AZ ÉREM MÁSIK OLDALA

Mottó: Aki egy embertől lop, az plagizál, aki többtől, az kutat.

Nos kutatásról szó sincs, de ennek a cikknek az anyagát nem saját kútfőmből merítettem. Az itt következő néhány gondolat a Nem mind csillag, ami fénylik című könyvből származik, hogy politikusaink és a közélet számos személyisége által annyira dicsőített, egyetlen és megváltó útnak kikiáltott Európai Uniónak a másik, kevéssé hangsúlyozott oldaláról is képet adjon.

beindult az úthenger

A tanulmányok 1993 elején készültek; azóta az Európai integráció tovább haladt a maga útján. Miután a második népszavazáson a dánok is rábólintottak, Az Európai Unióról szóló szerződés hivatalosan is életbe lépett. Megváltozott az egyes EU intézmények szerepköre és jelentősége. Kialakult egy erős és központosított nemzetek felett álló hatalom, amely már nemcsak a tizenkettek gazdasági, hanem egyéb – pénzügyi, külpolitikai, oktatási, környezetvédelmi stb. – ügyeibe is beleszólhat. A négy EFTA-tagállam is beadta tagfelvételi kérelmét, s három országban igennel szavazott a nép – Ausztriában meglehetősen magabiztosan, de a másik két skandináv államban, Finnországban és Svédországban igencsak rezgett a léc, főleg ha a résztvevők alacsony számát is figyelembe vesszük; Norvégiában pedig annyira rezgett, hogy le is esett. Olyan nagy „baleset” nem történt, mint az illetékesek rögtön meg is magyarázták, hiszen csak egy négymilliós kis állam választotta az „elszigeteltséget”. Úgy tűnik, beindult az úthenger, és most megfogalmazódik a kérdés: lehet-e, kell-e vagy érdemes-e megállítani. Magyarország helyzetét tekintve pedig: próbáljunk félreugrani (elhúzódni) – vagy fölszállni?

A szubszidiaritás elvének lényegét az erről szóló döntés második mondata fogalmazza meg:

„hozzájárul a tagállamok nemzeti identitásához és hatalmuk megőrzéséhez”. Noha a következő mondat szerint az elv „célja, hogy a döntéseket a polgárokhoz olyan közel hozzák, amennyire az lehetséges”, szó sincs regionalizálásról vagy decentralizációról.

Úgy tűnik, az új „felhasználó-barát” Európa tulajdonképpen a 12 kormányt és gazdasági érdekeiket védi, nem pedig egyszerű polgárainak véleményére kíváncsi.

Ezzel együtt meg kell állapítani, hogy az edinburghi zárónyilatkozat – melyet többek között a szubszidiaritásról tartott edinburghi csúcs után fogadtak el – pozitív elemeket is tartalmaz.

(1.) azokon a területeken, amelyek nem esnek kizárólagos hatáskörébe, az EU csak akkor tesz lépéseket, ha a kitűzött feladatokat a tagállamok nem tudják megfelelően teljesíteni.

(2.) semmilyen lépés sem haladhatja meg a feltétlenül szükséges mértéket.

Ez az elmélet. És az elmélet jó irányba mutat. De a puding próbája az evés. Lássuk, hogyan látja azt egy angol újságíró.

Mi a hasonlóság egy norvég környezetvédő, az osztrák kancellár és a brit parlament egy ír tagja között? Hát a szubszidiaritás! Az Európai Közösség lexikonának kedvenc új szava. A szubszidiaritás azt jelenti, hogy a gazdasággal és a környezettel kapcsolatos döntéseket a lehető legalacsonyabb alkalmas szinten kell meghozni […]

A norvég környezetvédő szerint a szubszidiaritás elvét hazája esetén is alkalmazni kéne: „Nekik [a halászközösségeknek] kellene megengedni, hogy dönthessenek Norvégia EU-hoz csatlakozásáról, és hogy ennek következtében beengedik-e a többi tagország halászflottáit vizeinkre.” Az angol parlament északír tagjának véleménye szerint a szubszidiaritás azt jelenti, hogy a hazájához hasonló régiók igényt formálhatnak bizonyos önrendelkezési jogokra. Az osztrák kancellár véleménye szerint pedig a szubszidiaritás elve értelmében az EU-nak az egész Közösségre kiható szennyezések esetére a Közösség szintjén kell környezetvédelmi intézkedéseket foganatosítania. Ezen gondolatok egyike sincs összhangban John Major elképzeléseivel. Szerinte a szubszidiaritás a tagállamok kormányainak szélesebb jogkörű rendelkezését jelenti.

Az elvet majdnem egyhangúlag elfogadták, de ez könnyen lehet, hogy csak azt mutatja: mindenki arra vár, hogy saját előnyére használhassa majd fel, hiszen olyannyira általános megfogalmazásban került elfogadásra.

egészségkárosodás

Egy belga kisváros, Mellery úgy döntött, bezáratja a város melletti veszélyeshulladék lerakóhelyet, miután a vizsgálatok a lakosság nyolcvan százalékánál egészségkárosodást mutattak. Az önkormányzat támogatta a döntést, de az EU bíróság elé vitte az ügyet, mondván, ez a lépés egy határok nélküli Európában ellenkezik az áruk szabad kereskedelmével.

A fent említett négy emberből valószínűleg csak a norvég környezetvédő támogatta volna a várost. Az osztrák kancellár szavai értelmében az EU-é lenne a döntés joga, Major döntése sem lenne kétséges, az ír képviselő pedig ki is jelentette: ,,A környezeti kérdések globálisak, és kezelésükhöz nemzetek feletti szervekre van szükség.”

Az EU létrejöttének azonban nemcsak, sőt elsősorban nem a környezeti gondok kezelése a fő indítéka, hanem a gazdaság fellendítése, egy új „szuperállam” létrehozásával.

Az Európai Közösség integrálódási folyamata kiválóan mutatja, hogy társadalmunk felett gazdasági érdekek és érvek uralkodnak, mert habár a Közösség szintjén a parlamentáris szabályozás nem működik, mégis mint egyesült piac szerepel, és még az évtized vége előtt egyesült gazdasággá lesz.

De miért is van erre szükség? A pénzügyi szféra szerint Európának összehangolt piaccá kell válnia ahhoz, hogy az európai társaságok versenyképesek legyenek észak-amerikai és kelet-ázsiai társaikkal.

Az összevont Európába vetett nagy remények azokon a legalapvetőbb gazdasági teóriákon alapulnak, amelyeket még Adam Smith fejlesztett ki a 18. században. Egy olyan „láthatatlan kéz” gazdaságszabályozó munkájáról ír, ami a nagyszámú eladók és vevők együttműködéséből alakul ki: egy áttekinthető piacon, ahol ideális esetben mindenki tud minden árat, és a legkülönfélébb tranzakciókkal fizetnek egymásnak, a vásárlók megtalálják a legolcsóbb eladókat, és ezáltal a drágábbakat hatékonyabb termelésre serkentik. Közgazdászok bebizonyították már, hogy egy piac sohasem működik tökéletesen. A hibák egyik oka az a tény, hogy fontos gazdasági szereplők olyan hatalmat szereznek, amivel szabadon zavarhatják a „piaci erők szabad játékát”, de erre már Adam Smith is figyelmeztetett.

Környezetvédők gyakori érve a láthatatlan kéz feltevésén alapuló gazdaság ellen, hogy a piac működése rengeteg kárt nem vesz számba, olyanokat, amelyeket nem szokás vagy nem is lehet pénzben kifejezni, de számolni kell ezekkel is: a nem megújuló energiaforrások kimerülése, a környezetszennyezés, az ökoszisztémák eltorzulása, fajok kihalása és páratlan természeti területek rombolása.

Ezek a költségek nincsenek benne az árban. Másoknak, a jövő generációinak, a természetnek vagy az egész társadalomnak kell magára vennie e terhet.

A közös európai piac megnyitásától való félelmünknek biztos alapja van: mivel az üzleti lehetőségek a közösség különböző részeiben mások lesznek, mind az emberek, mind a termékek szállítása jelentősen növekedni fog.

inkább európaivá, mint nemzetivé

A gazdasági unió létrejöttével azonban az eddigi pénzügypolitikai rendszer is felborul, hiszen a tagországokat jelentősen egymás gazdasági helyzetére utalja, így aztán a gazdasági döntéshozás többé nem nemzeti kérdéskör. Az elsőbbségek kijelölésének, a gazdasági tervezésnek fő vonalai kormányok közötti egyeztetések tárgya lesz. Nemcsak a piac, hanem az egész gazdaság inkább európaivá, mint nemzetivé válik.

A politikai szokások is megváltoznak. Az embereknek sokkal bonyolultabb lesz részt venniük a gazdaságpolitika megteremtésében, vagy egyáltalán a lehetőségek megértésében, amikor ezek EU szinten zajlanak.

A fogyasztói társadalom gazdasága az olajra, illetve az energiára épül. A keleteurópai rendszerváltozásra is először az energiaszektor reagált, a FÁK olajkészleteire vetett szemet. A másik nagy lehetőség a nyolcvanas évek közepe óta pangó atomenergia-piac számára nyílt meg. Az Európai Energia Egyezmény fő célja a nyugat-európai energiatartalékok megnövelése. Ezen felül olyan ágazat létrehozását is tervezi, amely elősegítené a nyugati beruházásokat, a technológiák továbbítására Kelet-Közép-Európába és a FÁK országaiba, valamint célul tűzte ki az energiahatékonyság növelését és a környezet védelmét.

Sehol a világon nincs olyan energiapazarló gazdaság, mint amivel az említett térség „büszkélkedhet”. A globális felmelegedést okozó másik jelentős tényező a földgázt szállító csővezetékekből szivárgó metán. A gazdasági helyzet miatt nem várható el, hogy KKE és a FÁK eleget fordítsanak az energiahatékonyság fejlesztésére. A Nyugat magán segítene, ha a KKE és a FÁK országait támogatnák ezeknek a problémáknak a megoldásában. A FÁK energiafogyasztása ugyanis viszonylag egyszerű beruházásokkal legalább 50%-kal csökkenthető lenne.

Az Energia Egyezmény tárgyalásain sok nem-európai ország is részt vett. A nem-európaiak, különösképpen az USA, számos kérdésben vonakodik egyetérteni. A tárgyalásokat a nemzetek feletti (multinacionális) cégek befolyásolta energia-szakértők tartják kezükben, a környezetvédelmi miniszterek sokszor teljesen tájékozatlanok. Környezetvédő szervezeteket pedig még megfigyelőként sem hívtak meg eddig. Az utolsó tárgyalásokon az USA delegációja mindenféle környezetvédelmi intézkedést ellenzett. Azt kívánták, hogy a Megelőzés Elvét és a Szennyező Fizet Elvét (Riói, Klíma egyezmény) a javasolt szövegezésben tegyék zárójelbe, merthogy ennek pusztán kereskedelmi egyezménynek kell maradnia.

Nagyon tanulságos a csehországi, temelini atomerőmű esete, amely a kommunizmus bukásakor csak részben volt kész. Bár az országnak 2000-ig nincs több energiára szüksége, mégis – a nyugati atomenergia blokk nyomására – elkezdték, sőt gyorsított ütemben végezték az erőmű építését. A cseh áramszolgáltató vállalat a szénbányák hasznát és a rájuk fordítandó pénzt elszívta a temelini építkezéshez, az észak-bohémiai lakosság pedig nagy mennyiségű szennyezést szenvedett el. A vállalat azonban anyagi segítséget kaphat a Világbanktól a terület helyreállítására. A Bank közvetetten így az atomerőművet pénzeli.

Könnyen megtörténhet, hogy az állam, mivel képtelen befejezni az erőművet, eladja az összes részvényt vagy legalábbis azok nagy részét. Egyedüli lehetséges vásárlók a nyugati cégek lennének, akik valószínűleg exportálnák az áramot. Csak a radioaktív hulladék maradna az országban: annak kivitelét tiltja a cseh alkotmány.

Az Európai Közösség további integrációja mellett gyakran hangoztatott érvek egyike, hogy a környezeti problémák megoldása érdekében nemzetközi szabályozásra van szükség. Hiszen mi értelme az országos szintű szabályozásnak, ha a szomszédos államok tovább szennyezik a vizet és a levegőt?

A kérdés csupán az, hogy a környezetvédelem, illetve szélesebb értelmezésben a fenntartható fejlődés mennyire játszik szerepet a folyamatban lévő európai integrációban?

piszkos és gátlástalan

A nagy számú törvény és elv között néhány jó elképzelés is található, mint például a Szennyező Fizet, vagy a Megelőzés elve, valamint hogy bizonyos törvények elfogadásához 2/3-os többségben kell a Miniszterek Tanácsának támogatása, és így nagyobb szerepet juttat a demokratikusabb döntéshozatalt képviselő Európa Parlamentnek. Összességében ugyanakkor nyíltan is bevallva az európai egyesülés sokkal inkább gazdasági célú, mint akármi más. Célja, hogy biztosítsa Európa gazdasági növekedését, még ha ez piszkos és gátlástalan módon zajlik is.

Az Egységes Törvény egyik igen veszélyes eleme a Kölcsönös Elismerés Elve. Ez azt jelenti, hogy az EU legalább egy országában legálisan termelt és eladott terméket a többi tagország piacára is be kell engedni, amíg a kérdésben EU szabályozás nem születik.

Érezhető feszültség áll fenn az elv és a tény között: ugyanez az Egységes Európa Törvény megengedi a tagországoknak, hogy szigorúbb környezeti szabályozást vezessenek be. Hogy ki nyer: a piac vagy a környezet, esetről esetre változik.

A Közös Piac másik következménye, hogy mindaddig, amíg a környezeti szabványok nem egységesek, az ipari tevékenységek át fognak települni a leggyengébb szabályozással rendelkező helyekre. Ez viszont a szabványok alacsonyan tartására ösztönzi az országokat, így valószínűtlen, hogy az egységesülő Európában könnyebb lenne a létező EU-szabályok szigorítása vagy újak bevezetése.

A határok megszűnésével megvalósuló szabadkereskedelem a veszélyes hulladékok szabad áramlását is magával vonja. Ezek végállomása pedig vagy a szegény országok valamelyike, amelyek így akarnak valutához jutni, vagy azok, ahol az ide vonatkozó szabályozók a leggyengébbek.

A Greenpeace véleménye szerint Lengyelországnak 1989 óta 22 millió tonna veszélyes hulladékot ajánlottak fel. Legalább 46 000 tonna már át is lépte a határt.

Ez év májusában a cseh határon Greenpeace aktivisták „humanitárius segély” feliratú konténereket szállító, Romániába tartó német teherautókban rákkeltő rovarirtószert találtak. Az ország területén belül pedig pajtákba rejtve 1500 tonna Németországban betiltott növényvédőszert.

Tavaly az amerikai Stoller Chemical nevű cég a Bangladesbe tartó cink-oxiszulfát műtrágya szállítmányba erősen mérgező, kadmium és ólom tartalmú ipari hulladék porát keverte. Csak 1000 tonna kiszórása után ismerték fel a szennyezést. Az USA pert is indított, de csak azért perelte be a Stollert, mert nem jelentette be, hogy hulladékot elegyített a műtrágyába. A szállítmány visszahozatalát pedig nem követelték a cégtől. Ha az elegyítést az amerikai hatóságoknak jelentették volna, az export törvényes lenne.

Az újra feldolgozhatónak jelölt amerikai műanyag termékeket is gyakran Ázsiába küldik, ahol elégetik vagy kiöntik, a helyi lakosok egészségét teljes mértékben figyelmen kívül hagyva.

A rendszerváltás éveiben – a fejlődést előmozdítandó – idehaza is sokat hallott érv volt az oktatás, a felsőoktatás fejlesztése. Az oktatás helyzete azóta semmit nem fejlődött, sőt.

Az európai oktatási politika megváltoztatása mellett kardoskodóknak legfőbb érve, hogy a Japán–USA–Nyugat-Európa hármas versengéséből csak úgy lehet győztesen kikerülni, ha a gazdaság igényeinek megfelelően formálják a következő generáció diákjainak tudását és jellemét.

Az ÉRT, az Európa Kerekasztal jelentése szerint ,,a munkanélküliség növekedésének nagy részét a nem megfelelő vagy elavult oktatás okozza. Ugyanakkor több szakmában Európa képzett munkaerő hiányban szenved. Vagyis az európai oktatásban a kínálat nincs összhangban a kereslettel. Európa megengedi, sőt bátorítja is fiataljait, hogy leendő munkájukhoz nem kapcsolódó tanulmányokat végezzenek, aminek a legtöbb esetben kevés a gyakorlati haszna.”

A diplomásokat „kínálatnak” nevezni, és az ipar igényét automatikusan a társadalom igényének tekinteni nem új a felsőoktatás vitájában. Az érv folyamatosan jelent meg a legtöbb EU-tagország politikájában. Ami gátolta ennek a filozófiának a sikerét, egy szokatlanul hosszan tartó szövetség a humán erők és egyetemek, valamint a szabadúszó tanárok között, a küzdelem saját autonómiájuk fenntartásáért.

diákmegmozdulások

Az EU-tagországokban, az utóbbi öt évben lezajlott diákmegmozdulások az ÉRT által javasolt oktatási koncepciók elterjedésének világos jelei. Pontosan ez a „potenciális” ellenállás az, ami sok kormányt arra késztet, hogy eltörölje a diákszervezeteket.

A legutóbbi kezdeményezés a felsőoktatás európai szintű politikájának kialakítására az „EU előterjesztése a felsőoktatásról”. A dokumentumot az ÉRT és az EU-intézet brit vezetőjének javaslatai befolyásolták. Az előterjesztésben a „diák” szót végig az „emberi erőforrás” kifejezés helyettesíti. Szorgalmazza az „intellektuális források termelésének” (értsd: oktatás) versenybe állítását a másik két fő gazdasági szektorral.

A Maastrichti Egyezmény oktatásra vonatkozó törvényei az EU hatáskörébe tartoznak. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy az erők, amelyeknek sohasem sikerült véghezvinniük kereskedelmi ideológiájukat a felsőoktatás területén, most erős szövetségest találtak, hivatkozva az EU felsőoktatásról szóló dokumentumára, és arra, hogy szükség van a törvényhozás európai normák szerinti fejlesztésére.

A kép erősen elüt a sajtóban hangoztatott-tól. De tudom, ez sem az igazi kép, hiszen vannak a Közös Európának hasznos és előnyös oldalai. Ebben a könyvben a másik oldal kapott szót. Az „egyiket” úgyis jól ismerjük. Az éremnek most is két oldala van, és nem fénylik feltétlenül mindkettő. Ez a könyv és ez a cikk sem azért íródott, mert hazugság a másik oldal, s meggyőzni akar: Kedves olvasó: itt az igazság. Nem. De tessék megnézni a másik oldalt, és utána dönteni: felszállunk vagy félreugrunk.

kép | Kazuo Nakamura művei, wikiart.org