AZ ODAADÁS NEKTÁRJA

A téma megszólít

Először a hetvenes években Stockholm belvárosában találkoztam krisnásokkal. Kopaszok voltak (egyistenhitükre utaló hajtincsüket nem vettem észre), narancssárga klepetust viseltek, s bár valamennyien európaiak voltak, egzotikus, keleti zenére táncoltak és énekeltek. „Táncoló dervisek vagy effélék”, gondoltam, és besoroltam őket a tucatnyi furcsaság közé, amivel Budapesten akkor még nem találkozhattam. Korántsem lehetetlen, hogy köztük volt az a magyar disszidens fiatalember is, aki nem sokkal azután az itthoni misszió egyik irányítója lett, s aki természetesen titokban és parókában lépte át a határt. Még tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a mi belvárosainkban is felbukkanjanak. A krisnásokkal való találkozást egy református lelkésznek, Németh Gézának köszönhetem. Legendás figurája volt a rendszerváltás előtti földalatti keresztény mozgolódásnak. Egyháza sem tudta, vagy nem akarta vállalni, hiszen nem csupán a pártállamnak, egyházának is kemény kritikusa volt. Miközben családját képügynökként tartotta fenn, Th. Wilder regényhősét utánozva „mennyei ügyekben utazott”: építette a keresztény egyházak közötti közeledést, drogos fiatalokat mentett, előbb erdélyi, majd onnan menekült magyarokat segített. Aztán hirtelen-váratlanul ő lett a hazai szektaellenes kampány elindítója, és — hamar bekövetkező haláláig — motorja. Általa is szervezett konferenciákon hallottam a krisnásokról, méghozzá mint destruktív szekta tagjairól, akiknek megjelenését egy Európa- és magyarságellenes amerikai és liberális összeesküvés következményének tekintette. Agymosással, kiskorú gyerekek szüleiktől való elválasztásával, saját gyerekeik életidegen nevelésével, a nők elnyomásával és az európai kultúra elsorvasztásával vádolta őket. Ekkoriban született meg a krisnásokat is sújtó dicstelen parlamenti határozat a négy támogatásra nem méltó egyházról, s minthogy ez ellen magam is többször ágáltam, a krisnások megkértek, írjak róluk könyvet. Azt válaszoltam, csak olyan könyvet írnék[1] róluk, ami alapos szociológiai-szociográfiai vizsgálódás eredménye, tehát sem propagandára, sem apológiára nem vállalkozom, akármennyire is támadják őket. Belementek, s ajtót nyitottak. Bármire voltam kíváncsi, megmutatták, válaszoltak. A kényes témák elől sem zárkóztak el. Bizonyára sokan a válaszadást, a vallomást missziónak fogták föl; jól tudták, hogy az előítéletek pergőtüzében a tárgyilagos tudósítás is hasznos nekik, végül is munkatársaimmal kedves, szolgálatkész, jó emberek közé kerültünk.[2]

Szekta vagy egy ősi vallás megújulási mozgalma?

A hinduizmusban a transzcendens Isten imádata számos formában történik: megjelenik a szent iratokban (Veda), a rituális jelekben, valamint a társadalmi és etikai viselkedésben (dharma). A Veda a kinyilatkoztatás, a dharma forrása. A Védát azonban a hinduizmus egyes irányzatai (vallásai) elutasítják. A hindu lehet teista, panteista, ateista, kommunista, hihet bármiben. Ami végül is hinduvá teszi: az, amit csinál, a rituális gyakorlat. Radhakrishnan[3] a keresztény vallást a hindu valláshoz képest a hit attitűdjével és a fogalmisággal jellemzi, a hindu vallást[4] pedig élmény-központúnak látja. A hindu gondolkodásban nem Isten létezése a központi kérdés, hanem embert formáló hatalma. A szertartás, a dogma és az autoritás a hinduizmusban másodlagos a tudatos ön-felfedezés és az Istennel való kapcsolat mellett. A hindu vallásban az Isten misztériuma fontosabb, mint az istenhit, így a tanult többet kockáztat, mint a tanulatlan. A hindu vallás lényegét jelentő önfelfedezés nem valamiféle intellektuális analízis, hanem energia, a természet fölötti uralom. A tudatosság pedig nem fogalmiság, hanem vágy és keresés. Isten igazi énünk, magyarázza Radhakrishnan, és Szent Pált idézi: „Én élek, de már Krisztus él bennem”. Rendeltetésünk önmagunk istenemberré formálása, a lét egészével való lényegi azonosság elérése. A keresztény teológiában jártas olvasónak feltűnhet, hogy jó néhány mozzanat korántsem idegen a keresztény gondolkodástól, különösen annak misztikus irányzatától. Ezek az általános vonások a hinduizmus különböző irányzataiban, így a Krisna-vallásban is más-más, olykor eléggé eltérő változatban szerepelnek.[5]

A vasnavizmus Visnut mindenhatónak, legfelsőbb irányítónak fogadja el, s a bhaktit, (a neki végzett, szeretetteljes, odaadó szolgálatot) a lelki megvalósítás eszközének tekinti. A vaisnavák mindig is a legliberálisabbak voltak az alacsonyabb származásúakkal szemben.[6] A vaisnavizmus tanításai India több ezer éves védikus szentírásain alapulnak.[7]
lélekvándorlás
G. Flood ötféle vaisnava kultuszt különböztet meg, ezek egyike (a főleg Bengálban, Orissában és Vrndavanaban elterjedő) a Gaudia vaisnavizmus, a tehénpásztor Krisna kultusza, a talán legnépszerűbb kegyességi mozgalom a hinduizmusban. M. Weber az emocionalitás, a bensőségesség, az otthon és család szükségletével jellemezhető közép- és kispolgárság vallásosságát látja a Krisna-kultuszban, s a gyermek Dionüszoszról, Oziriszről és Krisztusról szóló épületes mítoszok mellé helyezi a gyermek Krisna kultuszát.[8] Az alapító, a Krisna-inkarnációnak tekintett Caitanya tanításának középpontjában a hívő és Krisna közötti szeretet-kapcsolat áll.[9] A kongregációs éneklés elterjedt volt a vaisnava tradícióban. A legtöbb szent írt énekeket. Caitanya vezette be a krisnások legfőbb imáját: Hare Krisna, Hare Krisna, Krisna Krisna, Hare Hare, Hare Rama, Hare Rama, Rama Rama, Hare Hare[10]. A Gaudia vaisnavák az emberi élet célját és a lélek és Isten viszonyát leíró Mahábhárata eposz részét képező Bhagavad-gitát tekintik Bibliájuknak. Tanításuk szerint az élőlény nem a mindig változó anyagi testben, hanem transzcendentálisan, a változatlanban és örök lelkiben létezik. A Védák hirdetik a lélekvándorlás tanát: az anyagi világban a parányi lelkek úgy cserélik testeiket az idők folyamán, ahogyan a ruháinkat öltjük fel és vetjük le magunkról. Sok-sok születés és halál után jut el a lélek az emberi létformáig, mely magasabb rendű intelligenciája révén lehetőséget nyújt az Abszolút Igazság utáni kutatásra. A vallásos élet célja, hogy visszaállítsa az élőlény szeretetteljes kapcsolatát az Istenség Legfelsőbb Személyiségével, Krisnával. Az Isten iránti odaadó tettek viszont — az első helyen a Hare Krisna éneklésével — megsemmisítik a lelki életet gyakorló hívő előző tetteinek karmáit (visszahatásait). A lelki élet útján haladva így fokozatosan megszabadul az anyagi világ befolyásától és eléri a felszabadulást. Szabályozott, erkölcsös és erőszakmentes életmódjának köszönhetően a hívő halála pillanatában képes lesz Krisnára összpontosítani gondolatait, és így az Ő kegyéből visszajuthat eredeti otthonába, a lelki világba, az örök lét, a teljes tudás és a tökéletes boldogság birodalmába.

A Gaudia vaisnavizmus a 19. század közepére sokat vesztett vitalitásából, mert nem volt megfelelő vezetője. Bhaktivinoda Thakura támasztotta fel,[11][12] szellemi örököse fia, Bhaktisiddhanta Sarasvati lett, őt követte az 1896-ban született A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada, a Krisna-mozgalomnak és annak egyházzá intézményesülő szervezetének, az ISKCON-nak^u alapítója.

Nem sokkal azután, hogy Prabhupada (1896—1977) az Egyesült Államokba érkezett, az ISKCON az egyik legmarkánsabb vallási mozgalommá vált. Borotváltfejű, színes indiai ruhába öltözött hívei táncolva énekelték Hare Krisna-kezdetű mantrájukat a nyugati világ nagyobb városainak utcáin. A hívőktől szigorúan aszketikus életet követelnek. Nem fogyaszthatnak húst, alkoholt, kábítószert, a házasság keretében történő gyereknemzésen kívül cölibátusban kell élniük. Hajnali háromkor kelnek, hogy a napot a templom istenségeinek imádásával kezdjék. Mintegy napi két órát töltenek japázással, amikor is 16-szor végzik el imafüzérüket, s a 108 szemből álló füzér minden szeménél elvibrálják a Hare Krisna mantrát. A hívek egy sor világi feladatot is betöltenek, számosan a közösségen belül dolgoznak, mások a Krisna-tudatos irodalmat osztják szét (adományokat kérve érte) az utcákon és tereken, s egyre többen űznek polgári foglalkozásokat. A Hare Krisna mozgalom tehát nem szekta, nem kultusz, nem is új vallási mozgalom, hanem egy ősi vallás megújulási mozgalma, olyasmi, mint a katolikus karizmatikus mozgalom.

Megérkezés Magyarországra

A vallási vagy spirituális témájú műalkotások iránti erőteljes érdeklődésen[13] kívül számos sci-fi és jóga klub jelezte a hetvenes-nyolcvanas években a meglehetősen nagy arányú spirituális érdeklődést, főképpen a képzettebb városi fiatalság körében. így volt ez a többi szocialista országban is, már ahol egyáltalán lehetséges volt. Jellemző a magyarországi puhább diktatúra viszonylagos szellemi szabadságára a következő eset. Egy írószövetségi delegáció tagjaként különös tolmáccsal találkoztam a nyolcvanas évek elején Kijevben. Vegetáriánus volt, sőt jógázott is. Kiderült, csakis azért tanult meg magyarul a több nyugati nyelven is beszélő fiatal hölgy, hogy jóga-könyvekhez juthasson, ami vágyai netovábbja volt. Eléggé jól ismerve a helyzetet, nem akartam faggatni, hogy a hatha-jógán kívül érdekelné-e másfajta jóga is. Akkor még nem gondoltam, hogy másfél évtizeddel később egy Londonból Moszkvába utazó orosz krisnással beszélgetek Budapesten, amerikai vallásszociológus társaságában. A rendszerváltás után a keleti származású spirituális termékek tarka hazai piacán jelennek meg a krisnások is.
extatikus tánc
Pancajanya dasa,[14] a hazai krisnások első embere a főváros közeli városka lakótelepének szokatlan alakja, hiszen hajviselete (a mementó-tincs híján kopasz), öltözéke (dhóti), lakásának berendezése (oltárral), illata (füstölők), konyhája (vegetáriánus) és gyerekei védikus neve csupa-csupa egzotikum. Mélyen vallásos katolikus családban nőtt föl kilenc testvérével együtt. A ministráló kisfiú életében fordulatot jelentettek a padláson talált hipnózisról, jógáról, vízkúráról, asztrológiáról és hasonlókról szóló olvasmányok, apja könyvei. Az Omega és Illés koncertekre járó fiúnak az élelmiszeripari szakközépiskola elvégzése után az Állatkertben sikerült elhelyezkednie. Egy időre beköltözött a farkasok ketrecébe, majd északra készült, ezután Afrikába, Indiába, közben Deli Károly jógaklubjába járt. Egy napon narancssárga öltözetű, kopaszra nyírt fejű embereket pillantott meg. Svédországból érkező krisnásokat, akiket mint jógázókat csempésztek be az országba. Liturgikus táncuk elemi erővel hatott rá. Másodszori ittlétük után emlékezetből énekelte a Hare Krisna mantrát. Hamarosan levelezett velük. 1976 októberében a Ganz MÁVAG kultúrházban tartott hatórás jóga-fesztiválon a krisnás küldöttség mindössze tíz percet kapott, ám olyan extatikus táncba és éneklésbe kezdtek, hogy az mindenkit magával ragadott. „Ott valami erő és tisztaság sugárzott. Az a néhány szó pedig, a mondandó, szívemig jutott, s úgy éreztem, megtaláltam a helyemet, az otthonomat. Hazaérkeztem”, meséli Pancajanya dasa. Egy év múlva az inkognitóban (parókában és nadrágban) érkező lelki tanítómester, az ISKCON egyik vezetője egy fővárosi panelházban harmadmagával felavatta. Praphupada halála után szakadás keletkezett a mozgalomban, néhány vezető híveivel együtt kivált, köztük 1985-ben a félszáz hazai krisnás is.[15] A hazai krisnások közül mindössze ketten, Pancajanya dasa és felesége maradnak hűségesek az ISKCON-hoz, ők kezdték a harmadiknak hozzájuk csatlakozó, Ausztráliából hazaérkező Lalita-madhava dasával együtt újraszervezni a mozgalmat, amely tíz év alatt ezres nagyságrendűre növekedett. Útjuk nem volt diadalmenet, hiszen 89-ig féllegalitásban éltek, és rendszeresen zaklatták őket. 1988-ban adták be 17 aláírással az egyházbejegyzési kérelmet. A végnapjait élő Állami Egyházügyi Hivatal egyik hivatalnoka 600 márkát próbált kicsikarni tőlük. 1991-ben a nyugati országokban működő harciasan kultuszellenes mozgalmaktól támogatott Németh Géza vezetésével indul ellenük támadás, 1993-ban pedig — miután több képviselő is destruktív szektának minősíti a krisnások mozgalmát — áldozatai lesznek annak a parlamenti határozatnak, amely megvonta az anyagi támogatást. A krisnásokhoz csatlakozó gyermekek szülein kívül a kampányt a történelmi egyházak lelkészeinek és híveinek egy része, számos politikus, a tömegkommunikációs orgánumok jelentős hányada, valamint a tájékozatlan és a másság tűrésében hagyományokkal még nem rendelkező nagyközönség is támogatta. Úgy vélem, valamennyiükre érvényes az, amit J. G. Melton[16] állapított meg a waco-i davidianus szekta (az intoleráns amerikai hatóságok áldozata lett) tragédiájának elemzésekor: az összeomlott kommunizmus után új ellenségre lett szükségük az amerikaiaknak az identitásuk megőrzéséhez.

1994-től a magyar krisnásokat már nem érik komolyabb támadások. Úgy tűnik, nem vált kárukra a szélviharban való gyökéreresztés, hiszen 1997 szeptemberében a vezetőség 280-300 főre becsülte a szerzetestanulók, a szerzetesek és az egyházi személyek számát, amit én is reálisnak érzek. Ők 700-750 főnyi, magam pedig 550-700 fős templomon kívül élő, de a Krisna-mozgalommal szoros kapcsolatban lévő tagsággal számolok. 2000 körül lehetnek a szimpatizánsok és a pártoló tagok, de köztük is találhatók szép számmal (legalább a harmaduk), akik — Tomka Miklós terminológiáját használva — a „maguk módján krisnások”.

Belépés vagy megtérés?

Míg sok szociológus és pszichológus a személyes problémákkal és bajokkal (elidegenedés, értelem-keresés, depriváció) magyarázza az új vallási mozgalmak sikerét, mások egy alternatív ideológiát és/vagy életmódot felkínáló személyes kapcsolattal.[17] Ma még nem eldönthető, hogy a kognitív modell vagy a személyes kapcsolat jelent erősebb vonzást a keresőknek és hiányban szenvedőknek. Prabhupada első híveit — akiknek többsége afféle bohém és művészlélek — korántsem annyira filozófiai érdeklődés, mint inkább az életstílus vonzotta. Néhány korai kutatás szerint ez a mozgalom az illúziót veszített, az amerikai értékrendet és életmódot megkérdőjelező és újakkal kísérletező ifjúság, vagyis az ellenkultúra értelemkereső tagjai számára olyan „pszichedelikus utópiát” jelentett, mely a drog „tisztább” helyettesítője volt. A hetvenes évek közepén az ISKCON mint társadalmi mozgalom hanyatlott. Számos ISKCON-közösség úgy próbálta enyhíteni a válságot, hogy lazított a közösségi struktúrán és a tagsági kritériumokon, s beengedte a külvilág hatásait. Míg a szektás megtérés az életmód és az identitás drasztikus változtatását és a világ abszolút és radikális újraértelmezését követeli meg, a kultikus megtérés megengedi a csak részleges szakítást és a világ többféle elv alapján történő újraértelmezését. A krisnások által felkínált plauzibilitási struktúrát (P. Berger fogalma) Travisano tipikusan szektásnak tartja. A pszichológiai oldalról közelítő L. O. Shinn úgy tapasztalta, hogy a csatlakozást az egyszerű frusztráltságtól az erőteljes egzisztenciális elégedetlenségig terjedő krízis előzi meg, és számol a keleti filozófiák iránti érdeklődéssel, a vegetáriánusság teológiai indokolásával. A megtérés általában hosszabb út, akkor is, ha a kívülálló számára hirtelen fordulatnak tűnik.[18] A továbbiakban azt vizsgálom, milyen értelemben jelent megtérést a krisnásokhoz csatlakozás.

A magyar krisnások döntő többsége még csak néhány éve Krisna-hívő. Ha J. Richardsonra hallgatunk, nagy részük önmagát felfedező úton van, és most éppen itt állomásozik a krisnásoknál.[19] Nem meglepő, hogy a tagság magjának háromnegyed része 30 éven aluli, inkább a 40 éven felüliek kb. 15%-os aránya okozhat meglepetést azoknak, akik afféle ifjúsági vallásnak gondolták. Még inkább meglepő lehet, hogy a hívek kb. ötöde szakmunkásképzőt végzett, s nem nagyobb a diplomások és a felsőfokon tanulók aránya. Igaz, a középiskolánál többet nem végzettek negyede-ötöde abbahagyta felsőfokú tanulmányait, és hasonló arányban választották a szerzetestanulóságot, akiknek minden esélyük megvolt a sikeres felvételire. Ma már a lelki vezetők egyre jobban szorgalmazzák a megkezdett tanulmányok folytatását és a továbbtanulást. Mindezek alapján, úgytűnik, hogy a krisnásokra is többé-kevésbé érvényes lehet, amit Horváth Zsuzsa a Hit Gyülekezete tagjairól állapított meg, hogy „leginkább azok közül tudnak toborozni, akik az aktív részvételhez elegendő mennyiségű szabadon beosztható idővel rendelkeznek, és akik társadalmilag kevéssé integráltak, azaz átmeneti, illetve marginális helyzetben vannak, így relatíve kevesebb kockázatot jelent számukra egy marginális mozgalomhoz való csatlakozás”.[20]
megtérés-történetek
A krisnások 60%-a nem volt vallásos, vagy csak nagyon felszínesen. A csatlakozók fele rendezvényen (nyilvános helyen szervezett program, templomi program vagy krisnás fesztivál), majdnem fele könyvből, harmaduk Krisna-hívőkön keresztül ismerkedett meg a Krisna-hittel. 5-10%-uk esetében a keleti kultúra, a misztika, a lélekvándorlás, a harci művészetek iránti érdeklődés, a jógázás, az ufológia, a vegetarianizmus és a diákszigeti találkozók jelentették a legfőbb külső mozgatót, ami pedig a belsőt illeti: a csalódás, válság és önpusztítás, az alternatív életmód próbálgatása, valamint a keleti világ, az okkultisztikus-misztikus tanok, és általában a vallás iránti érdeklődés. A válság gyakran kapcsolódik öngyógyítási kísérletekkel (próbálkozás az alternatív életmóddal, az okkult világba menekülés), az alternatív életmód, vagyis a „máshogyan” gyakorta kapcsolódik a „miért” kutatásával. Az európai filozófia a keletivel, a keresztény vallási élmény az okkulttal vagy a keletivel keveredik. Mindegyik típus és altípus mögött egzisztenciális feszültség és identitás-keresés lehet. A megtérés-történetek három kategóriában helyezhetők el: 1) bizonytalanság–biztonság (a rutinszerű, „unalmas” harmóniától az önpusztításhoz vezető bizonytalanságig). 2) spontaneitás–tudatosság (az esetleges próbálgatástól a tudatos keresésig), 3) életmódértékrend (az először csak a hogyanra, vagy mindjárt a miértre összpontosítok). Vannak rövid és hosszabb, egyenes és cikcakkos utak (kitérők, megtorpanások és visszaesések). Vannak, akik vállalják és továbbépítik, vannak, akik megtagadják és „leváltják” korábbi énjüket. Vannak, akik előző életüket előkészületnek, az út elejének, az értékfelhalmozás időszakának tekintik, s akik elfecsérelt időnek, tévelygésnek, a rossz fogságában senyvedésnek.

Labhate dasát korábban is érdekelte az emberi élet célja, de ezzel is úgy volt, mint egyetemi tanulmányai megkezdésekor a karrierjével: „nem törte össze magát érte”, „nem vitte túlzásba”. Harmonikusan, az átlagoshoz képest tartalmasan és kellemesen csordogált élete, amelynek legrendhagyóbb eleme talán egy agykontroll-tanfolyam elvégzése lehetett. Unaloműzésből ezoterikus, misztikus és vallással kapcsolatos könyveket olvasgatott, köztük krisnás kiadványokat is. Praphupada könyve, Az önmegvalósítás tudománya váratlanul megfogta. Nagyon racionálisnak és logikusnak „találta”, s minden kérdésére választ kapott. Elment a budapesti templomba, ott töltött néhány napot, s igen meggyőző volt számára a bhakták viselkedése, a Hare Krisna mantra éneklése pedig „egy magasabb, lelki ízt” jelentett, ami megerősítette a dolgot.

Vyasadeva dasa, az egyik prédikáló-központ vezetője repülőtiszti főiskolás koráig sínen volt, aztán egyszer csak megkérdezte önmagától, hogy „én tényleg ilyen akarok lenni?” És már nem is akart. Letöltötte a sorkatonaságot. Utánanem ment haza, Budapestre, „a lehetőségek világába” költözött. Anyagbeszerzőként szabad idejében arra törekedett, hogy tartalmas dolgokat találjon. Beiratkozott a hittudományi akadémiára, naponta színházba járt, sportolt, majd válságos pár hónap után figyelme „egy belső, mélyebb vizsgálódás felé irányult”. Erikson, Popper Péter és a Real Revolutional Concerning, az Újraértékelő Támogatás: ezek voltak a soron következő állomások, majd összefutott egy krisnással. Hosszasan beszélgettek, de akkor még nem tudta, hogy a materializmust védje vagy a kereszténységet. A krisnás azt mondta neki: „Egy kicsit önző és beszűkült vagy, sablonjaid alapján látod a világot.” Le akarta győzni, de új barátjának hite egyre inkább lenyűgözte. És egyszer csak azon kapta magát, hogy velük maradt.
alig értett valamit
Kunti devi dasi korábban a szórakozóhelyeket járta, lázadozott, dohányzott és egy kicsit csavargott is. Az egyik művelődési házban futott össze a krisnásokkal. Akkoriban egy kis együttesben énekelt, s őt elsősorban a zene és a tánc fogta meg. Eljárt a kéthetente szervezett programokra, de alig értett valamit, a zene, a tánc és az étel viszont kellemes volt. Amikor azonban egy „sugárzó személyiségű” lelki tanítómester jelent meg, hirtelen minden összeállt.

Bhakta Zsoltot a művészeten kívül „a tudomány perifériájára szorult jelenségek vizsgálata, a negyedik dimenzió, meg a para-jelenségek” izgatták, de érdekelte a jóga és a vallások is. Az egyik „jóga-könyvről” aztán kiderült, hogy krisnás. Élő krisnásokat először a budai várban látott, a kirakodóvásáron. Ők csábították el egy programra. Úgy érezte, hogy Az önmegvalósítás tudománya róla szól. A filozófia fogta meg leginkább. Elment a templomba, s japázni kezdett.

Samadhi dasát ateistának nevelték. Középiskolás korában a zene és a jóga érdekelte. Az aluljáróban megvette Prabhupada könyvét, de nem tetszett annyira, mint a korábban megismert jóga-könyvei, néha-néha azért le-levette a polcról. Már a konzervatóriumba járt, amikor megismerkedett az indiai pengettyűs hangszerekkel. Hamvas Béla műveivel és buddhista könyvekkel párhuzamosan újra elolvasta Prabhupada könyveit. Ekkor már elfogadta, hogy a kereszténység, a zsidóság és a Krisna-tudat is ugyanazt az Istent imádja. Ellátogatott a templomba, japázott s verseket írt. Egy Upanisad című verset is. Ezt megmutatta a templomban egy lánynak, beszélgettek, és neki egyre világosabb lett, hogy fel kell hagynia az intellektuális isten-hittel, a zenéléssel, s be kell költöznie a templomba.

Bhakta Zsombor az UFÓktól és a természetgyógyászattól indult el. Már 13 éves korában részt vett egy krisnás fesztiválon, de akkor még csak a légköre fogta meg. UFO-mániáját ismerve édesanyja megvette a Könnyű utazás más bolygókra című krisnás könyvet. Nyolcadikos korában kezdett krisnás programokra járni, eljutott nyári táborukba is, japázott. Ma még úgy érzi, úton van, de már nem tudja másképpen elképzelni életét.

Sacinandana dasa gimnáziumba járt „különösebb terv nélkül”, majd olyan „iskolán kívüli dolgokkal” foglalkozott mint a filozófia, a sci-fi, a lélekvándorlás. Már másodikos-harmadikos korában vegetáriánus, elvégezte az agykontrollt, művelte a három ujj-technikát, a jógát ászánákkal és meditációkkal, de egyik sem elégítette ki. Tagja volt a Galaktika-körnek, s amikor egyszer Pestre ment Galaktika-könyvekért, meglátogatta a budapesti templomvezetőt, volt osztálytársát. Hosszasan beszélgettek, s ő ennek hatására japázott. Amikor a Hare Krisna mantrát kipróbálta, már tudta, megtalálta, amit keresett. Azzal felvételizett Debrecenbe programozó matematikusnak, hogy megpróbálja egyszerre az egyetemet és a Krisna- tudatot, de a kollégiumot túlságosan szabadosnak tartotta, és a félévi vizsgáit már nem tette le.

Az alternatív életmód, a jóga, a keleti kultúra, a misztikus vagy okkult érdeklődés felől lépésről lépésre jutni a Krisna-tudathoz. A megtérés itt is fordulópont, de nem akkora megrázkódtatás, mint az egyhangú rutinvilágból való kilépés. Itt is fontos szerepet játszik az érzelem, a személyesség és a biztos fogódzó.
narancssárga ruhás fiú
Prana devi dasi útja eléggé szokatlan volt. 8 hónapos terhesen hagyta el férje, s ezután minden este ott látta maga mellett a halált. Isten helyett a halál lépett életébe. Akár meg is halt volna. Elment ugyan éjféli misére, de úgy érezte, megfullad a tömegben. Külföldről hazaköltöző testvére megajándékozta egy Bhagavad-gitával meg egy lemezzel. Ezt hallgatta lányával, majd eljutottak egy Krisna-fesztiválra. Mindkettőjüket nagyon megfogta, őt elsősorban a zene, kamasz lányát a filozófia. Elhatározták, megkeresik a krisnásokat, pedig akkor rémtörténeteket írtak róluk az újságok. Az utcán találkoztak egy narancssárga ruhás fiúval, aki „teljesen ragyogott és nagyon-nagyon szép látvány volt, mint egy jelenés”, tőle tudták meg a címet. A templomban — így érezték — nagyon jó kezekbe kerültek. Az asszonyt a csodás történetek fogták meg. Többekkel lehetett beszélgetni. A világért sem menne el.

Bhakta Ottó szülei a fiú legnehezebb kamaszkorában váltak el, ő „bosszúból” egy barátjához költözött. 14 éves kora óta kábítószerezett. Barátaival Olaszországba járt koldulni (amit akkor több százan csináltak). Amikor megismerkedett a Krisna-tudattal, koldulás közben is imádkozott. Az összekoldult pénzen kábítószert vettek, a végén már heroint. Hazajött, megpróbálta abbahagyni, de csak nagyon nehezen sikerült. Eleinte kábultan japázott, majd eljárt krisnás barátnőjéhez, és a lelki vezetővel is beszélt. Szolgálni kezdett a templomban, s „tisztulni kezdett a szíve”. A krisnavölgyi templomépítés marasztotta végleg ott.

Bhaktin Bori furulyázni tanult, szavalóversenyekre járt, röplabdázott, mindegyikben sikerei voltak, de édesanyja abbahagyatta vele a sportolást. 18 éves korában kipróbálta a kábítószert, emiatt szakított vele a barátja. Az egész kábítószeres társaság elment egy krisnás rendezvényre, többeket, őt is megfogta a hangulat, főleg az éneklés és Vyasadeva dasa, de a kábítószertől egyelőre nem tudott szabadulni, csak amikor egyszer úgy belőtte magát, hogy utána napokig sírt. Felment krisnás barátnőjéhez, aki arra biztatta, mondogassa a Hare Krisna imát, s ajánlja föl az ételt. Ez segített, s most már sejti, mi az, hogy Isten.
félelem és remegés
Bhaktin Etel volt kisdobos, úttörő, őrsvezető, rajparancsnok, aztán cserkész őrsvezető-helyettes, majd versenyszerűen sportolt, miközben a közgazdasági szakközépiskolába járt, de már 15-17 évesen megtapasztalta „a fonákját”, a bulizásokat, a kábítószert, s már kezdett az egészbe belehülyülni, alig tudott értelmesen beszélni. Azt mondja, most már úgyszólván a megyeszékhely egész középiskolás fiatalsága kábítózik, de akkor ez még „vagány dolog volt”. A legtöbben csak a diszkó előtt, de ők éjjel-nappal csinálták. Gazdag barátai voltak, helyette is fizettek. Amikor „megkattant”, állandóan félelem és remegés gyötörte. Aztán a kábítószer mellett megismerte a Krisna-tudatot is, s érezte, csak az segíthet. Bekerült egy új baráti körbe, ők hívták a krisnás programra is. Először nem értett semmit; lassan jött rá az ízére. Fontos volt, hogy kábítószeres társai közül is többen találtak otthonra a krisnások körében, így aztán megmaradt a baráti köre, csak egészen más tartalommal.

Bhaktin Etel története talán annyiban eltérő Bhaktin Editétől, hogy ő magasabbról zuhant alá. Rajzversenyt nyert, pszichológiai és filozófiai műveket olvasott, filozófiai körbe járt, hosszútávfutó volt, tornázott és a kung-fút is művelte. „Intellektuális bőrfejűekkel” barátkozott, belépett a trianoni béke revízióját követelő, Szabó Albert vezette Új Pannónia Pártba. Komolyan történészkedett, majd felülkerekedett benne a pszichológiai érdeklődés, és elhatározta, tanulmányt ír a kábítószerező fiatalokról, de ehelyett maga is kábítószeres lett. Amikor először ment el a templomba, akkor is be volt kábítószerezve. Meghallgatott egy előadást, s elájult a gyönyörűségtől. Kapott egy Bhagavad-gitát, egy éjszaka elolvasta, s másnap is elment, harmadnap pedig már japázott.

A mély válságból indulók számára az atmoszféra, az érzések, az élmények, a személyes kapcsolatok és a közösség a mentőöv. Egy részük, a tizenévesek útja azonban cikcakkos, visszaesésekkel, párhuzamos próbálkozásokkal teli, s akad közöttük, aki végül is elhagyja a japázást, a programok látogatását, s visszamenekül.

Világváltás

A „Mennyiben változtatta meg életét a Krisna-tudat?” kérdésre a válaszolók 44%-a csak azt felelte, hogy „gyökeresen”, „teljesen”, „nagyon”, akik pedig megjelölték a változás irányát is, elsősorban az életmódot (17%), a biztonságot (13%), az életcél megtalálását (13%), az identitás megerősödését (10%), a lemondást (8%), a határozottabbá válást (7%), a szeretetet (6%), a közösséget (6%) és a szélesebb szellemi horizontot (5%) említették.
lelki fáradtság
Prana devi dasi — a mélypontról lánya segítségével talált a Krisna-tudatra — számára elsősorban a japázás jelenti a változást, és egy sor addigi — a megtérés fényében — visszaminősített tevékenység elhagyása: két óra japázás után már nincs ideje rádióra, tévére. Tudja, hogy nem volna szabad 8 órát aludnia, de ideges és fáradékony. Azelőtt sem vonzódott igazából semmihez sem, csak kézimunkázott, kötögetett, és szerette a kellemes, melankolikus zenét, de a mostani eszével ezt is csak érzék-kielégítésnek tartja, most már nincs meg az az íze. Úgy látja, hogy mindenki a boldogságot keresi, de a többség nem jó módszerekkel, s akkor illúzió-hajhászássá válik, ennek eredménye pedig az üresség. Ahhoz képest, hogy férjétől elhagyatottan minden este mellé telepedett a halál, Prana devi dasi krisnásként immár élni akar. Kérdés persze, hogy nem egy lassan növekvő űrt tölt-e ki a japázás, hogy fáradtsága nem lelki fáradtság-e, a biztonságos monotónia következménye. A kulcsmondat kétségkívül a „ha Krisnához tudom kapcsolni”. De tudja-e, s lesz-e mit? Ez az eset, ha nem is tartozik a gyakoribbak közé, nem is egyedi. Bhakta Ödön szintén halálfélelemmel élt azelőtt. Ez elmúlt, mert már tudja, mit vár, mi lesz vele, hogy barátok között van.

Régen nagyon zavarta, hogy mit mondanak az emberek, most már nem, mert határozottabb lett. A templomon és a Bhagavad-gitán kívül semmi fontosat nem talál, sem a tévében, sem másutt. Kőkemény fradista volt, de most már nem érti, minek ugrálnak. Amikor ők táncolnak, az egészen más, abban van értelem. Ebben a vallomásban kétségkívül több a pozitívum — a barátok, a liturgikus tánc —, de a kérdés hasonló: vajon Bhakta Ödön határozottsága és biztonságtudata elegendő-e, nem blokkolja-e abban, hogy mégis találjon valami fontosat a templomon és a Bhagavad-gitán kívül, éppen azért, hogy a legfontosabbak kellőképpen be legyenek ágyazva életébe.

A kábítószeresek és a bőrfejűek között is megforduló Bhaktin Etel számára nagy élmény volt, hogy sikerült rendezni életét. Három és fél négy között kel, utána tisztálkodik, elmegy a templomba a reggeli szertartásra, utána iskolába. A templomban ebédel, megcsinálja szolgálatát, majd tanul, mert le kell tennie az érettségit. Mégsem a kötelességek kerültek élete centrumába, hanem a Krisna-tudat, abból fakadnak kötelességei, amit szívesen és sikeresen teljesít.

Bhakta Károly, aki balett-táncosnak indult, több dimenzióban is érez változást. Úgy véli, nemcsak életmódja, hanem alapvető értékei is megváltoztak. Nem érdekelték más emberek, de a krisnás élet „egy magasabb íz, s az ember óriási kalandokban vesz részt, és sokkal több mindent megismer a világból.

A krisnások a keresztény vallásokhoz képest a Krisna-hitet érthetőbbnek (33%), tudományosabbnak (29%) és hitelesebbnek (28%) tartják. De miért tűnik nekik ez a távoli, az európai fogalmakra alig lefordítható gondolkodás érthetőbbnek és tudományosabbnak? Bizonyára sokan közülük nemcsak a keresztény vallást, hanem a vaisnava vallást sem ismerik eléggé. Számolni kell aztán Prabhupada zsenialitásával is, aki képes volt az európai fül számára hallhatóvá tenni a Bhagavad-gita világát. És hogy a fogódzót és választ keresők számára az érthető részletek megelőlegezik az egészet. Többeket a nem metaforikusan, hanem szó szerint értelmezett mesék fogták meg. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a megértés közege a megtérőt szeretettel körülvevő közösség. Aztán az „érthetőbb” inkább a gyakorlatra, mint az elméletre vonatkozik, vagyis azért érthetőbb vallás, mert gyakorlatiasabb.
személyiség és szabadság
Az értékrend alaposabb vizsgálatára a Rokeach-féle értéktesztet használtam, mely 18 eszköz- és 18 célértéket tartalmaz. A krisnások a következőket érezték leginkább magukénak: felelősségteljesség, béke, belső harmónia, boldogság, előítéletektől mentesség, engedelmesség, értelmesség, fegyelmezettség, barátság, legtávolabbinak pedig a következőket: hatékonyság, önérzet, önállóság, anyagi jólét, a haza biztonsága, szerelem, társadalmi megbecsülés, kellemes élet. A szellemi és lelki értékek sokkal előbbre kerültek, mint az anyagi, érzéki, érzelmi, társadalmi értékek. A személyiség alávetettsége, az odaadottság felette áll a személyiség és szabadság értékeinek. Ha nem került volna a leginkább elfogadott értékek közé a bölcsesség, az előítéletektől mentesség, a barátság és a boldogság, és ha nem lenne az érdekes és változatos életnek és az elvégzett munka örömének ennyire kiegyensúlyozott a mérlege, joggal felmerülhetett volna a gyanú, hogy a fegyelmezettséget, engedelmességet és megbízhatóságot ennyire magasra értékelő krisnások mégiscsak valamiféle agymosás áldozatai. Így azonban elgondolkodtató, hogy a testi tisztaságot többre becsülik, mint a természeti és művészi szépséget, s hogy nemcsak a meghitt testi és lelki kapcsolatot adó szerelmet, hanem a ragaszkodást és gyöngédséget jelentő szeretetet is elutasítják. Keresztény és krisnás szerzetesek értékrendjét összevetve hasonló a béke, a belső harmónia, a barátság, a felelősség, a megbocsátás, a segítőkészség és a szavahihetőség elfogadása, valamint az anyagi jólét és a kellemes élet elutasítása, ám mégis két meglehetősen eltérő értékvilág rajzolódik ki. A keresztény klerikusoké jobban hasonlít a hazai átlagos értékrendhez.

A krisnások közül többen abbahagyták a tanulást és munkába kezdtek, mások fordítva, ismét mások Krisna-hívőként egészen másfajta munkát végeznek.

Komoly problémát okoz az adománygyűjtés — így is nevezik: koldulás. Ez a tevékenység nemcsak erősen kritizált, maguk a hívők egy része is kényelmetlenül érzi magát, annak ellenére, hogy az utcai könyvosztásnak (az előállítási árával nagyjából azonos adomány fejében „ajándékozott” könyvek terjesztésének) nem csupán a pénzszerzés a célja, hanem a kapcsolatteremtés, a misszió is.
feminin attitűd
Prabhupada gyakran szólította nőtanítványait is prabhunak (mester), jelezve, hogy a lelki életben férfiak és nők egyenlők.[21] Ugyanakkor Prabhupada azt is hangsúlyozta, hogy anyagi téren a nőknek a férfiaktól kell függniük. Bhaktarupa Swami is a guru szerepet a férjnek, a gopit meg a feleségnek szánta. A hetvenes évek elején J. S. Judah úgy látta, hogy a guru státusa és szerepe fenyegetheti a mozgalom jövőjét.[22] Mások úgy vélték, hogy az ISKCON-ban a nőket gyerekszámba veszik. Judah megjegyzi, hogy itt minden hívő feminin attitűddel rendelkezik, hisz mindenki alárendelt és szolga. Mintha ezt támasztaná alá a következő mondat, mely a hazai krisnások lapjában, a Társulás és szex című cikkben[23]olvasható: „A bhakták sohasem fogadnak el gyereket a lelki tanítómesterük beleegyezése nélkül”, K. Knott a kilencvenes évek elején úgy látja, hogy a Krisna-hívő nők többsége egyelőre elfogadja, hogy szerepük elsősorban férjük szolgálata, sőt még azt is, hogy szépségük veszély a férfiak szellemi fejlődésére és a családra. Kérdés, kérdezi K. Knott, akarnak-e a hívek a védikus filozófia alapján új társadalmi kontextusban élni: a férfit szolgálva, aki megóvja őket.[24] A Krisna-mozgalomban a 70-es évek elején még erősen korlátozták a nőket. Igaz, a „világi társadalomban” is. Prabhupada elsősorban védikus-tradicionális női feladatokat ajánlott, de nem akadályozta a nőket, hogy más szerepeket is kipróbálhassanak. A 80-as évek végén azonban a krisnás nők hangja erősödött, s mindkét nem felismerte, hogy veszélyes a nőket másodosztályú státusba kényszeríteni. Míg Prabhupada halála óta a háromszorosra nőtt vezetői testületnek továbbra is csak egyetlen nő tagja van, egyes nemzeti vezetőtestületekben jelentős arányban kapnak helyet nők. Németországban 11 templom-elnök nő, s ott a nemzeti vezetés egyharmadát is nők alkotják (KNOTT—95), Magyarországon is hasonló a helyzet.

Hazánkban még kevés a védikus házasság, s ezek is csak történetük elején tartanak, tehát e téren alig van tapasztalat, példa. Ami bizonyos: a házasságon belüli szexuális- és szeretet-kapcsolatról a bhakták jelentős része alig tud, tájékozatlan. Úgy tűnik, a Krisna-hívők körében a házastársi szeretet megfosztódik titokzatos és transzcendens jellegétől, s nagyon is pragmatikusan kezelődik, másoknál túlontúl filozófiai. A párválasztás és a házasságra készülés gyakorlata is változatos. Az egyik véglet, amikor a fiatalok a gurutól várják a kezdeményezést, a párválasztási és házassági forgatókönyv kidolgozását és diktálását, a másik amikor a fiatalok maguk döntenek, s csak szentesítik döntésüket lelki tanítómesterükkel. Noha a klasszikus védikus elvek szerint a feleségnek férjéhez kell vonzódnia, Prabhupada és tanítványai mégis azt tanácsolják a bhaktáknak, hogy mindketten leginkább Krisnához ragaszkodjanak. Ehhez hasonló gondolat a mai keresztény tanításban is felbukkan, csakhogy a nagy különbség az, hogy az Istenre irányultság ott a személyes szeretetben, a szerelemben és az értéknek tekintett szexualitásban érvényesül, a férfi és nő közötti vonzódás kozmikus elv, nem az anyagi lét alapelve, mint a Krisna-tudatban. „Ha egy férfi vonzódni kezd egy nő anyagi tulajdonságaihoz, ez megfosztja őt a lelki fejlődés lehetőségétől. Az anyagi életben a nő egy ál-szeretetteljes atmoszférát teremt, ami foglyul ejti a férfit. Egy nő ugyanúgy veszélybe kerül, ha a férfi anyagi tulajdonságainak befolyása alá kerül.” Ezek a szentenciák a „Happy in this life, happy in next life” című könyvből kerültek át a Nama Hatta Magazinba.[25]

A politikával együtt a közélettől is távol tartják magukat a krisnások, de korántsem egyformán. A politika iránt érdeklődő krisnás kisebbség elsősorban a liberális pártokkal rokonszenvezik, néhányan a zöldekkel és a szocialistákkal. Ami a krisnások liberális szimpátiáját és a nemzeti és keresztény pártokkal szembeni ellenszenvét illeti, természetesen gondolhatunk a mozgalom kozmopolita jellegére, de még inkább arra, hogy a krisnásokat hazánkban nemrégen még az úgynevezett nemzeti és keresztény pártok politikusai erőteljesen támadták, s közülük néhányan destruktívnak bélyegezték.

Nehéz megjósolni, hogy az európai kultúra és tudomány nagyfokú mellőzése, amit a hazai Krisna-hívőknél tapasztaltunk, milyen nyomokat hagy identitásuk alakulásában. Azok a kijelentések, melyek szerint „a védikus tudományban minden benne van”, „nekünk a védikus művészet teljesen elegendő”, ma még sok krisnás esetében jól érezhetően pusztán deklaráció és „leckefelmondás”. Sem tudásuk, sem élményük nincs és nem is lehet az autentikus védikus művészetről és tudásról. A Krisna-hívők az európai világi kultúrát parktikulárisnak tartják. Egy részük ezért mellőzhetőnek ítéli, másik részük a védikus kultúrába integrál- hatónak. Az Országos Tanács elnöke és irodalmár felesége egy beszélgetésünk alkalmával kijelentette, hogy a Krisna-mozgalom jövője az európai és a hazai kultúrával való harmonikus kapcsolaton áll vagy bukik.

Merre repül a főnixmadár?

Fazekas István a Krisna-tudat európai és hazai megjelenését az erősödő fundamentalizmus jelének tekinti, ennek legfőbb okait az általános értékválságban és a modern társadalmak elmagányosodásában, a „sérülékeny ember társadalomkritikájában” és „a homo religiosus metafizikai-istenkereső ösztönében” látja.[26] Kérdés, hogy a vallási piacon kínált sokféle fundamentum közül miért éppen ezt választják. A Krisna-tudat valahol a világba beilleszkedő és a világot elutasító aszkézis, a keleti kontempláció és a világ megváltoztatásáért isten eszközeként munkálkodó nyugati aszkézis határán foglal helyet, s mindkettő vonásaival jellemezhető. A cselekvő-tevékenykedő, könyvet-osztó, prédikáló krisnások üdvmetodikája sokban emlékeztet a megváltást hirdető nyugati aszkézisre. Jól látta F. J. Daner már 1976-ban, hogy a peremhelyzetűeket befogadó Krisna-tudat szubkultúraként is segíti a társadalomba visszailleszkedést. Joggal nevezi a Krisna-mozgalmat az „ellenkultúra ellenkultúrájának”. Kérdés, melyik irányban mozdul a jövőben. A „kivonulás” a nagyvárosokból a Krisna-völgybe még nem jelenti a misztikus-kontemplatív elmozdulást, hiszen a hasonló kommunában élő hutterek is viselik a világba beilleszkedő protestáns jellegű aszkézis jellegzetes vonásait. Kérdés, hogy a káosztól óvó menedék, a guru biztonságot jelentő vezérlése hány hívőt szoktat le a kalandról, a kreativitásról, a kérdezésről, a kockázat-vállalásról és a kockáztató bizalomról, a külső és belső szabadságról.
szekta-szerű
Sharma is úgy látja a Krisna-mozgalmat, mint a hasonló élményű, templom-kommunákban együtt élő szekta-szerű csoportokból egyházzá intézményesülő, a társadalom felé nyitó vallást.[27] A szélesedő horizontú és a világba beilleszkedő vallás nem jelenti a világgal való kiegyezést, a fundamentalizmus feladását, a világ alapjában véve „karmi” és „maya” minősítését. Eredményezheti azonban, és ez a folyamat már hazánkban is nyilvánvaló, hogy a hívő és az egyháztag fogalma kitágul, egyre nő a kongregációs tagság és a „bejáró” krisnások aránya. Kulcsfontosságú, hogy lehet-e majd a jövőben lazább kötelékben is egyenjogú krisnásnak lenni. Ez esetben eléggé sokan csatlakoznának, s eléggé sokan térnének vissza a kilépettek közül.

Hazánkban az egyértelmű intézményesülés mellett ellentétes folyamatok is beindultak: nem templomi kisközösségek (a sejtek) létrehozásával. De mennyire marad meg az intézményesüléssel a különböző templomok bensőséges légköre és egyéni arculata, hogy a sejtek mennyiben lesznek a családias közösségi élet bázisaivá vagy a fölülről irányított szervezet végrehajtó osztagaivá. Egyáltalán: intézményes egyházzá válik-e, válhat-e a Krisna-mozgalom.

A „merre tovább?” természetesen minden megtért és látszólag célba ért Krisna-hívőre vonatkozik. Mi lesz azokkal, akiknél a megtérés nem járt paradigma-váltással, csak helyettesítéssel, akiknek nem identitása változott, csak szerepe? Többesélyes a kettős identitásúak jövője is, akik ugyanúgy szeretnének a krisnás egyházhoz, mint családjukhoz, a bhakták közösségéhez, mint szerelmükhöz, Indiához, mint Európához tartozni.

Sok múlik a kommunikációs formák alakulásán. A krisnások elfogadása még korántsem zavartalan. El kell gondolkodniuk a hazai krisnásoknak, hogy a kritikus felhangoktól sem mentes eszmecsere legalább annyira építheti a tudomány és az egyházak képviselőivel a kapcsolatot, mint a barátságos egymásra mosolygás. Kulcskérdés a jövőt illetően a krisnás értelmiség helyzete és minősége.
Gandhi figyelmeztetése
Hogy milyen mértékű kompromisszum alakul ki a vaisnava és a nyugati narratíva között, mennyire veszik komolyan Gandhi figyelmeztetését, mely szerint „jó dolog a tradíció vizében úszni, de elmerülni benne öngyilkosság”. H. Cox-szal lehet egyetértenünk, hogy „a szent iratokat újra kell értelmezni az interpretációval járó veszélyek ellenére is, mert veszélyesebb nem értelmezni, azaz magyarázni és adaptálni más történeti-kulturális kontextushoz.” Ehhez viszont olyan krisnás értelmiség szükséges, amely képes a párbeszédre. Olyan, az európaihoz valamelyest hasonló kánonra lenne szüksége ennek az intézményesülő mozgalomnak, amelyben — mint Szegedy-Maszák Mihály írja — „az egymással szemben álló értékrendek harca érvényesül. A túlzott egység, a kizárólagosság vidékiességet eredményezhet.[28] Úgy tűnik, mintha az ilyesfajta gondolatok sem lennének idegenek egyes krisnás értelmiségieknek.

Végül a kérdések kérdése az inkulturáció: képes-e a Krisna-mozgalom az európai és a magyar kultúrával „bensőséges” viszonyt kialakítani. A védikus kultúrához közel álló ősmagyarságra hivatkozni ugyanolyan kétes értékű, mint az ufológiával érvelni a védikus kultúra mellett. A domináns kultúrától való radikális elidegenedés — ha voltak is ilyen jelek, elsősorban az őskereszténység idejében — meglehetősen idegen a keresztény gondolkodástól. A kereszténység történetében egyre inkább az a meggyőződés vált uralkodóvá, hogy Krisztus a kultúrában és a kultúrán keresztül működik. Ezzel szemben a Krisna-mozgalom ma még inkább a nyugati kultúra-ellenesség felé hajlik, állapítja meg Th. Robbins, majd így folytatja: „De ez változhat, hiszen ha Krisna díszhintót hajthat, miért ne vezethetne teherautót, s énekelhetne country dalokat. A jelenlegi beállítódás alapján a Krisna-hit nem afféle civil-vallás, az amerikai kultúra pedig intoleráns az intolerancia iránt.” Hozzátehetjük, ez nemcsak amerikai, hanem magyar sajátosság is. Th. Robbins az ISKCON-t a relativizmus és az abszolutizmus érdekes keverékének látja, s úgy véli, nem táplálhatunk vérmes reményeket a gyors és sikeres kulturális alkalmazkodásban, amikor a nyugati erkölcsi törvényeket egyszerűen mayának (félrevezető illúziónak) tekintik, s megengedik az őket körülvevő kultúrától elszigetelő excentrikusságot. D.F. Gordon a kulturális alkalmazkodás és a kizárólagosság enyhülésének jeleit tapasztalva — némiképpen meglepő fordulattal — azt a kérdést teszi föl, hogy mi maradna a Krisna-vallásból, ha megszűnne kultúránkkal szembeni intoleranciája, s Chestertont idézi, hogy a tolerancia azok erénye, akik nem hisznek semmiben.[29]

[1] El is készült: Krisnások Magyarországon. Bp. Iskolakultúra, 1997.

[2] A kutatás adatfelvételi és megfigyelési szakasza 1995 őszétől 1997 tavaszáig tartott. 126-an töltöttek ki kérdőíveket, 68 személlyel készült életútinterjúval kombinált intenzív interjú (közülük harminccal kérdőíves interjú is). Munkatársaimmal a legfontosabb bázisok, a budapesti, pécsi, a szolnoki, az egri és adebreceni prédikáló központok, valamint a Somogyvámos határában épülő Krisna-völgy életébe pillanthattunk be 2-4 napos ott-tartózkodásunk alatt. Megfigyelőkként részt vettünk néhány krisnás rendezvényen is (szekérfesztivál, bemutatkozó programok, tudományos konferencia, templomavatás, krisnás esküvő). Három alkalommal kisebb csoportokban összesen 27 fő számára levetítettük a Stalker című Tarkovszkij-filmet, utána kérdőívet töltettünk ki velük, majd csoportos beszélgetésre is sor került. 33 fő töltötte ki a transzcendens élményeket érzékletesen megjelenítő költeményeket és az ezekhez kapcsolódó kérdéseket tartalmazó tesztlapot. 7 társadalmi csoportot képviselő, összesen 168 kívülállóval töltettünk ki egy kis kérdőívet, amellyel azt vizsgáltuk, mit tudnak a védikus kultúráról, a hinduizmusról, a vasinavizmusról és a krisnásokról.

[3] A hinduizmus és a kereszténység között talán legsikeresebben tolmácsoló jelentős hindu tudós.

[4] Itt a „hindu vallás” mint ideáltípus szerepel, mintegy a különböző hindu vallások legkisebb közös többszöröse.

[5] RADHAKRISHNAN, Saverpalli: Eastern Religions and Western Thought. Delhi, Oxford University Press, 1939. 396 p.

[6] TÓTH-SOMA László: A Gadia-vaisnava vedanta filozófia. Mayapura, Torchlight Publishing Company, 1996.

[7] Maga a ,,véda” szó „tudást” jelent. Ezek a több száz kötetből álló iratok a rájuk hagyatkozók számára útmutatást adnak mindarra, amire az életben és az életen túl szükségük lehet: magyarázattal szolgálnak többek között a világ keletkezésére, az Univerzum felépítésére, a természet törvényeinek megértésére, de tanácsokat adnak a helyes táplálkozást és a gyereknevelést illetően is.

[8] WEBER, Max: ’Vallásszociológia’. = Weber, M.: Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai. Bp. Közgazdasági és Jogi K., 1992. 191—192. p.

[9] Bár csak himnuszok maradtak Caitanya után, logikusan kidolgozott filozófiai és teológiai rendszere is volt, amit aztán tanítványi láncolatban foglaltak írásba.

[10] Hare Isten Gyönyör-energiájára utal, Krisna a legvonzóbbat, Rama örök boldogságot jelent. Az ima így fordítható le: „Ó, Uram, ó Uram energiája, kérlek, fogadj szolgálatodba!”

[11] Jómódú Caitanya családban született, keresztény iskolákban tanult, az angol nevelés egyik pionírja volt, jogász, kormánytisztviselő lett. Publikálni kezdte az elfelejtett tradíciót (bengálira és angolra fordította a szanszkrit szövegeket), 100 könyvet publikált, folyóiratot alapított a Caitanya tanítás terjesztésére, templomot épített Caitanya elfeledett szülőhelyén. Elutasította a kaszt-megkülönböztetéseket a hívők között, tiltakozott a megkülönböztető brahman viselet ellen.

[12] Krisna-Tudat Nemzetközi Szervezete

[13] KAMARÁS István: Fogyasztás? Mentálhigiénés terápia? Újjászületés? („Vallásos” művek és különböző világnézetű befogadóik Magyarországon a hetvenes-nyolcvanas években) = Alföld, 1988. 2. sz.

[14] A krisnássá avatott férfiak neve után álló dasa és az avatott nők neve után álló devi dasi jelentése „Isten szolgája”.

[15] Magyar Vaisnavák néven egyesületi formában ők alkotják a hazai krisnások kisebb, „nem hivatalos” ágát.

[16] MELTON, J. Gordon: A Fiery Ending. = From the Ashes. Making Sense of Waco. (Ed. J.R. Lewis) Boston, 1994. Rowman and Littlefield Publ. 253—260. 1.

[17] ROCHFORD, Burke Jr.: Recruitment, Strategies, Ideology and Organisation in the Krishna Movement. = Social Probleras, 1982. 4. sz. 399—410 p.

[18] J. Lofland és R. Stark például hét állomást különböztet meg, amelyeket a krisnásokra is érvényesnek tart: 1) állandó akut feszültségben élés, 2) a megoldások között felmerül a vallási jellegű, 3) önmagát vallási keresőnek definiálja, 4) belépés (fordulópont), 5) érzelmi kötődés egy vagy több megtérthez, 6) a csoporton kívüli kapcsolatok erőteljes csökkenése, 7) intenzív interakció a csoporton belül, amelynek elkötelezett („csatarendbe álló”) képviselője lesz. (LOFLAND—STARK-65).

[19] RICHARDSON, James T.: Conversion, Brainwashing, and Deprogramming in New Religious Movements. = The Center Magazin. 1982. 2. sz. 18—24. p.

[20] HORVÁTH Zsuzsa: ’A Hit Gyülekezetének szociológiai sajátosságai’. = HORVÁTH Zsuzsa: Hitek és Emberek, 1995. ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet

[21] Mi ezt Magyarországon ritkán tapasztaltuk. Ezzel szemben prabhunak nevezte férjét nem egy védikus házasságban élő feleség.

[22] JUDAH, J. Stillson: Hare Krishna and the Counterculture. New York, John Wiley, 1974. 301. p.

[23] Nama Hatta Magazin, 1994. 3. sz. 9. p.

[24] KNOTT, Kim: The Debate about Women in the Hare Krishna Movement. = ISKCON Communications Journal, 1995. 2. sz. 33—49. p.

[25] Krisnás lektoraim úgy vélik, „A lényeg, hogy mindkét fél az anyagi helyett a lelki kapcsolatot helyezze előtérbe. Természetesen nem baj, ha a krisnás férj és a feleség tetszik egymásnak, de mivel a lelkiség a ráncok mögött is megmarad, gyermekeiknek hosszú távon is tudnak szilárd, szeretetteljes családi közeget teremteni.”

[26] “FAZEKAS István: Aham brahmasmi — lélek vagyok. Tanulmány a Hare Krisna vallásról. Szakdolgozat. Debrecen, 1997. (kézirat)

[27]SHARMA, Arwind: ’New Hindu Religious Movements in India’. = New Religious Movement and Rapid Social Change. (Szerk. J.A. Beckford) London, Sage Pubiications, 1986. 220—239. p.

[28] 28 SZEGEDY-MASZÁK Mihály: A bizony(talan)ság ábrándja. = Szó — művészet — társadalom (szerk.: Lőrinc Judit). Bp. Múzsák, 993. 59–7G. p.

[29] 29 GORDON, David F.: ’Psychiatry and Krishna Consciousness’. = Krishna Consciousness in West. (Szerk.: D.C. Bromley — I.D. Shinn) Toronto, Bucknell University Press. 1989.

felső kép | B. Balaji, flickr. com