AZ IDŐGONDOZÓBAN

Itt élünk éldegélünk
az időgondozóban egyre nehezebben és
drágábban vesszük a levegőt egyre több
van már belőlünk az időben mint a térben
szállást adunk minden jöttment érzésnek
neveletlen emléknek májunkkal vesénkkel
etetjük Isten rendkívüli és meghatalmazott
nagykövetét a kínt semminket sem tagadjuk meg
tőle hogyan is tagadhatnánk itt vagyunk
ahol előttünk senki se volt bizony senki
elvagyunk magunknak mint a befőtt bőrünk
alatt az elmúlt évszakok fényeivel
elmegy valaki mennek el mind akit szólítanak
a fülzúgáson és erdőzúgáson át is hallja akinek
a nevét mondják van aki összerezzen félelmében
más szótlanul szedi a sátorfáját nevébe csomagolva
dobja vissza közénk szegényes kis életét
egy darabig még elnyámnyogunk rajta a fehér
falak közt ahol rózsaillat és éjjeliedény szaga
őrzi az emlékezet sejtelmes birodalmát
valaki néz valaki méz valakit mindig léprecsalnak
mindig történik valami vagy nem történik avval
telik az idő velünk az idő eltelik eltelünk
az idővel lehetőségeink mezsgyéjén a szenilitás
ebe vonít a múlt szappanként elfogyó holdjára

kép | Mervin, flickr.com