AZ ÚJ EGÉSZ

A múlt század második felében létrejött a technológia, mely egyre fejlődve és tökéletesedve valósággá váltja az egyes emberekben és csoportjaikban az emberi nemre specifikus genetikai örökség által programozott információs és kommunikációs lehetőségeket. Ez a valóság, mint Tallár Ferenc esszéjéből^[1] kitűnik, sokak számára dermesztő és idegen. A kommunikációs partnerek és tartalmak tértől és időtől független totális elérhetősége tökéletesen megzavart mindenkit, aki hitt abban, hogy vannak értékes és értéktelen tartalmak, hiteles és hiteltelen közlők, vannak gondolatok, melyeket Isten gondol, míg más gondolatok az ördögtől valók.

nagyszerű és katartikus labirintus

Tallár Ferenc helyesen látja, hogy a szemünk előtt születő, fejlődő, lehetőségeinek végét még messze nem kimerítő világban a Kultúra, ahogyan ismertük és szerettük, ha el nem is tűnik, de elveszti előjogait, s nem lesz több, mint tartalmakra biggyesztett „tag”, melynek versenyezni kell a másképpen címkézett tartalmakkal. Az internet előtti társadalomban a Kultúra tágas, végtelen, nagyszerű és katartikus labirintusa volt mindazon tartalmaknak, amelyekről e Kultúra létrehozói, művelői, terjesztői, fogyasztói azt gondolták, hogy az emberi élet értelmét hordozzák. Voltak ugyan, akik figyelmeztettek, hogy „Isten halott”, az emberi világban nincs, mert nem lehet mérce, mely az élet akaratának ellenállhat, s eleve megmondja, mi a Szép, az Igaz, a Jó, a Hasznos, de ezek a figyelmeztetések afféle „őfelsége ellenzékeként” a Kultúra magasabbrendűségét valló diskurzuson belül maradtak. Aki a populáris és a magas kultúra közötti határok eltűnéséről beszélt, s azt hirdette, hogy nincs különbség az Atreidák története és a tévében aktuálisan játszott szappanopera között, az is a Háború és békét olvasta, s a Ring isteneinek nyomorúságán borzongott.

A Kultúra alkonya mára beteljesedett. Most Amerikában tanítok egy kis egyetemen. Éppen a Ringről beszéltem, egy diák pedig elővette iPad-jét, s azonnal meg is mutatta a jelenetet, amikor Wotan búcsút vesz Brünhildától. De ha Brad Pitt becstelen briganti mosolyáról beszéltem volna, Anthony, a diákom, azt is ugyanolyan könnyen és gyorsan elővarázsolhatta volna a világháló valamelyik szerverén tárolt filmből.

Tallár joggal int bennünket, hogy ne hüledezzünk, ne sápítozzunk, ne háborogjunk. Az új helyzetet meg kell értenünk, ami nem egyszerű feladat, mivel minden mozog, változik, s nehéz előre látni, mi lesz a „killing application”, mely majd maga köré kristályosítja az új Egészt, melynek lényege, hogy egy univerzum hatálya alá került, amit korábban Kultúrának és kultúrán kívülinek éltünk meg. A belülről tágas és végtelennek tűnő Kultúra az új világba érkezettek szemében gettó, rezervátum, skanzen, melyből kiveszett az élet. De nemcsak a Kultúra tűnt el, vele tűnt el a Politika, a Gazdaság, a Mindennapi élet abban a formában, ahogyan megszoktuk és megéltük.

Az új Egészen belül nincsenek többé fix határokkal elválasztott szegmensek, amelyeket a hatalom, a hagyomány, a vallás vagy más erő hierarchizál rang és érték szerint, megkülönböztetve a fenségest a közönségestől, a nagyszerűt a kisszerűtől, az értékest az értéktelentől. Mivel minden ott van a hálón, s mindenki mindig hozzáférhet mindenhez, mint Anthony, nem lehetséges más szelekciós szempont, csak amit a Hálózat részesei, a felhasználók, a tartalmak előállítói, fogyasztói követnek, nem is beszélve a „prosumerek”-ről (Tallár is említi őket), akik alkotnak és befogadnak, minden közegben, legyen szó szövegről, képről, hangról, mozgóképről.

egyenlő esély

A Hálózat tartalmak és felhasználók folyamatosan táguló univerzuma, mely egyszerre van kint a világban s bent az emberekben. A Hálózat az internetre költözött társadalom, mely globális, dinamikus, differenciálódó. Egyetlen szelekciós elv létezik, s ezt az elvet a felhasználók képviselik. A Hálózat lebénulna, ha minden tartalomnak azonos esélye volna az elérésre, s minden embernek, aki a Hálózaton belül aktív, egyenlő esélye, hogy a többiekkel kapcsolatba kerüljön. A Hálózatban a Pareto-elv uralkodik, ami azt jelenti, hogy a sok mindig keveseknek jut, míg a kevésen sokaknak kell osztozniuk. Ennek az elvnek az érvényesülését a weben Barabási Albert László szemléletesen bizonyította. Csermely Péter „skálafüggetlen” eloszlásnak nevezi, amikor kevesen sokakkal, sokak kevesekkel vannak kapcsolatban, ami létrehozza a „netokraták” és „kontaktoproletárok” osztályait. A „skálafüggetlen eloszlás” nemcsak a hálózati tagok egymás közti kapcsolatainak alakulását írja le, hanem az egyes tartalmak és azok lelőhelyeinek státuszát is jellemzi.

Az új Egészt tagoló hierarchiákat a felhasználók diktálják. Nincs hatalom, mely a hálózaton képes elnémítani egy hangot, amelyet milliók akarnak hallani, elsötétíteni egy képet, amelyet milliók akarnak nézni, olvashatatlanná tenni egy szöveget, amelyet nagy számú olvasó küld tovább egymásnak. De arra sincs hatalma senkinek, hogy ráerőltesse másokra, ami neki tetszik. A Hálózatban az egyetlen hatalom azoké, akik a Hálózat adta lehetőségeket kihasználva kapcsolatokat tartanak fenn egymással, tartalmakat állítanak elő, alkotnak, befogadnak, képeket, szövegeket, videókat csereberélnek.

Nem értek egyet a kritikákkal, melyek a Hálózatot a hiúság vásáraként, az „amatőr” érdemtelen megdicsőülésének színtereként jellemzik. Az új Egészben mindenki amatőr, de bárkiből profi lehet, mivel gyakorolhat, próbálkozhat, kísérletezhet.

Jó hír, hogy mindenki sikeres lehet, minden tartalom befuthat. Rossz hír, hogy semmi és senki sincs biztonságban. A skálafüggetlen eloszlások minden pillanatban változnak. Az új Egész változékonysága őrjítő. Nincsenek bérelt helyek. Ma még a Túró Rudi van a Facebook magyar felhasználók által kedvelt oldalak ranglistájának élén, holnap már más. A tömeg figyelme állhatatlan.

kevesebb figyelem jut

Ha aggódni akarunk, van rá okunk. A Hálózatra kapcsolódó felhasználók nem újszülöttként érkeznek. Magukkal hozzák anyanyelvüket, relevanciáikat, tipizációikat, előítéleteiket, félelmeiket és reményeiket. Előnyben vannak a hálózaton, akik a hálózaton kívüli világban sokan vannak, hiszen ők sokan lesznek a hálózaton is. Ezáltal akik eleve kevesen vannak, azokra kevesebb figyelem jut, szavuk kevesekhez ér el. A Hálózat homogenizál. A kis nemzetek, kis nyelvek a Hálózaton még kisebbek lesznek, míg el nem tűnnek egészen. Angolul, kínaiul, spanyolul kell szólnia annak, aki jelen akar lenni az új Egészben.

Az új Egész homogenitása azonban csalóka. Az emberi világot korábban széttagoló nyelvi, kulturális, történelmi és politikai kategóriák megkülönböztető ereje meggyengül, de helyükre teljesen új, korábban sosem hallott, sosem látott kategóriák kerülnek, melyek teljesen új identitásokat, új közösségeket, új osztályokat hoznak létre az emberek és a tartalmak között is. Ennek a folyamatnak még a legelején vagyunk. Ha majd a többségnek iPad vagy ahhoz hasonló mobil eszköz lesz a birtokában, s a világnak nem marad olyan pontja, ahonnan nem lehet tartalmat feltölteni vagy letölteni, létrejönnek az adatbázisok, melyekből adatbányászati módszerekkel feltárható lesz, kik, kikkel, miért vannak egymással kapcsolatban ahelyett, hogy másokkal, más okokból építenének maguknak világot. Ez már az új, evolúciós szociológia kora lesz, mely cseppet sem ígérkezik szebbnek, mint a mai kor, de talán csúnyább sem lesz annál, mint amiben élünk most és itt.

Irodalom

Barabási, A. L.: Behálózva. Budapest: Helikon, 2011.
Csepeli Gy. – Prazsák G.: Örök visszatérés. Társadalom az információs korban. Budapest: Jószöveg, 2010.
Csermely P.: A rejtett hálózatok ereje. Hogyan stabilizálják a világot a gyenge kapcsolatok? Budapest: Vince, 2004.
Keene, A.: The cult of the amateur. New York: Currency, 2007.
Prazsák G. 2007. Network Society 2.0, or virtuelle Gemeinschaft. In: Mobile Studies: Paradigms and Perspectives ed. by Kristóf Nyiri, Vienna: Passagen Verlag, pp 135–148.

1. Tallár Ferenc: Légy a levesben, Liget, 2012. 12. Lásd még: Az áramlások terében ↑

kép | shutterstock.com