BÁDOGÜSTÖKÖS
2010 július
Néhány órával ezelőtt, némiképp naivan, még mindketten azt hittük, hogy az efféle nagy csinnadrattával beharangozott, ünnepélyes hangulatú autóversenyek legfeljebb futó kalandot jelentenek a magunkfajta szerény, vidéki lányok életében. Ha voltak is bizonyos fenntartásaink, komoly reményekkel vártuk a verseny napját, és igazából még akkor is bizakodóak voltunk, amikor a startnál váratlanul kiderült, hogy – hozzám hasonlóan – Elzának is csupán rendkívül bizonytalan, másod-, harmadkézből származó információi vannak az autóvezetés gyakorlati mibenlétét illetően.
remekül helyt áll
Persze, ha az autó egyszer elindul és szerencsésen eléri a maximális sebességet, már viszonylag könnyen elnavigálható, hiszen a sofőrnek tulajdonképpen csak arra kell ügyelnie, hogy mindig a megfelelő irányba forgassa a kormányt, így aztán legfeljebb annak eldöntése okozhat nehézséget, hogy mikor melyik ez a megfelelő irány. Kétséges esetekben leghelyesebb, ha az ember a megérzéseire hallgat, s kissé megilletődötten, de mégis büszkén konstatáltam, hogy Elza milyen remekül helyt áll, noha a kör alakú versenypálya kezdetben bizony alaposan próbára tette kanyarodási képességeit.
A lelátón helyet foglaló úri közönség szédítő iramban forgott körbe-körbe, és nagyszabású, színpompás kalapok, elegáns napernyők egész erdeje hajladozott a süvítő ellenszélben, amely dühödten tépázta frizuránkat és égig érő, sűrű porfellegbe vonta vetélytársaink népes seregét.
Csak robogtunk, robogtunk, száguldott velünk az autó, hajmeresztő izgalmak közepette faltuk a kilométereket, ám az élmény újszerűsége ellenére, mindez többé-kevésbé megfelelt az autóversenyzésről kialakított előzetes elképzeléseimnek, csupán azt furcsálltam kissé, hogy a futam végén Elzának szemmel láthatóan esze ágában sem volt megállni vagy akárcsak lassítani.
Jó, jó, tudom, tiszteletköröket is illik tenni, legalábbis jobb helyeken ez így szokás, de a szervezőbizottság tagjai egyre izgatottabban integettek zászlóikkal, s amikor mindezt finoman szóvá tettem, láttam, hogy Elza a könnyeivel küszködik.
halvány reménysugár
Hogy pontosan mire gondolt, nemigen firtattam, mert a világért sem akartam zavarni vezetés közben, mindazonáltal a lelkem mélyén rögtön szörnyű gyanú támadt, és ha élt is még bennem egy halvány reménysugár, az azóta eltelt órák teljesen egyértelművé tették, hogy megfelelő szakértelem híján, jószerével lehetetlen megállásra bírni egy efféle modern gépkocsit.
Úgy vélem, nem szükséges különösebben ecsetelni, hogy mekkora törést jelent két virágja teljében levő, komoly gondolkodású lány életében e nem várt, végzetes fordulat, s tulajdonképpen még fel sem fogtuk egészen a helyzet tragikumát, azt azonban már most határozottan kijelenthetem, hogy korántsem ilyen jövőről ábrándoztam, amikor kedves Horatius-kötetemmel a kezemben andalogtam kertünk árnyas lugasai alatt. Halvány sejtelmem sincs, hogyan fogják viselni drága szüleink a megrázkódtatást, és jóravaló, bajszos vőlegényemet feltehetőleg szintén úgy éri majd sajnálatos esetünk híre, mintha tőrt mártanának a mellkasába. Nem kizárt, hogy elkeseredettségében öngyilkosságot követ el, vagy se szó, se beszéd, kivándorol Amerikába, hogy elmeneküljön a fájó emlékek elől, mi pedig végső búcsút intve a szép reményeknek, megállás nélkül keringünk körbe-körbe hosszú évtizedeken át, s néha dudálunk, hogy a magunk szerény módján jelezzük: még életben vagyunk.