ÁTITATÓDÁS
2004 január
Ráday utca, nyara vénasszonyoknak,
szél-sodorta kabátok kavarognak,
íme a nepper
belső zsebében bankjegykötegekkel,
ez az ő miniatűr Bibliája,
néha beleszippant, kíváncsi illatára,
és már az este jár eszében,
mikor pár lapnyi bölcsesség ellenében
friss női húst kap, lüktető halacskát,
és az egész napi udvariasság,
a „geldvehszel, cséndzs” megalázó priussza
felrobban benne, mint merénylővel az utca.
Íme a hosszú hajú,
karcsú, izmos fiú,
aki kötélről csüngve alpin-technikával
dolgozik, és a házfal
könyve egy réteggel, egy lappal naponta
vastagabb lesz, bár nincs, aki kibontsa,
és elolvassa a belézárt hieroglifákat,
viszont a pénzből a fiú kijárhat
az Alpok finom hórétegeit lapozni.
Ott meg feszül a gurtni,
két deltás
munkás
viszi a bútort, pakolja a platóra,
mire a Kálvin téren körbeér az óra,
valakit máshová költöztetnek,
s nem hatja őket ez meg,
hisz nap nap után úton vannak,
jó néhány éve annak,
hogy elkezdték, s csak sercintenek, ha a néni
könyvszekrényét mégis révedve nézi.
És főleg ülnek sokan a Ráday utcában,
hivatalnokok, szinglik, turisták is jó páran,
és a gondolatritmust követve
felszáll a poharak liftje meg le,
és a benne utazó utasnak,
akit kortyonként lapoznak, iszogatnak,
töménynek kell lennie, mint jó kötetnek,
melyet élfóliáznak, beköttetnek,
hogy bármikor a polcon álljon,
és leugorva átszakítsa a nájlon
világ burkolatát, akár Papp Laci ökle,
szesz és könyv és élet így itatódnak át egymással – örökre.