MENNYIRE TOLERÁNS AZ EUKALIPTUSZ?

Kenguru, koala, kacsacsőrű emlős.

Meg aztán az ausztrál bennszülöttek és a Sidney-i Operaház.

Most már persze az olimpia is.

fölcseperedőben

Kábé ennyi. Legtöbbünknek ez jut eszébe az „Ausztrália” szó hallatán. Hogy miféle ország azonkívül, hogy „kontinensnyi”, arról nemigen van tudomásunk. Márpedig az ausztrál társadalom – bármilyen ifjú is, mondjuk a szomszédos ázsiaiakhoz képest (hiszen a körülbelül kétszáz év társadalmi értelemben a kamaszkorhoz is alig elég) – azért fölcseperedőben van.

És ki ismerhetné jobban, mint az ott élők. Például Handi Péter, aki negyven éve ízlelgeti a kenguruvilágot. Az Eukaliptusz és tolerancia szeretni való könyv. Könnyű olvasmány, amennyiben nehéz letenni. És amennyiben szórakoztatóan, élvezetesen beszél olyan összetett problémákról, mint egy nemzet születése, önazonosság-keresése. A könyv olvastán úgy érezhetjük: a kontinens lakói bánatosak, hogy földrészük isten háta mögötti földrajzi elhelyezkedése okán sosem került be a világpolitika főáramába, Illetve boldogok, és az ok ugyanez. Hiszen aki az isten háta mögött lakik, arra tulajdonképpen rámosolyog az Isten (talán válla fölött) – és kacsint egyet: miért, olyan jó dolog a világpolitika főáramába tartozni?

Handi Péter könnyedén cseveg az ausztrál hétköznapok színfoltjairól s a mindennapokat az őshonos állatoknál sokkal erőteljesebben meghatározó jelenségről, melyet a szakírók multikulturalizmusnak neveznek, a léhák pedig „multikultinak”.

Bárhogy nevezzék is, szakértőn vagy léhán – ez korunk egyik alapkérdése. Ha ugyan nem a legfontosabb. A rasszok és kultúrák kölcsönösen termékenyítő együttélésének esélye új távlatokkal kecsegtet.

A multikulturalizmus tünetei a fehér Európában is tetten érhetők, a budapesti kínai büféktől a berlini török színházon át a futball EB meccseiig, ahol az egyik leglátványosabb mérkőzésen a francia és a holland nemzeti tizenegy csapott össze. A játékosok fele színes bőrű volt. Első vagy másodgenerációs fekete-afrikai, arab vagy molukkui származású franciák és hollandok szeméből hullott a könny a nemzeti himnuszok hallatán – talán több is, mint fehér csapattársaikéból. Ez persze még nem multikulturalizmus. Csupán annak jele, hogy a rasszok és kultúrák keveredése elkerülhetetlen társadalmi alapállapottá válik. Lehetnek megtorpanások, történhetnek visszalépések. Időről időre visszatérhetnek a törzsi viszonyok, és bármikor fellángolhatnak a balkáni tébolyok.

De a kényszer mégiscsak túllendít bennünket a korábbi „természetes állapoton”. Vagyis azon, hogy két kultúra találkozását elkerülhetetlen kataklizmák és genocídiumok sora kíséri. Mint a konkvisztádorok újvilági belépőjét, ezt ma már csak „amerikai holokausztként” emlegetik. Mint a korai ausztrál telepesek első reflexét – akik mintegy zsigerből kiirtották a bennszülötteket: úgy vadásztak rájuk, mint a kengurura, noha annyira azért nem becsülték őket.

hosszú történelem

A „kultúrkevercs” lassabban jön létre a nagy múltú, hosszú történelemre visszatekintő országokban, melyek a területükön élő csoportokat „kisebbségként” határozzák meg, és eszerint bánnak velük, jobb vagy rosszabb „kisebbségpolitikát” folytatva. A „multikulti” megközelítés nem így számol. Általában véve: nemigen számolgat. És nem is szorul rá.

„A multikulturalizmus fénypontja az a tény, hogy mikor Európa és Ázsia bevándorlói magukkal hozták nemzeti kultúrájukat, közben tengerbe dobták a batyut, mely az egymás iránti régi előítéleteket, gyűlölködéseket, rosszízű nacionalizmusokat tartalmazta. Ez egyelőre megmagyarázhatatlan – és örvendetes. A rendszer működik. A régi hazák civódásait az emlékezet tárolja, de Ausztráliában a mérgező anyagokat nem fogadja be az odaát fogant szervezet.”

Különös klíma. Irigylésre méltó. Hiszen még az Ausztráliához némileg hasonló helyzetben lévő Egyesült Államokban – mely egyébként szintén a multikulturalizmus irányába tart – is mindennaposak a faji feszültségek, és időről időre előfordulnak véres villongások is. Az ötödik kontinensről ilyen hírek nem érkeznek.

„A multikulturalizmus lényegét talán egyetlen rövid és egyszerű szóval közelíthetjük meg: tolerancia. Egyfelől az államapparátus türelme, másfelől az etnikumok ráébredése egymás megismerésének fontosságára és szerepük jelentőségére a sokszínű társadalmi tablón.”

lombik

Ha mindez így van, ha a tolerancia nem csupán malaszt, hanem mindennapos országos gyakorlat, nem csupán emlegetik, hanem minden tekintetben gyakorolják is (s ki másnak hihetnénk el, mint olyasvalakinek, aki negyven éve a helyszínen követi az eseményeket?), akkor Ausztrália korunk talán legfontosabb társadalmi kísérletének lombikja. A lombik persze attól lombik, hogy a környezettől elzárt térben mesterséges körülmények érvényesülnek, és hibátlanul zajlik le egy olyan folyamat, mely „a szabadban”, a valóság ezer apró befolyásoló tényezője következtében másként menne végbe.

Az olvasottak hitetlenkedésre késztetik a közép-európai olvasót. De hát… egy kontinens lombiknak mégiscsak túl nagy. És a siker oka sem pontosan megragadható. A szerző föntebb már idézett mondatát ismételve: „… egyelőre megmagyarázhatatlan – és örvendetes.”

Isten óvja Ausztráliát ott az isten háta mögött.

P. S.

Már megírtam a föntebbi sorokat és másnap postára adtam volna, amikor késő éjjel belenéztem egy filmbe a tévében. És ottragadtam a képernyő előtt. Ausztrál film volt. A melbourne-i bőrfejűekről szólt, amint hajtóvadászatot indítanak az ottani ázsiaiak ellen, majd rajtavesztenek – csak feneketlen gyűlöletük éli túl őket. Izmos vállukon tetovált horogkereszt. Hitler mint fénykép szobájuk falán. Egy halomban a neonácik minden óvilági rekvizituma. Ha egy ausztrál filmes így látja és láttatja a dolgok jelen állását – még ha csupán maroknyi csoportról van is szó – akkor azért némi fenntartással kell fogadnunk az olyan szívmelengető állításokat, hogy „Ausztráliában a mérgező anyagokat nem fogadja be a… szervezet”.

Úgy látszik, a Nagy Kísérlet végső eredményének bejelentésével még várni kell kicsit. Mindez persze nem változtat a föntebbieken, csak némi óvatosságra int. És új hangsúllyal színezi a jókívánságot: Isten óvja Ausztráliát ott az isten háta mögött.

kép | vecteezy.com