Somos Béla

AZ ELSŐ ALKONYAT

2003 január

AZ ELSŐ ALKONYAT

Miért jöttem én ide? mondta(m)
a trópuson, álldogálván 
a nyitott folyosón, egy balkonon
mint egy világutazó, akit a sors
nyitva hagyott, egy ajtót
vagy ablakot, nem tudhatta(m)
még hány napot
mért ki ott 
fent 
valahol 
az Isten
hogy itt vagy ott 
legyek, legyen, hát csak szidta(m)
a pillanatot, hogy ide jött(em), valamit
megtalálni vagy elveszíteni
(az ártatlanságot? az ifjúságot?)
mint valami duplikát
                     két darabra szakadt a világ
hol volt még akkor szó
a klónozásról?
sehol, holmi scifiben talán, s ki hitte
volna, a titkosrendőrök hadát
se tudtuk, csak a
zuhanó alkonyatot
egy utasszállító repülő
ami a Föld görbületeit 
kiegyenesíti, s északi fényként
világító villanykapcsoló.
És aztán aludni mentünk és
fölébredtünk és megint aludtunk
és ébredtünk, megnőtt a
szőrzetünk a párás időben
(hiszen a relatív 
páratartalom olykor a száz százalék
fölé emelkedett), ez már 
a lehajló ág, hát nem mondom
tovább. Csak azt az alkonyatot
(amikor a kettészakadó világ
mégiscsak találkozott)
 

kép | Sunny M5, flickr.com