AZ ESZTÉTA ORGIÁJA, AVAGY A BUSZ ÉLETTEL TELIK MEG
2010 október

Porcelán, amin hajszálrepedések járják
Finom táncukat, törött szárnyú angyal,
Hulló tollak, csapott vállak. Ez ő. Várják,
Vagy magányosan lépdel majd hazafelé? – ne kérdezd,
Hisz a nevét sem tudom. Néha – ezzel a kérges, repedt aggyal,
Mely amúgy cinikus, mint jobb napjaiban mindig is volt – álmodom róla.
Olyankor, ó, gyáva bátor, magam szítom a csodát:
Bátran fonom szavaim gyöngysorát,
Rímek, asszonáncok szövik körül nyakát,
Válla hajlatát, alabástrom ívét,
S pihennek meg melle dombjain.
Képzelet. Állok gyáván, kimerülten. A szívét,
A szívét szeretném… Vagy egy mosolyt, velem
Alkudhatsz, látod? – mosolyogjon rám végre…
Csak állok és kapaszkodom, esetlen bolonddá igézve.
Bámulom, ahogy ősi istenek totemét
Nézhette a szájtáti, térden csúszó népség.
Szépség fűszeres illata lengi be – szemét,
Tekintetét keresem, ha már szólni nem merek,
Legalább hadd igyam magamba mindazt, mit nyújt nekem.
Lássuk csak…
Hüvelykujjai fürgén malmoznak – táncuk, Sziszüphosz
Módjára, végtelen és céltalan. Maga a rejtelem
Búvik meg pofikája sötétlő gödrei mögött:
Miért ilyen nyúzott? Miért ilyen sápadt?
Talán beteg? Fáradt?
Vagy pusztán ez adatott néki? Vonásait és léte szövetét
Végzet kisasszony ollója szabja?
Töprengve hányódom, s érzem, mint leszek
E misztérium rabja.
Érezni akarom az illatát…
Fék, kanyar, állomás;
Rosszkedvűen vonszolom magamat,
Hisz ez a vég. A látomás
Tovább zötykölődik, az utamat
Azonban – bolond vándor – végleg befejezem.
Ég veled, Félpercnyi Szerelem!
(F. Sz.-nek, a papírtevék és hellókittik rajongójának)