BALLADA

A járdaszélen ül. Mikor
s miért került oda? Talán
mindig is ott ült. Száll a por,
szétterjed bőrön és ruhán.
Ő fürdőt már rég nem kíván:
száraz torkának jó a bor,
ruhát — nincs váltás — nem cserél.
Piszkos, akár a járdaszél.

A járdaszél a nappali,
háló a kapumélyedés.
Hajnaltájt onnan hallani,
ahogy álmába mélyed és
felnyög. Aztán az ébredés:
mint mindig. Senki sincs, aki
szólítaná, ő sem beszél.
Magányos, mint a járdaszél.

A járdaszél az iskola,
s ő életfogytig oda jár,
mert folyton elbukik, soha
nem lép felsőbb osztályba — bár
kora szerint nem kéne már
az ábécét tanulnia.
Nem törekszik és nem remél:
közönyös, mint a járdaszél.

A járdaszél nem parlament,
se színház. Itt közvetlenül
a vállán tartja a jelent,
aki az ég alá kiül.
Rajta nem látszik, legbelül
rezdül-e még, s hogy mit jelent,
ha az arcába vág a szél:
kemény, akár a járdaszél.

A JÁRDASZÉL hívó szóra készült összeállításból

kép | Geraint Rowland, flickr.com