Somfai Anna

AZ IDŐ RÉSEI

HORGAS BÉLA VERSÉHEZ

AZ IDŐ RÉSEI

MILYEN NYILADÉK

Ha nem volna szó meg
rajzolható hang és vonal mögötti
zajlás
jelentéstelen (lenn vagy fönn akár) akkor
mi lenne hát? Üresség nyilván nyiladék fekete plafon végtelenje.
A konyhában
a jégszekrény tetején fatálon
almák pirosa sárgája bár várom
mint meta lep meg hirtelen
belépek. Elbűvöl a fényfestészet
szemem láttára történik meg
íz és illat testet ölt
ahogy nézem a csendélet idomain átsüt nyers édesség fehére
almahús.
Közben a februári ég borzongató meleget lehel rám.
Ablakon át forral a nap.
A méhek bogarak álmában rajzás kísért még korai
rügy és virág már fakadni készül. Az almákat aztán 
(nem ezeket)
zöld ágak közt fölöttem mint ernyő küllőire
aggatott vörös gömböket látom.
Fekszem alattuk fölmagzott lósóskák közt
vasútpart alján homályos kilencéves délutáni lény.
Kilenc vagy tíz vagy tizenegy.
Póknyálnál milliószor finomabb légszál-vonallal mindent
elérek innen. Van oda ezüst
szabásmintám
az almákat összeilleszteni és lenni csak két pont közt.

 

Dédszüleim falusi házában, a hálószobában hatalmas ingaóra állt. Mindig megbámultam, ahogy súlyosan, biztosan méri, felfogja és magába zárja az egyenletesen hömpölygő időt.

Belestem a szerkezetbe, figyeltem a mutatókat, hátha elkaphatom a titkot, azt a kis rést, nyiladékot, ami két perc, másodperc, pillanat közt ott rejtőzködik, és amitől a jelen hirtelen, azonmód múltra vált.

Később megtudtam, hogy az idő (mint ahogyan semmi más sem), nem mérhető tetszőleges pontossággal, legfeljebb elegendően pontosan. Sőt, minél kisebb darabkákra bontom a világot, és minél közelebbről szemlélem, annál bonyolultabb kép bontakozik ki előttem.

És minderre rárakódik a mérésekkel, fogalmakkal és szavakkal nehezen leírható és megközelíthető tartomány, a „hang és vonal mögötti zajlás”. Mi az a vékony háló, ami a jelent a múlttal összeköti? Egyetlen íz, illat, tárgy rést nyithat, és már feszül is a varázsfonál, hirtelen ott találjuk magunkat a régi kertben, tízévesen. De alig pillantunk be a résen, máris összezáródik, hogy egyszer, váratlanul, az érzékelés, álom és véletlen összjátéka megnyissa újra, valamikor, valahol.

kép  | Kováts Albert: Diadalkapu