AZ ÖRÖMÖT IS

Az örömöt is kimondani – ki lehet?
Nemcsak a csupasz hideget,
a félelemtől, rémülettől összekoccanó fogak
zörejeit, nyüszítő hangokat,
a mélyben gyúló sötét fényeket,
a súlyokat, a lélekbe kövült hiányt?

Valami elfütyülhetőt –
Budát, sétát vasárnap délelőtt a Várban,
Egerben nyári alkonyatot, ahogy
petúniák és tornyok közt ragyog,
karácsony reggelének ébredését,
a Dunára csapó napfény C-dúr akkordját,
aranyesőt, virágzó mandulafát a kék ég
előtt, egy kisgyereket, ahogyan rád,
ahogy más senkinek, csupán neked nevet,
magnéziumfényként fölvillanó
angyalt Visegrád sziklái fölött,
ha lehet
ha lehetne,
az örömöt.

kép | shutterstock.com