet. A képek hangulata nekem őt idézi, mesélj, te bécsi erdő, mesélj, novemberi vagy télvégi Duna-part. A két táj, folyóparti és tavi, a két táj figurái, igen. Most már majd csak ki kell nyitni a képek kapuját, belépni a képek mozijába, és lesz történet. Mások fantáziájára bízom fantáziátlanságomat.
Naiv pózaidba merevült életkép, törj ki kereteidből!

kép | Hórusz Archívum