ADY ENDRE VERSÉRŐL

Ady Endre

A Tenger ákombákoma

Fázó pálmák alatt olvasok
Egy levelet, egy nagy levelet:
Kék lapra írták éles tollal
Gonosz szelek, bőjti szelek.

Fehér habok, betü-milliók,
Idegesek és nyugtalanok,
Tengerre írva írják most meg.
Hogy ki vagyok, hogy mi vagyok.

Valami búsongó dac fog el,
Valami hivatlan hit fon át
S olvasom csukló kacagással
A Tenger ákombákomát.

Hát most a sorsom ezt üzeni?
Hát most már akarnom is tilos?
Így levelez velem a Tenger,
Ez a nagy ócska papiros?

Ím, itt a válasz: élek, vagyok,
Fáradtan, fájón, ahogy lehet,
De élek s úr fogok maradni
Tenger, sors s mindenek felett.

Mit ír a Tenger? Nem tudom. A költő nem mutatta meg, csak beszél róla. Azt mondja, a levél közli vele, kicsoda ő. Viszont elhallgatja, hogy kicsoda ő a levél szerint. Jó oka lehet rá, mert daccal és fogadkozásokkal reagál, mintha nem is valami eddig ismeretlen információt, hanem utasító-tiltó ítéletet olvasna, előírást, hogy ki legyen ő. Nem világos, hogy ellenszegülő válaszát a feladónak, vagy csak úgy magának és a világmindenségnek címzi-e. Elvégre a provokatív levelet – a pongyola fogalmazás minden félrevezető látszata ellenére – nem a nagybetűs Tenger küldte, neki csak a kék lapjára írta a gonosz böjti szelek éles tollával az a feltűnően kisbetűs feladó, aki elég zilált állapotban lehetett, ha valóban ilyen ideges nyugtalanságtól torz ákombákomokat írt. Vagy inkább a levelet olvasó költő irritáltsága vetítődött a kiváltó okra: ilyennek látja, mert ő ilyen? Gyermetegen, túljátszott kacagással próbálja megszerezni vele szemben a fölény biztonságát? Annál is valószínűbb ez, mivel a vitatott levél küldője, egy bizonyos „sors” néven nevezett, egészen sajátlagosan „sorsom”-nak mondott konspirált személy. Ki más volna tehát a kívülálló értelme számára, mint a költő maga vagy egy része? Honnan máshonnan küldhette volna a levelet, mint magából a költőből? Csak hát melyikből? Abból, aki ő? Vagy abból, aki legyen az? Netalántán az előbbi csak az utóbbi által létezhet? Mint megparancsoltságának következménye? Mi ez a „sors” vagy „sorsom”?! Fogalmam sincs. Szó, szó, szó. Bevallom, a költőre vonatkoztatva nem is érdekel. Amikor én ülök a tengerparton, az érdekel. És akkor tudni is szoktam, mi az: látom. És illendően hallgatok.

Szimbólumot nem lehet kitalálni. Fenomenális érzékisége és értelmének elrejtő titka egy: az, ami ő. Önkényeskedni metaforában lehetséges. A léte az, hogy kitalált; s csak annyira van, amennyire legyen. Nyelvet ad a szimbólumnak.

A Vigyél át, révészem című antológiából

kép | Aba-Novák Vilmos: Adriai kikötő