ÁTLÁTÓ ÉS ELFOGADÓ
1994 szeptember
„Botorkáló társam, aki verődsz napjaid órái és óráid percei közt öntudatlan, majd időnként örömöt élsz: legalább a halál közelében ne vesd meg, amit meg nem értesz!”
KONDOR BÉLA: Angyal, ördög, költő
Miért ez?
Mert nem csak 1994 nyarán „képvisel” engem. Mert 1994 nyarán talán minden más időnél inkább képvisel engem. Mert nemcsak engem képvisel, hanem minden tévelygőhöz szól. Mert mintha csakis engem képviselne, azt, amit eddig kimondani sohasem mertem.
Azt, hogy nem kell, hogy elfogadjuk – egyedül hogy meg ne vessük. Azt, hogy merjük kimondani: megvethetnénk – hiszen hányan megvetik, s ki tudja a meg nem értett dolgok félelmében, elzárkózásunkban, magunkban is mennyi a megvetés. Azt, hogy a megvetés saját meg-nem értett lényünknek is szólhat.
Mert a „meg nem értett” éppen úgy lehet a világ, mint ahogyan a lélek. Éppen úgy az, ami látszik, mint ami láthatatlan. Éppen úgy a Kinyilatkoztatott, mint a Titokban-tartott. Éppen úgy az ember, mint az Isten szava.
És mert ez a mondat egyszerre fenséges és egyszerű. Patetikus és szerény. Magával ragadóan bölcs és suttogóan meghitt. Életet átlátó és halált elfogadó. Mert gyönyörű.
