A SZIKLA

A mi falunk határában nemcsak torony áll, de egy karosszék formájú szikla is. Pontosan akkora, hogy egy ember beleülhet, ha nem túl nagy az ülepe. A hájas tanácsnok például hiába próbálkozna, nem tudná belepréselni magát. A hozzám hasonlók viszont könnyedén beleférnének, ha akarnának. Csakhogy ember nem született még a mi falunkban, aki erre vágyott volna.

Pedig sokféle székekben sokféle módozatokon szeretünk mi ülni. Néha csak úgy céltalan üldögélünk, némán nézelődünk; máskor nagy megfontolásokkal a kobakunkban, súlyosan nehezedünk a tömzsi fotelbe, vagy párnázott lócára; még arra is van precedens, hogy érdeklődve gubbasztunk a székben, s minden idegszálunkat megfeszítve figyelünk valamire. Ez utóbbi eset leginkább a Kérdések és Válaszok elnevezésű eseményeken fordul elő. Ezt a harmonikás tanácsnok gondolta ki úgy egy esztendővel ezelőtt, s nagy nekibuzdulásában heti egy alkalommal bérbe is vette a faluszéli kurta korcsma hátsó helyiségét, fellengzősen kávéháznak nevezte, és telipakolta kényelmetlen ülőalkalmatosságokkal meg az iskolából kiszuperált, teli firkált lapú, billegő asztalokkal. Hetente egyszer ide várta a falunk érdeklődő népét.

És falunk érdeklődő népében nem kellett csalatkoznia.

hűségesen

Először ő maga beszélt a harmonikájáról és önnön magáról, utóbb szelíden tánczenét játszott. A közönség, a nagyérdemű, szolidan lejtett. Másodszor a nagyothalló pék beszélgetett vele a harmonikájáról és róla magáról, utóbb felzendült a nevezetes hangszer is újfent, és a nagyothalló pék óbégatva énekelt. Harmadszorra a bíró volt a vendég, hogy órákon által beszéljen a semmiről; negyedszerre Hilari regélt a hegyekről, amelyeket leküzdött távoli vidékeken. Ekkorra már kialakult a gyakorlat, hogy a boltok kirakataiban plakátok hírelték a Kérdések és Válaszok soron következő rendezvényét, az utcasarkokon hirdetményeket függesztettek ki szorgos kezek, melyek a lépten-nyomon kávéházi beszélgetés-sorozatnak aposztrofált rendezvény következő katartikus élményét ajánlották a sétafikálók figyelmébe. A törzsközönség is kialakult lassan: csupa unatkozó vénembert és vénasszonyt vonzottak a kérdések, válaszok, valamint a falunk összes félkegyelműjét, a számon tartottakat és a kevésbé közismert egyedeket egyaránt. Ez a törzsgárda ugyan nemigen bizonyult együttműködőnek vagy érdeklődőnek, ezzel szemben hűségesen megjelent hétről hétre. Egy nagy, bőrkötéses könyvet szereztek valahonnan, az első oldalára felírták, hogy Kérdések és Válaszok Nagyon Nagy Könyve (holott se kérdéseket, se válaszokat nem tartalmazott sem azelőtt, sem azóta), s attól fogva minden egyes alkalommal, mikor összegyűltek a faluvégi kurta korcsma átmenetileg kávéháznak ámult hátsó helyiségében, írtak néhány mondatot abba a könyvbe, majd sorban odakanyarították a nevüket szépen, egymás alá.

Így ment ez egy évig. A Kérdések és Válaszok kétféle témát vetett föl: ami a kutyát sem érdekelt, s ami mindenkit. Erre is, arra is ugyanannyian voltak kíváncsiak. Helyesebben kíváncsiak éppen nem voltak, de megjelentek az esteken. A falunk lakóinak túlnyomó többsége nem kedveli az efféle úri huncutságokat − és jelen esetben kétségkívül igaza is van. Vitathatatlan, hogy a Kérdések és Válaszok sem a kérdések, sem a válaszok terén nem érdemelt valódi figyelmet soha. Én magam egyszer látogattam el a harmonikás képviselő „kávéházába.” Azon a délutánon, mikor a kitűnő labdaművész, a fantasztikus Batár lehetséges karrierjét vesézte két szurkoló, azt a csodálatos pályafutást, amelyet egy lábtörés tört derékba. Hallgattam az éles elmére valló szavakat, majd szétrepedt a fejem a tömény bölcsességtől, s közben még csak kávét sem tudtam inni…

Mígnem egy tavaszi napon azt hirdette a plakát a rezes orrú tanácsnok szatócsboltjának kirakatában, hogy a Kérdések és Válaszok a szikla titkait járja körül a következő csütörtök este.

− Csütörtökön mondanak csütörtököt − élcelődött a faluvégi kurta korcsmáros, nem igazán szellemesen, ám csinos nyálgömböcske formájú egészséges kárörömmel a szája sarkában.

milyen ülés esik
A csütörtök esti szeánsz rendhagyóan indult: a törzsközönség a faluvégi kurta korcsma különterméből kivonult a határba, a sziklához. A karosszéket idéző kőalakzat egykedvűen fogadta a küldöttséget, ügyet sem vetett a dialógusra, mely minden értelemben körülötte kalandozott. Akkor sem jött izgalomba, mikor az egyik törzsgárdista fölvetette: ki kellene próbálni, milyen ülés esik benne! Szó szót követett, végül a Kérdések és Válaszok Nagyon Nagy Könyvének Hordozója a tettek mezejére lépett: belehuppant a kőtrónusba. Fészkelődött kicsit, a bőrkötéses kötetet a térdére fektette gyöngéden, nyájasan mosolygott, fontossága tudatában integetett. Nem történt semmi egyéb. A törzsgárda örvendezett, diadalittasan üvöltött, s a Kérdések és Válaszok Nagyon Nagy Könyve rajongó bejegyzésekkel telt.

Hanem másnap reggel halva találták a Kérdések és Válaszok Nagyon Nagy Könyvének Hordozójá-t. A bíró ennek hallatán nyomban betiltotta a Kérdések és Válaszok-at, a faluvégi kurta korcsmáros kártérítést követelt, amiért rossz hírét keltették az ő jámbor hátsó helyiségének, a harmonikás tanácsnok pedig hosszú beszédben határolta el magát az egykoron nemes kezdeményezés elfajzott fejleményeitől, különösen pedig a felelősöktől, végül eljátszott néhány üde sanzont, oldandó a feszültséget. Mindeközben a Kérdések és Válaszok Nagyon Nagy Könyvének Hordozója kezdett oszlásnak indulni a ravatalozó hideg kőasztalán.

A doktornő, miután tüzetesen megvizsgálta az áldozatot (tudnivaló, hogy a kezdetektől mindenki áldozatként tekintett az elhunytra), kijelentette: halálát szívelégtelenség okozta. A bíró hümmögve hallgatta végig az orvosi szakvéleményt, tudálékosan bólogatott hozzá, aztán sokatmondóan elhúzta a száját. Ezek után kinyilatkoztatta, hogy arra az elhatározásra jutott, a falu közös halottjának tekinti a Kérdések és Válaszok Nagyon Nagy Könyvének Hordozójá-t, s a közösség költségén hantoltatja el. Ugyanakkor eltökélte, a szikla köré erős fakerítést emeltet a fiával, az ördöngös faművessel, valamint egy fővel növeli a mezőőrök számát, eme új embernek csinos lakot építtet fiával, az ördöngös faművessel az új kerítés mellé, s feladatául rendeli a szikla gondos és körültekintő őrizetét; helyesebben a lakosság távol tartását a veszedelmes sziklától. Hamarosan kitudódott, hogy új mezőőrré a cingár tanácsnoknak, a falunk vadásztársasága fejének pontosan tizennyolc esztendős fiacskáját szemelte ki a bíró és tanácsnokainak tévedhetetlen testülete.

válasszanak maguknak csillagot

És a cingár tanácsnoknak, a falunk vadásztársasága fejének pontosan tizennyolc esztendős fiacskája jó választásnak bizonyult. Négy nagy kuvasz kutyájával birtokba vette szolgálati faházát, naphosszat kártyázott a rezes orrú tanácsnok unokaöccsével, esténként zsenge szüzeket csábított hivatali ingatlanába, s megtanította őket, hogyan válasszanak maguknak csillagot.

A kuvaszok közben serényen keringtek a szikla körül, a kerítés belső oldalán.

Hogy az ebek, avagy a szikla irányában mindig is táplált, ám a haláleset óta még a korábbinál is erősebb félelem a magyarázat – nem tudható, attól fogva azonban falunk lakói még nagyobb ívben kerülték a különös, karosszék formájú sziklatömböt, mint tették volt korábban.

kép | shutterstock.com