Bene Zoltán

SÍK SÁNDOR VERSÉRŐL

2010 október

SÍK SÁNDOR VERSÉRŐL

BELENÉZTEM A NAPBA

Egyszer, egy sugaras, pirosló reggelen,
A virradati Napba két szemmel belenéztem.
És ama reggel óta, örökre megigézten,
Járok fényittasan és a Nap jár velem.

Egy csodavillanás, egy percnyi perc alatt
Azon a reggelen a Nap szívembe égett.
S azóta mást se látok, csak egy nagy fényességet,
Csak lángot és tüzet, csak égő sugarat.

Amerre fordulok, a rét rezgő füvén,
És felhős ormain a ködlő messzeségnek
Ezer picike Nap, ezüst ezernyi fény

Szikrázó szemei győzelmes tűzzel égnek.
És kívül és belül, örökre, szüntelen,
Örvénylik és dalol a tüzes Végtelen.

Induljunk ki az élményből, amely mindannyiunk sajátja: az ember belenéz a Napba. Gyerekek olykor versengenek, ki bírja tovább – a győztes sem mutathat föl hosszabb időt, mint kurta másodperceket. Napfogyatkozáskor a szakemberek speciális szemüveget vagy kormos üveget javasolnak, hogy a kíváncsiak retináját ne érje károsodás. Mert a Nap vakít, ezt tapasztalatból tudjuk. A Napra lehet nézni, de rá nem, szól a mondás, amikor ritka szépségű a lány. S a Nap, az életet adó isten nem csupán áldást oszt, de halált hozni is képes. Nemcsak a vetést égetheti el, nemcsak a bőrt piríthatja, a szemünk világa is oda lehet, ha tekintetünket hosszan merjük ráemelni. Tanácsos hát nem nézni a Napba. A szent szövegek ugyanezt tartják az Istenről: tilos halandónak a tekintetét reá vetni. De ím, jő egy szerzetes, Isten embere, aki nem átall egyszer, egy sugaras, pirosló reggelen, / A virradati Napba két szemmel belenézni. És nem elég, hogy ilyet merészel, még a szeme világa sem veszik oda! vagy talán mégis? végtére is a Nap a szívébe ég, mindenütt ezer picike Napot lát, s a világot attól kezdve a Nap szemével nézi, fényittasan, örökre megigézten. – Egy igazi felkent.

A FÉNYCSÓVA LOBBANT című antológiából
kép | vecteezy.com