AZ INDULÁS

Úgy döntött, bármily hosszú is az út,
Gyalog megy oda. A hegyen a szobrot, a rét
Varjait elképzelte és magába gyűrte.
Nem számít, mennyi időbe telik, a legjobb cipőjét
Veszi magára. Elképzelte a zegzugos utat, bár
Toronyiránt szívesebben. Nem tudta: várni fogják-e,
Vagy mint a villámcsapás,
Az indulás szándéka minden kételyt elhomályosított.
A gondosan lefüggönyzött szobában hét napja szünet nélkül
Fújt a szél, a nyitva felejtett szekrényből
Úgy ömlött az eső, hogy maga se tudta, mióta.
Felvette a gumicsizmát, a télikabátot. Kint
Ragyogóan sütött a Nap, és harminc fok fölé
Kúszott a Celsius. Az első lépéseket még véletlen,
A többieket már maguktól értetődően.
Még utoljára szétnézett, hogy ellenőrizze:
Becsukta-e a kaput, adott-e enni a kutyáknak,
S hogy égve hagyta-e maga mögött a kertet.

kép | Szőnyi István: Haza