Polgár Teréz Eszter

AUTÓMÁMOR

2010 július

AUTÓMÁMOR

Az autó születését és gyermekéveit olyan örömteli várakozással figyelte a világ, ahogy egy királyfiét szokta. Valószínűleg senkinek nem jutott eszébe, világító szemét, simogatnivaló, íves formáit csodálva, hogy mire uralkodó lesz belőle, évszázadok rendjét, sőt tér és idő korlátait felrúgó törvényeivel, kikerülhetetlen mérges bűzével az élet valamennyi területére benyomul – ahogy azt sem tudhatták előre az ünneplő tömegek, hogy majdani teljes diadalának győztesei egyben vesztesei lesznek. Egy újszülöttben – még ha autó is – csak a bájt látják a gratulációra összesereglettek. A rózsaszínű, hurkás lábacskát nem képzeljük el fekete szőrrel, tornacipőben izzadva (húsz évvel későbbi formájában).

Az autó – megálmodásának pillanatától – a férfiaké volt. Tárgy létére olyan fogalmak közt kapott helyet, mint a felfedezés, a vadászat, a háború. És bár a nők alig száz év alatt beszivárogtak a férfiak összes territóriumába, így volánjaik mögé is, amíg létezik férfivilág, az autó annak része marad.

rajongótábor

Ha boncolni kezdjük, először is gép-mivoltával szembesülünk. A kisfiúk már genetikusan vonzódnak az alkatrészekhez, amelyekből fel tudják építeni, amit azután újra elemeire szedhetnek. Az autó azonban ennél jóval több vágy tárgya. Gyorsabban, kevesebb kötöttséggel lehet el-elhagyni vele a házi tűzhelyet, mint a helyváltoztató gépek – magyarul közlekedési eszközök – többi darabjával. Persze a vonatnak, a repülőgépnek, a hajónak, de még a villamosnak is van kisfiúkból, férfiakból álló rajongótábora: életnagyságú és miniatűr változatukban egyaránt. A lányok nemigen járnak modellező szakkörre, inkább kisbabákat modellező játékbabát választanak matchbox vagy villanyvonat helyett. Ha az óvodai gender-nevelés beindul, és egy ki tudja, ki által vágyott jövőben az egyén maga dönthet saját neméről, talán még ez is megváltozik?

horus tenyfekezo 10

Az automobilt eleve úgy tervezték – logikusan és praktikusan –, hogy utasai egymással párhuzamos testhelyzetet vegyenek föl, tehát azt a pozíciót, amelyben egy tipikus férfi a legoldottabb és legkommunikatívabb. Hatévesekkel végzett pszichológiai tesztekben a fiúk először egymás mellé állítják a számukra kijelölt két széket, csak azután ülnek le és veszik föl a kapcsolatot egymással. A lányok épp ellenkezőleg: szembe fordítják székeiket, mielőtt beszélgetésbe kezdenek. Szintén tény, hogy a férfiak kevesebb verbális és szemkontaktussal érzik jól magukat, a legjobban akkor, ha együtt csinálhatnak valamit. A beszélgetés mellesleg folyik. Az autókat nézegető, bütykölő férfiak mágikus együttlétének öröme még az autós nők számára is elképzelhetetlen.

támad is, véd is

Megjelenésekor a legtöbb halandó számára éppoly elérhetetlennek tűnhetett egy gépkocsi birtoklása, mint egy vonaté. De a férfiaknak minden bizonnyal kanti értelemben, érdek nélkül is tetszett. Azért elképzelték benne magukat; ha tehették, kipróbálták, és az is egyértelmű lehetett, hogy az autó alkalmas tömeggyártásra – tehát csak várniuk kell. Arra, hogy kiterjeszthessék énjüket összeolvadva egy náluk nagyobb, gyorsabb és erősebb tárggyal, hogy mint burkot öltsék magukra páncélját, amely egyszerre extenzív és elszigetelő: támad is, véd is. Amikor a volán mögött ülő káromkodva, öklét rázva üvölt autóstársára, annak tudatában teszi, hogy ha az illető kiszáll, ő felhúzhatja az ablakot vagy elinalhat, mielőtt az ellenség kárt tehetne a metálfényben. A kisgyerek öltögeti így nyelvét anyja ölének biztonságából. Az erő, a gyorsaság és a méretesség – legyenek bár autója jellemzői – a férfi túlélésének, dominanciájának és hierarchiában elfoglalt helyének fontos jegyei. Nem kevésbé, mint a kőbaltás korszakban, legfeljebb finomabban, rejtettebben, egyéb hatalmi szimbólumokkal gazdagítottan. Aki a 20-as, 30-as években autóba ült, tudatosan vagy sem, saját anyagi és társadalmi elithez tartozását pozícionálta. Ma ugyanezt teszi, csak jóval árnyaltabban, azzal, milyen márkájú, korú, nagyságú stb. kocsit engedhet meg magának. Mennyire „szépet”. (Mert az ókori kalokagatia elvének eltorzított maradványa szerint: ami drága és kényelmes, az szép is.) Természetesen számos csaló akad, rejtőzködik vagy hivalkodik, nem a saját státuszának megfelelő szimbólumokkal élve. Inkább lyukban lakik, csak olyan autót tarthasson, amelybe – egykori fizikatanárom hencegését idézve – „beszállnak a nők”.

horus tenyfekezo 11

De tényleg beszállnak? És az autó ennyire vonzó, vagy az említett férfiattribútumok megsokszorozódása? Egy magát kompetensnek érző férfi roppant igéző lehet, akkor is, ha nem látja a különbséget meglévő és elképzelt értékei között. Sok nő sem fogja. Márpedig az autókat körülálló férfiak egytől egyig magabiztosak. Tisztában vannak vele, mit mondjanak, mit tegyenek. Máskor talán nem tudnak mihez kezdeni a kezükkel, autó-kontextusban, ha csak zsebre dugják vagy integetnek vele, úgy is nagyon férfiasak. Még szerelniük sem kell. Épp nem akarnak megfelelni senkinek, a nőknek sem. Helyükön vannak abban a világban, ahol a nők legfeljebb mellékszereplők. Az autó jelenléte olyan közeget teremt, amelyre nem áll a megfigyeltre és megfigyelőjére érvényes tétel: a férfi igenis úgy viselkedik, mintha nem volna jelen a harmadik (a nő), vagyis nem módosul a viselkedése. A nő tehát zavartalanul meglesheti, ha unalmát el akarja ütni. Talán csak a sportversenyek kérdőjelezik így meg az autó által is felülírt pszichológiai közhelyet. Az autóverseny ezért az az esemény, amelyben az autó és a verseny együttes hatása már-már narkotikumként hat a férfiakra – és ezáltal a nőkre, akik szeretnek adrenalinban fürdőzni.

cserébe esztétikumát adja

A nők egy része, az autót illetően nem is vágyik többre. Csodálja a dagadó önbizalommal sertepertélő erősebbik nemet, és reméli, valamelyik képviselőjéhez tartozva ő is részesülhet erényeiből. Nem akar versenyezni vele saját pályáján: a sok jóért cserébe esztétikumát adja. A nő dísze lesz az autónak, az autó a nőnek, és mindketten a férfinak. Mára ugyan nem sok nő definiálná magát így, de a kölcsönös „fényemelésen” alapuló üzletek rendületlenül köttetnek azóta is.

 

horus tenyfekezo 9

A 20-as években azonban a nők másik csoportja tört előre: akik már nem elégedtek meg a díszlet-szereppel. Megváltak ékes hajkoronájuktól, cigarettára gyújtottak, irányítani kezdték saját életüket, és vezetni a férfiak autóját. Demonstrálták, hogy egyedül is képesek helyet változtatni. A röghöz kötöttség lerázásának öröme csillog a bubifrizurás nők szemében, akiknek ismeretlen, új dimenziók nyíltak, mert visszafoglaltak, sőt elfoglaltak a férfiaktól valamit. A férjek, akik azonnal elváltak, amikor feleségük rövid hajjal tért haza, nem a szebbik nem elférfiasodásától féltek. Csak nem akarták átadni a kormányt. A nők nem lettek kevésbé szépek a lopott külsőségek felvételével: mögöttük még pikánsabbá és kihívóbbá vált nőiességük, melyet a kontraszt kiemelt. Friss öntudatuktól is csak még jobban ragyogtak, miközben kezdték végigpróbálni a férfiak örömeit, és az elmúlt majdnem száz év alatt nem hagytak ki semmit. A foci, a boksz, a szotyolaköpködés és káromkodás elég lassan került sorra, ám a sebesség sokakat megszédített már a hőskorban. Főleg a szabadsággal összekapcsolódva. A korabeli fotón látható két autós nő Thelma és Louise 70 évvel későbbi figuráját idézi a kultuszfilmmé nőtt (még mindig a feminizmus csontját rágó) road-movie-ból. De ahogy őket nézem, önmagamat és barátnőmet is látom, ahogy egyetemistaként végigautóztunk Amerikán. Azóta sem vezetek, és nem is vágyom rá. Mégis, ha a teljes szabadság érzését próbálom felidézni, az a 12 nap jelenik meg bennem. A széles utak, melyekről bárhol letérhetünk; a mindig előttünk lenyugvó nap; és a legfurcsább: hogy sehol egy országhatár. Már öt nap után észrevettem: érzelmek fűznek járművünkhöz. Bodrinak neveztük el. Talán valahol még mindig így hívják.

A TÉNYFÉKEZŐ című sorozat autómodellek és autóverseny fotóihoz készült írás
kép | Hórusz archívum