Bene Zoltán

A KÖLTÉSZET SZABADDÁ TESZ

A KÖLTÉSZET SZABADDÁ TESZ
„mindegyikőtök halálát kitalálom”
(Horgas Béla: Vallásos ének)

– A söténdi éjszaka sötét, akár az éjszaka – szavalta Görög Gergő, a Bizánc kocsma örököse, s egészen transzba ringatta volna magát, ha a vihogás nem szembesíti a komor, szigorú valósággal.

– Te meg olyan hülye vagy, mint egy hülye – vigyorgott rá mind a négy nikotinsárga fogával Asóka, az utolsó söténdi cigányvajda unokája.

A háttérben, az ablaknál ülő három lányból kipukkadt a nevetés.

Görög Gergő fölhúzta az orrát.

Mindegyikőtök halálát kitalálom – jelentette ki.

A nevetés ettől elhalt, akár a túl sokáig, túl szorosan megkötözött kéz.

– Micsinász? – érdeklődött Petra, a pultos lány.

Mindegyikőtök halálát kitalálom – ismételte Görög Gergő, aztán kaján vigyorral hozzátette:

– Ez egy verssor. Tegnap láttam, az egyik fickó olvasta a vonaton.

– Micsánátá’ a vonaton? – rökönyödött meg Petra.

– Pestre mentem – húzta ki magát Görög Gergő.

– Az is valami? – biggyesztette le az alsó ajkát Asóka, az utolsó söténdi cigányvajda unokája.

– Több, mint itt baszni a rezet – fakadt ki Görög Gergő.

A három lány az ablaknál újra vihogni kezdett.

– Anyátok – sziszegte Görög Gergő, s közben önkéntelenül elgondolta a lányok halálát. Csúnya halált fundált ki nekik. Az egyiket sárkány rabolta el, s bár több dalia próbálta kiszabadítani, végül senkinek sem sikerült, a sárkány fölcsinálta a lányt, aki egy szörnyet hozott a világra, abba halt bele. A másikat egy gömbvillám csapta agyon. A harmadikat Asóka, az utolsó söténdi cigányvajda unokája először megmentette a vőlegénye haragjától, ám másodszor már nem járt senki a söténdi sötét parkban, ahol a vőlegény módszeresen agyonverte menyasszonyát.

adobestock 548208037

– No, milyen halálunk lesz? – évődött az egyik lány.

– Semmilyen – dörmögte Görög Gergő fülig vörösödve. – Örökké fogtok élni.

– Az meg hogy lehet? – hökkent meg Asóka, az utolsó söténdi cigányvajda unokája.

– A költészet szabaddá tesz – jelentette ki Görög Gergő meggyőződéssel, és arcának pírja szinte nyomtalanul eltűnt a mondat végére.

– Ez egy graffiti – szólt közbe Zsan, aki méla csöndben itta a sörét.

Valóban az, ismerte be magában Görög Gergő, hangosan azonban inkább támadásba fordult.

– Ha az lenne, ahhoz se lenne közöd! Én legalább olvasok verseket.

– A vonaton, lopva, mások válla fölött – legyintett Zsan, s ki is köpött volna, ha eszébe nem jut, mekkora pofont kapott legutóbb emiatt.

– A költészet szabaddá tesz, és a halál a legkegyetlenebb rabság – hirdette Görög Gergő ihletetten.

A három lány nem tudta, vihogjon vagy érzékenyüljön el. Zsan megadóan sóhajtott, Asóka újfent lebiggyesztette az alsó ajkát.

– Ha sosem halnak meg, nem találod ki a halálukat – húzta el a homloka előtt a kezét Zsan, jelezve, mit gondol Görög Gergőről.

– Az költészet, az a sor! – csattant föl a Bizánc kocsma örököse.

– Költészet, na ja – motyogta Zsan.

– Az szép dolog – révedt a semmibe Asóka, az utolsó söténdi cigányvajda unokája.

– És mi örökké élünk! – nevettek a lányok.

Valaki örökké él, gondolta Görög Gergő fáradtan, valaki biztosan örökké.

kép | adobe.com