PÁR. BESZÉD.

— Papa, válasszunk a Mamának menyasszonyi ruhát!

— Ne rángass! Hányszor mondtam? Add ide a kezed!

— Nem is rángatlak. Nem hallod, Papa, egy gyönyörű menyasszonyi ruhát!

— Hallom, hallom, csakhogy… Mit? Mi van?

— Hát, hogy lent az aluljáróban van egy olyan bolt vagy micsoda, kirakat, és a Mamával is megnéztük már, csupa menyasszonyi ruha, fátyol meg minden, még koszorú is.

— Bolt? Egy bolt?

— Olyan kölcsönző, csakhogy a Mama nem akar kölcsönözni, mert venni fog, de azért megnéztük és én már választottam is a Mamával, de gyere, megmutatom neked, jaj, gyere, olyan szép, fehér, fátyol is van rajta, csak az a baj, hogy a Mama azt mondta, hogy most inkább zöldet akar, mert amikor veled esküdött, akkor fehér volt, de most jobban tetszik neki a zöld.

— Szóval… férjhez megy a Mama?

— Persze, hiszen tudod, ugye, hogy tudod.

— Igen, igen, most már… hogyne, csak…

— Akkor gyere, nézzük meg, lent az aluljáróban, nem rángatlak.

— De nem arra megyünk.

— Mindig arra szoktunk menni.

— De most nem arra megyünk, mert jó idő van, sétálunk és veszünk neked Túró Rudit.

— Ne, inkább ne.

— Csak nem vagy beteg, nem kérsz Túró Rudit?

— De kérek, csak most inkább a fátylat, tudod, milyen szép? Leér a földig és csillámok is vannak rajta, a Mama azt mondta, azt úgy hívják, hogy csillám. Az óvodában is van egy Csilla, és a Gabi néni néha azt mondja, hogy gyere ide Csillám, vicces, nem?

— Vicces. Cukrászdában is régen voltunk. Krémest? Mit szólsz, én is úgy ennék egy krémest.

— Tudod mit, mutasd meg te is, hogy melyik tetszik neked a legjobban, nekem az, ami ott van legelöl, az pont olyan, mint amilyen a Mamán volt azon a képen, mikor rajtad meg az a sötétkék. Te, Papa, hol az a kép?

— Nem tudom.

— A tévé mellett volt a polcon, emlékszel, Papa, de hol van, elvitted?

— Nem.

— Akkor hol van?

— Nem tudom. Biztosan eltette a Mama.

— Ja, tényleg. Mert oda teszi majd az új képet, ugye?

— Lehet.

— Kár, hogy azon zöld ruhában lesz. Nekem a fehér jobban tetszik, neked nem? Pedig mondtam neki, hogy vegyen fehéret, hát miért nem vesz fehéret?

— Szereti a változatosságot.

— Én leszek a nyoszolyólány. Te tudod, mi az a nyoszolyólány? Nekem is lesz egy nagy csokor virágom, pont ugyanolyan, mint őneki, csak egy kicsit kisebb. Te, Laci…

— Nem vagyok Laci!

— Jaj, bocs, bocs, te vagy a Papa, a Laci meg a Laci. Te, Papa, mit gondolsz, lehet, hogy a Mamának a zöld is jól áll majd, lehet, hogy ugyanolyan jól, mint a fehér, te mit gondolsz?

— Lehet. Biztosan.

— És te nem fogsz haragudni?

— Haragudni? Miért?

— Azért, hogy most fehér helyett zöldben lesz.

— Azért nem.

— Mert hát szerintem a Mamának mindegy, mert úgyis ő a legszebb a világon, igaz? Mert minden gyereknek a mamája a legszebb az egész világon, mondta a Gabi néni is az óvodában, meg mondta a nagyi, meg mondta a Mama is, meg azt is, hogy amikor ő kislány volt, akkor őneki meg a nagyi volt a legszebb a világon. Hát ez vicces, nem?

— Vicces. Illetve nem.

— Te, Papa, én tudom ám, hogy mi bujkál benned.

— Na mi?

— Hogy a Mama most már nem is a legszebb a világon, mert te elköltöztél.

— Dehogy, nem azért nem a legszebb, vagyis, persze, hogy a legszebb. Együnk egy krémest. Nézd, ott a cukrászda. Ott a sarkon. Gyere már!

— Nem.

— Jó, legyen dobostorta, nem bánom. Mit szólsz hozzá?

— Jót. Jót szólok. De előbb nézzük meg a kirakatot. Ígérem, nem foglak rángatni.

— Vagy kirakat vagy dobos.

— Akkor inkább kirakat. Te, Papa… ha a virág fehér, akkor azért nem fogsz haragudni?

— Miért haragudnék?

— Hát, hogy a Mama ruhája zöld, nem fehér, mint azon a fényképen, de a virág meg nem zöld, hanem csak a ruha lesz zöld, a virág meg fehér, vagy hogy a ruha fehér, de a…

— Ne beszélj már összevissza.

— De igazán nem haragszol?

— Nem, igazán nem.

— Én azért tudom, hogy mi bujkál benned.

— Nátha. Az bujkál.

— Nem nátha. Megsúgjam, micsoda?

— Mondd hangosan.

— Úgy nem lehet.

— Akkor ne mondd.

— Akkor mégis inkább hangosan. Papa, te nem is akarod kiválasztani a Mama esküvői ruháját.

— Azt gondolom, a Mama sokkal jobban tudja, mi áll neki jól.

— Te, Laci…

— Kapsz egy pofont.

— Bocs, bocs, csak azt akartam mondani…

— Próbálj meg rendesen jönni, hányszor kértelek, ne rángass!

— Véletlen volt, igazán, te, Papa, ugye, hogy az esküvő olyan, mint a jelmezbál, mindenki felöltözik, aztán meg levetkőzik, de amíg felöltözött, addig olyan, meg úgy csinál, mintha igaziból valaki más lenne, úgy van, Papa?

— Valahogy úgy.

— Az oviban is lesz farsangi jelmezbál, ugye eljössz?

— Persze.

— Én béka leszek, de királylány koronám van. A béka is zöld! Te, Papa… és a Mama esküvőjére eljössz?

— Arra nem.

— Kár, pedig ott nyoszolyólány leszek. Miért nyögsz?

— Nem is nyögök.

— Na, Papa, most már menjünk az aluljáróba, és válasszunk a Mamának jelmezt, jó?

— Hát… Jó.

— Na végre. És utána eszünk dobost?

— Mondtam, hogy vagy-vagy.

— Tudod mit, elfelezünk egy dobost.

— Hát… jó.

— Látod, Papa, lehet veled beszélni.

felső kép | Lori Greig, fickr.com