Edward Goldsmith

AZ ÚT: EGY ÖKOLÓGIAI VILÁGSZEMLÉLET

1997 szeptember

AZ ÚT: EGY ÖKOLÓGIAI VILÁGSZEMLÉLET

Bolygónkon mindenütt ugyanaz a kép tárul elénk: kivágott erdők, lecsapolt mocsarak, széttúrt korallzátonyok, lepusztult, elszikesedett, terméketlen vagy kővel burkolt termőterületek. A szennyezettség mára általánossá vált – a talajvíz, a patakok, a folyók, a folyótorkolatok, a tengerek és az óceánok, a levegő, melyet belégzünk, az élelmiszerek, melyeket megeszünk mind-mind magukon viselik a szennyezés nyomait. Jelenleg jószerével nincs olyan élőlény a Földön, amely ne hordozná testében valamely mezőgazdasági és ipari vegyszer, köztük számos köztudottan vagy gyaníthatóan rákkeltő, illetve mutagén szer maradványait.

Tevékenységeink következtében naponta feltehetőleg több száz faj pusztul ki, és ezeknek csak töredékéről tud a tudomány. A föld mágneses tere megváltozik, és ennek lehetséges következményeit senki nem ismeri. Az ózonréteg, amely az ultraibolya sugárzástól védi az embert és a többi élőlényt, gyorsan fogyatkozik, és maga az éghajlat is úgy módosul és destabilizálódik, hogy a következő 40 éven belül olyan éghajlati viszonyokra számíthatunk, amilyenek közepette még soha nem élt az ember.

nagyon is valóságos

Azzal, hogy így pusztítjuk a természeti világot, bolygónkat egyre lakhatatlanabbá tesszük, és ha a jelenlegi tendenciák változatlanok maradnak, alig néhány évtized elteltével a bolygó nem lesz többé képes fenntartani az élet komplex formáit. Lehet, hogy ez túl messzire menő kijelentésnek tűnik, de sajnos, nagyon is valóságos. Munkatársaimmal 26 éve dokumentáljuk a tendenciákat és lehetséges következményeit az Ecologist című folyóiratban.

DURVA ARÁNYTALANSÁG

Miért tesszük? A válasz: azért, mert társadalmunk elkötelezte magát a gazdasági fejlődés vagy haladás olyan folyamata mellett, amely jellegénél fogva nem tehet egyebet, mint hogy szisztematikusan növeli gazdasági tevékenységének hatását arra a környezetre, amely azt egyre kevésbé bírja el, és ezért egyre jobban degradálódik. Az emberi tevékenységek hatása és a környezet teljesítőképessége közötti durva aránytalanságot jól érzékelteti a tény, hogy jelenleg a bioszféra szárazföldi nettó primér termelésének (NPT) 40%-át vonjuk be saját használatunkra és különböző gazdasági tevékenységeinkre. És ha a gazdaság a jelenlegi ütemben bővül tovább, alig néhány évtizeden belül az NPT több mint 100%-át fogjuk bevonni, ami természetesen, képtelenség.

gs04262

Mindez alig vagy egyáltalán nem foglalkoztatja politikusainkat. Teszik tovább a dolgukat, mintha a probléma nem létezne. Így annak ellenére, hogy az ENSZ által felállított Kormányközi Éghajlatváltozási Bizottságban helyet foglaló tudósok figyelmeztettek, hogy az éghajlat stabilizálása érdekében a szén-dioxid kibocsátást haladéktalanul 60-80%-kal kell csökkenteni – megakadályozandó a világ éghajlati katasztrófáját –, egyetlen kormány sem tett komoly lépést, és ha a szén-dioxid, a melegházhatást előidéző legfőbb gáz termelése mégis csökkent Nagy-Britanniában, az kizárólag azért van, mert gyáraink termelése jelentősen visszaesett, és a szenet javarészt földgáz váltotta fel a villanyáram-termelésben. A kormány intézkedéseit, melyekkel a súlyos környezeti problémákat kezelné, elsősorban az erős ipari csoportok érdekkijáró kampányai fékezik, például az olajiparé, mely elszántan védelmezi kicsinyes, rövid távú érdekeit, lesz, ami lesz.

nem vesznek róla tudomást

Ennél meglepőbb azonban az a csaknem teljes közöny, amelyet a tudományos körök tanúsítanak e kritikus probléma iránt. E körök elismert szerepe, hogy a kormányokat és a társadalom egészét ellássák olyan ismeretekkel, amelyek a közérdeket szolgálják és maximalizálják az általános jólétet. De vajon hogy láthatják el ezt a feladatot, ha szisztematikusan figyelmen kívül hagyják a végzetes folyamatot, amely ha ellenőrizhetetlenül haladhat tovább, elkerülhetetlenül fajunk és számtalan egyéb faj kipusztulásához vezet? Tudósaink azokra az ausztráliai bennszülöttekre emlékeztetnek, akik először észlelvén Cook kapitány lenyűgöző hajóját az ausztrál partok mentén, úgy folytatták dolgukat, mintha ez a furcsa szörnyeteg egyszerűen nem is bukkant volna fel a közelükben. Talán azt remélték, ha annyira nem vesznek róla tudomást, hogy el sem ismerik létezését, majd egyszerűen eltűnik, és nem háborgatja őket.

ELTÉVEDVE A LABIRINTUSBAN

A. F. C. Wallace amerikai antropológus meggyőzően bizonyítja, hogy a törzsi népek mindent megtesznek, hogy megőrizzék „kognitív struktúrájukat” vagy „labirintusukat”, ahogy világszemléletüket nevezi. Egy tudós ugyanígy képes erre a „minden”-re – amint ezt a felvilágosult tudományfilozófusok is kimutatták.

A jelen tudósainak és lényegében társadalmunk egészének világszemléletét a modernizmus világnézetének nevezem, melyet a gazdasági és tudományos paradigma uralmával jellemezhetünk. A két alapvető tétel egyike szerint minden, ami javunkat szolgálja (így jólétünk és gazdagságunk is) az ember műve – a tudomány, a technika és az ipar terméke. Ennek szellemében az egészség is olyasmi, amit a kórházakban állítanak elő, vagy legalábbis az orvosok osztogatják a legújabb technikai eszközök és gyógyszer-vegyészeti készítmények segítségével. Az oktatás áruféleség, amelyet iskolákban és egyetemeken lehet beszerezni. A törvény és a rend nem az emberi társadalom természetes vonása, hanem a rendőrség, a bíróságok és a börtönök közös jótéteménye. A fentiek szerint maga a társadalom is az ember műve volna, amelyet a „társadalmi szerződés” hozott létre. Így az sem meglepő, hogy egy ország gazdagságát az egy főre jutó belföldi össztermékkel (GNP) mérik; ez a mutató jelzi, hogy az állam polgárai milyen mértékben juthatnak hozzá az összes ember alkotta áruféleséghez – ezt az elvet visszhangozza a modern közgazdaságtan.

gs04263

A fenti elképzelések alapján a közgazdászok természeti javainkat – amelyeket a bioszféra folyamatainak normális működése hoz létre, gondoskodva éghajlatunk stabilitásáról, a talaj termékenységéről, vízkészleteink utánpótlásáról, és közvetve családjaink, közösségeink integritásáról és kohéziójáról – egyáltalán nem tekintik javaknak, sőt semmiféle értéket nem tulajdonítanak nekik. Ebből következik, hogy ha ezektől megfosztanak bennünket, az nem minősül „költségnek”, és a természetes rendszereket, amelyek ezeket biztosítják, büntetlenül lehet pusztítani.

a modern világ vallása

A modernitás világszemléletének második alapvető tétele eléggé logikusan következik az elsőből. E szerint javaink, ezzel jólétünk és gazdagságunk növelése érdekében a végsőkig kell fokoznunk a gazdasági fejlődést vagy haladást, ami mindenekelőtt azt jelenti, hogy az ökoszférát – azaz a való világot, természetes javaink forrását módszeresen helyettesítenünk kell a technoszférának nevezett világ-pótlékkal. E végzetes folyamat hathatóságát megkérdőjelezni, vagy azt sugallni, hogy az talán mégsem igazán válik a javunkra, egyenlő mindannak káromlásával, ami gyakorlatilag a modern világ vallása lett. Egyetlen igazhívő sem fogadja el, hogy a rettenetes társadalmi és környezeti rombolás, melynek napjainkban tanúi vagyunk, e szent folyamat elkerülhetetlen terméke. Ehelyett a végrehajtás fogyatékosságait vagy nehézségeit hibáztatják – a kormányzati beavatkozást, a helyi hivatalnokok korruptságát vagy olyan képtelen körülményeket, amelyekről kizárt, hogy újra előállhatnának.

A RABSZOLGA TUDOMÁNY

Így a modernizálás világnézete és paradigmái megakadályoznak bennünket, hogy megértsük kapcsolatunkat a világgal, amelyben élünk, s megakadályoznak, hogy alkalmazkodjunk hozzá. Ehelyett elsődlegesen arra szolgálnak, hogy a gazdasági fejlődést vagy „haladást” – azt a folyamatot, amely nyilvánvalóan a társadalom és a természeti világ rombolásához vezet – észszerűnek tüntessék fel.

Hogyan lehetséges, kérdezhetjük, hogy „objektív” tudósaink ennyire nem-objektíven viselkednek? A válasz az, hogy a tudomány nem objektív – ezt helyesen állapította meg Polányi Mihály, Thomas Kuhn és a többi tudományfilozófus, Karl Popper, A. N. Whitehead és Paul Feyerabend csakúgy, mint körültekintőbb biológusaink, például C. H. Waddington és Ludwig von Bertalanffy, akik egyetértenek abban, hogy egy tudós munkásságára elkerülhetetlenül hatást gyakorolnak az illető metafizikai nézetei. Tudományos tevékenysége során mindvégig rabja marad a tudományosság egyfajta elgondolásának, és azon keresztül a modernista világnézet egy-egy válfajának, mely ezekben a tudományos paradigmákban jut kifejezésre.

AZ UGAR LESZ A NORMA

Ahogyan normálisnak tartja sorsát az elhagyott gyerek, aki Rio de Janeiro kanálisában alszik, és jelentéktelen bűncselekményekből, prostitúcióból tengődik, ugyanígy tartják normálisnak tudósaink, hogy folyóink szennyvízcsatornákká váltak, hogy ivóvizünk emberi ürülékkel, féregirtó szerek maradványaival, nitrátokkal, radioaktív izotópokkal és nehézfémekkel fertőzött, hogy termőföldjeink a talaj természetes regenerálódásának folyamatánál lényegesen gyorsabban erodálódnak, hogy természetes erdeinket módszeresen cserélik le ökológiailag sebezhető és talajpusztító, gyorsan növő környezetidegen monokultúrákkal, hogy nagyvárosaink egyre csúnyábbak, kaotikusabbak és szennyezettebbek – és gyermekeink szabad idejük java részét azzal töltik, hogy szadista filmeket néznek a televízióban.

 

gs04265

Általános tendencia, hogy normálisnak tekintjük az egyetlen általunk ismert világot, s ez tükröződik csaknem minden tantárgyban és tudományágban, amelyet iskoláinkban és egyetemeinken tanítanak. Így a közgazdaságtan modern tudománya azon a feltevésen alapul, hogy a jelenlegi romboló gazdasági rendszerek normálisak; a szociológia tudománya azon, hogy atomizálódott és bűnözéstől megnyomorított modern társadalmunk normális; politikatudományunk azon a feltevésen, hogy a modern nemzetállamokat irányító választott diktatúrák normálisak; agrártudományunk pedig azon a feltevésen, hogy a nagyüzemi, gépesített, vegyszerekkel élő mezőgazdaság (mely a termőföldet sivataggá silányítja) normális. Tanárainkban, oktatóinkban egyszerűen nem merül fel, hogy amit normálisnak tekintünk, a legkevésbé sem jellemző az emberiség teljes tapasztalatára ezen a bolygón – hát szükségképpen kérészéletű és beteges. Olyanok ők, mint azok a biológusok, akik még csak rákos szövetet láttak, így érthetően összetévesztik az egészséges organizmussal.

Hogy tudósaink miért fogadják el még mindig a modernizmus világnézetét, annak másik oka, hogy bármennyire félrevezető képet nyújt is a valóságról, mégis koherens és következetes. Ez nem is lehet másképp, hiszen a tudományos elméleteket nem azért teszi magáévá a tudomány főárama, mert ellenőrzött laboratóriumi körülmények között végzett kísérletezéssel vagy akár matematikai modellen végzett szimuláció eredményeként igaznak bizonyultak, hanem mindenekelőtt azért, mert illeszkednek a tudomány paradigmájához és ezzel a modernizmus világnézetéhez. Amelyek pedig nem illeszkednek, azokat szisztematikusan belekényszerítik abba a formába, ami ezt lehetővé teszi a számukra.

mechanisztikus és leegyszerűsítő

Az elmúlt 60 évben a behavioristák úgy alakították a pszcihológiát, hogy illeszkedjen a tudomány paradigmájához. A neo-darwinisták és még inkább a szociobiológusok ugyanezt tették az elméleti biológiával. A modern szociológia is mechanisztikussá és leegyszerűsítővé vált, az Új Ökológia kialakulása az 1940-es és 1950-es években pedig olyan newtoni ökológiát szült, amely ahelyett, hogy elméleti alapot biztosítana a jelen környezetvédelem mozgalmainak (amint azt a környezetvédők többsége teszi), inkább arra szolgál, hogy tovább racionalizálja és ezzel törvényesítse a gazdasági fejlődés további haladását, ami a fő, ha nem az egyetlen oka a környezet degradálódásának.

Az elméleti tudás egészét, prokrusztészi módon, a tudomány paradigmájához és ezzel a modernizmus világszemléletéhez igazították, s úgy nyújtják vagy zsugorítják, hogy megfeleljen az atomizált és mechanizált világról alkotott képnek, amelyben az ember nem több gépnél, szükségletei pedig tisztán anyagiak és technikaiak – pontosan olyanok, amilyent az állam és az ipari rendszer képes kielégíteni.

ABNORMÁLIS VILÁGSZEMLÉLET

Az a tudás, amelyet természeténél fogva lehetetlen belepréselni a kívánt alakzatba, lehet bármilyen igaz és fontos, ugyanezen az alapon irgalmatlan elutasításban részesül. Így vetnek el minden olyan elméletet, amely azon a feltételezésen alapul, hogy a világ célszerűen rendezett, nem pedig véletlenszerű; inkább együttműködő, mint tisztán versengő; inkább dinamikus, kreatív és értelmes, mint passzív és robotszerű; inkább önszabályozó, mint valami külső erő (például az állam és a transznacionális vállalatok) irányítása alatt álló; és inkább hajlamos fenntartani a maga stabilitását vagy homeosztázisát, mintsem folytonos, meghatározatlan irányváltozásra törekedne. Más szóval így vetnek el minden tudást, ami hozzájárulhatna a világ igazi megértéséhez.

Az abnormális világszemlélet fogalmai szerint sohasem értelmezhetjük helyesen azokat a problémákat, amelyek fennmaradásunkat fenyegetik; nem is határozhatjuk meg, milyen elveket kellene követnünk, hogy megállítsuk a bolygó pusztulását, és nem is alakíthatunk ki kevésbé pusztító, megfelelőbb életvitelt.

HÁROM ALAPELV

Megpróbáltam megfogalmazni egy ökológiai világszemlélet alapjait, ám az utóbbi években éppen az alapgondolatok jelentősen módosultak. Mindig világos volt számomra, hogy az ihletet az ősi társadalmak világszemléletéből kell merítenem, főképp a legkorábbi időszak ktonikus (földközpontú) világszemléletéből, amikor az ember valóban tudta, hogyan kell harmonikusan együtt élni a természeti világgal. E tekintetben gyakran kaptam bírálatot. Nekem mégis nagyobb vakmerőségnek tűnik követelményként állítani egy eszményi világszemléletet vagy olyan eszményi társadalmat, mely előzmények nélkül áll az emberiség történelmében, és amelynek biológiai, társadalmi és ökológiai életképességéről soha nem bizonyosodhattunk meg.

gs04264

Ahogyan Karl Marx elkövette ezt a hibát, ugyanúgy elkövetik napjaink gazdasági fejlődés- és haladás-szakértői, akik arra törekednek, hogy megteremtsenek egy ember alkotta technikai világot anélkül, hogy megkérdeznék maguktól, képesek vagyunk-e alkalmazkodni hozzá, vagy hogy az ökoszféra képes-e fenntartani azt néhány évtizednél hosszabb ideig.

kényes rend

Ami nemrégiben megdöbbentett, hogy a korai természeti társadalmak világszemléletének alapvonásai gyakorlatilag mindenütt azonosak voltak. Három alapelvet hangsúlyoztak, amelyeken az ökológiai világszemléletnek is szükségképpen alapulnia kell. Az első, hogy az élővilág vagy az ökoszféra az elsődleges forrása minden javunknak és így minden gazdagságnak. A második: ezeket a javakat az ökoszféra csak akkor szolgáltatja, ha vallásos tisztelettel őrizzük kritikus rendjét. A harmadik alapelv, amely logikusan következik az előbbiekből, hogy az ökológiai társadalom magatartás-mintájának elsődleges célja nem lehet más, mint hogy megőrizzük a társadalom, a természeti világ és (az ezeket felölelő) kozmosz kényes, kritikus rendjét.

Az ősi és különösen a ktonikus népek világszemléletének futólagos tanulmányozása is elegendő, hogy belássuk: sok társadalomban létezett kifejezés is erre a magatartás-mintára. Ilyen a hinduk R’ta szava a védikus időkben, amely később a Dharma lett – ezt a fogalmat a buddhisták is használják; az ókori perzsák Asha szava; az ókori egyiptomiak Maat-ja és az ókori kínai Tao. Ezek a fogalmak gyakran utalnak a kozmosz rendjére, és általában annak az ösvénynek vagy Útnak a jelölésére használják őket, amelyet követni kell, hogy megőrizzük a kritikus rendet. Ha sok más társadalomban nincs is sajátos fogalom rá, az Út fogalma ennek ellenére beépült világszemléletükbe. Ezt az Utat követve remélhetjük csak, hogy jelenlegi kicsinyes, rövid távú politikai és gazdasági megfontolásainkat alárendeljük alapvető társadalmi, ökológiai és morális kötelezettségeinknek – ez pedig az életben maradás alapfeltétele ezen az ostromlott bolygón.

kép | shutterstock.com