AZ UTCA HANGJA
2003 február
Útburkolatjavító kopogtatások, ütögetések. Ki a szobából! Belevetem magam az utcazajba.
Az ütögetésekkel kövezett járda, mint egy velúrszőnyeg. Vétek rálépni. De a megkerülése, amellett, hogy szinte lehetetlen, túlontúl körülményes lenne.
Valahol pingpongoznak. A kipre a kop felelget. A hangfoszlányok a másik oldalról „később … nézd csak … ide ne … olyan …” mintha pingpongütőstől érkeznének. Ennek hullámaira hangolódjam? Adjam fel nyíltan függetlenségemet? Jó estét! Nem jó reggelt! Jobbra és balra köszöngetek.
Kell is ide kímélet! Gyengéd figyelem! Nem tapodnak-e akcentusaimon? A pingre a pong. Jobbra és balra ütögetek. Vígan továbblépegetek.
Nem tudni, milyen rétegekből, megszólal egy mobiltelefon. „Később nézd … csak ide … ne olyan …” Mit meg nem próbál az ember, a részeket egymáshoz illesztgetem.
A hívás tényleg nekem szól. Vissza! Ahogy kitettem a lábamat. Be a házba! De ez is, az is csak az utca hangja.
