fbpx
Kazinczy Gábor

BETŰK SORSA

2006 december

BETŰK SORSA

Bizonyára az állatoknál is megfigyelhető nyomhagyási ösztön meg a homo sapientiája együtt eredményezték a jelek kialakítását és használatát. És bizonyára minden írás titkos írásként indult. Amikor aztán közkeletű lett – egyszer minden titok kitudódik –, az írástudók kezdtek gondot fordítani a betűk alakjára, és az írás máris esztétikumot hordozott. Vagy a műgond és a díszítő hajlam eleve hozzátartozott a írástudáshoz? A tartalom mellett a betűk látvány-jelentősége is nőtt. Újabb és újabb szépség-elemmel bővült az írás képe – már művészet volt. A japánok régóta a szellem és a kéz „balettjét”, a gesztus művészetét dicsőítik általa. Másutt a ritmus uralkodik – az ékirat felületének fegyelmezett, rigurózus monotóniájával vagy a betű, a szótag behízelgő grafikai „dallamosságával”. A pásztor-  és vadásznépek bot- és nyílfaragó, szövő-csomózó tudása is az írásban csúcsosodott.

grafikai szövevény

A népek szellemisége írásukban tükröződik. A huszadik század elején, az írás vizuális funkciójában komoly változás történt. A forma–tartalom egységéből kiemelkedett a forma, és a betű kép-építőanyagként kezdett érvényesülni. A szellemiséget, amelyben létrejött, persze így is kifejezte, de a képírás fogalma új értelmet nyert. A grafikai szövevény továbbra is izgalmas és titokzatos, legyen az képvers, fakszimile, pszeudo, másolat, mesterséges fosszília? És nem kell megfejteni, csak élvezni és érezni hangulatát. Ezt újabban lírai archaizmusnak nevezik, és a nosztalgikus képírók műfajaként épül be vizuális kultúránkba. Érthető, hiszen irigyeljük őseink közvetlen, természetes alkotói késztetését, a közülük tehetségesnek bizonyulók „sámáni”, azaz mágikus alkotókészségét, művészetté váló primitív misztikájukat, titkokat sejtető varázslataikat.

Ország Lili óta a képírás magas igényű művészet. Ő látta a közel-keleti és a mediterrán térség kultúráit, megérezte az írások varázsát, a kőre és a falra rótt jelekkel kinyilatkoztatott gondolatok erejét. Általa mindez metamorfózison is keresztülment, szellemi habitusának részévé vált, szelleme csodálatos kompozíciókban materializálódott. 

És a könyvek sorsa? Hogy a könyvtárgyi reinkarnáció után miféle szellemi kalandba keverednek. Azt hiszem, a könyvtárgy az irodalom interaktív formája, amely képes megjeleníteni alaptörténéseket, a teremtést és a pusztulást – pusztítást, a szellem életét és a tárgyak szellemiségét. Másként kifejezve: a könyvtárgy – a művészkönyv – a könyv másik fontos megjelenése. Ha egy nagyrészt megégett könyv maradványainak művészi megformálását látjuk, a háborúra vagy a könyvégetésre gondolunk, szenvedésre, emberi ostobaságra. És ha mondjuk, a könyvtárgy egy föld alatt enyészetnek indult, részben szétmállott kockás notesz, tudjuk, hogy Radnóti bori verseiről van szó. A Holt tengeri tekercsek az Ószövetségre, illetve Európa ősi kultúrájára is utal. Külön jellegzetessége a műfajnak, hogy az alkotók a könyv esetében is előszeretettel ápolják az archaizált formát, a betű mint mesterséges erózió, és persze a mű címe által. Itt találkozik a könyvtárgy a lírai archaizmus tendenciájával, a könyv leletszerű, töredékes formájának titokzatos atmoszférájával. Ez sugallja az időt, a régmúlt korokat, az eszmék fejlődését, az élesedő és homályosodó nyomokat, a hiány képzeletfejlesztő képességét.

A könyvtárgyat készítő művész a vizuális metamorfózis létrehozásával újraalkotja az irodalmi művet, szinte új irodalmi művet teremt. Minden könyvtárgynak van megfelelő – könyvtárgyi alakja, ami az irodalmi tartalommal együtt kel aztán életre. De jellegzetes formai megjelenése alapján kitaláljuk, kiérezzük a könyvtárgy virtuális tartalmát.

szellemi sokféleség

Ha azt mondom: Bábel tornya, és ezt térformával, tekercsszerűen kibomló „zikkuráttal” illusztrálom, elsődlegesen megint csak a Bibliára, de közvetve az egész irodalomra gondolok. Az ótestamentumi példabeszéd sugallhatja a nyelvek összezavarodását, a népek szellemi sokféleségének, színességének kvinteszenciáját. Ahhoz, hogy nyelvtudás nélkül is értsük valamennyire egymást, jó, ha ismerjük egymás írását – képírását, sőt vizuálisan is ki tudjuk fejezni magunkat (lásd: Biblia pauperum). Leginkább ez tárgyak segítségével sikerülhet. Más szóval, meg kell ismernünk és értenünk egymás gondolkodását. Így végül is a Bábel tornya-jelenség az első nagy kihívás a másság megértésére. Hiszen mielőtt összezavarodtak, egy nyelvet beszélt mindenki. (És nem hiszem, hogy a torony építését a nyelvzavar miatt leállították volna. Legfeljebb nyelvvizsgát bizonyító papiruszt kértek az építőktől, és minimum a szakszavak ismeretét asszír, arámi vagy óhéber nyelven). 

A Bibliának nem ez az egyetlen abszurd ötlete. Viszont ez minden felsőbb keresztbe tevés ellenére igencsak humánus próba: a szolidaritás provokálásának egyik módszere. Tudjuk, a hittan magyarázata szerint azért volt szükséges az építkezés szabotálása, mert különben a torony, az emberi dölyf szimbóluma – miként később az olasz campanilismo esetében – az égig ért volna. Logikánk (vagy történelmi tapasztalatunk?) szerint viszont, ha akkoriban másképpen értelmezik, mondjuk, hogy miképpen kerülhetünk közelebb istenhez, azaz ha a torony a szellemi felemelkedés jelképe, elkerülhető lett volna a kicsinyes értelmezés sok következménye. Viszont egy könyvtárgy-motívummal szegényebbek lennénk.

kép | Ország Lili festményei