AZÓTA IS
mentünk kézen fogva át a hídon
milyen sokat tud mondani egymásnak
két izzadt tenyér harmincöt ismeretlen
év koccant össze bennünk boldogan
egyik szó röptében kapta el a másikat
korán halt levelekkel üzentek az asztmás
Szinva-parti fák a sietős vízen megjelenő
arcunk a szégyenlős szerelem paravánja
mentünk a hídon át fölrebbentve az álmatag
időt nyár volt nyár mely a saját
farkába harapott s nyüszít azóta is