LEVELEK LISZT MAGYARORSZÁGI TARTÓZKODÁSÁRÓL [1]
![LEVELEK LISZT MAGYARORSZÁGI TARTÓZKODÁSÁRÓL [1]](https://ligetmuhely.com/wp-content/uploads/2017/02/level_fo.jpg "LEVELEK LISZT MAGYARORSZÁGI TARTÓZKODÁSÁRÓL [1] 1")
Májusban irodalom- és zenetörténeti csemege jelenik meg öt részben. Franz von Schober osztrák művész-műkedvelő fiktív levelei az 1839/40-es pest-budai koncertsorozatról szóló beszámolók. Különlegességük, hogy Schober külföldi szemlélőként új perspektívából lát(tat)ja az eddig főként magyar forrásokból ismert eseményeket. A művet 1842-es lipcsei megjelenése előtt Liszt is olvasta, az ő változatásaival, illetve helyeslésével hagyta el a nyomdát, így reformkori szerepléseiről-szerepéről a leghitelesebb leírással ismerkedhet meg a magyar olvasó.
Bevezető
Franz von Schober (1796–1882) neve inkább Schubert miatt csenghet ismerősen a zeneértőknek. A rokon hangzás ezúttal nemigen félrevezető, Schober életműve ugyanis a szintén Franz keresztnévre hallgató Schubert népszerűségének és a hozzá fűződő szakmai kutatásoknak köszönhetően maradt fenn a köztudatban. Schubert és Schober Bécsben ugyanahhoz a baráti társasághoz tartoztak, bensőséges viszonyukat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy számos Schubert-dal szövegét, egyetlen operájának (Alfonso und Estrella) librettóját is Schober írta.
Schober korának igazi kalandora volt. Európa számos városában futott be szokványos hivatalnok-műkedvelő karriert (többek között Pest-Budán is). Szerencsepróbálásai közben talán életvitele az egyetlen valódi, mesteri műalkotás. Tisztviselő apjának nyomdokain indulva Bécsben jogot tanul, de hamar felcsap tájképfestőnek, verseket jelentet meg, álnéven színészkedik, direktorként pedig a Litográfiai Intézetben tevékenykedik. Pazar(ló) életvitelének, élénk személyiségének, jó kapcsolatainak köszönhetően sokáig a virágzó szalon-kultúra kedvelt figurája.
a magyarok nevében
De hogyan kapcsolódnak mindehhez a magyarok, az épp csak felépülő, ám az 1838-as árvíz során nagyrészt elpusztult Pest és a nagyvilág ünnepelt művésze, a nők bálványa, Liszt Ferenc? Európai hazánkfia[1], a hangok nagy tanára 1839 decemberében, több mint tizenöt év távollét után Magyarországra látogat, ahol rajongásig fokozódó nemzeti ünnep szimbóluma lesz; életre szóló művészi és érzelmi kapcsolatot köt szülőföldjével. Hogy Schober mit keres e hideg karácsonyon Pesten, azt egyelőre homály fedi, talán magyar arisztokrata barátai, talán Liszt 1838-as bécsi koncertjei miatt került a Monarchia e távoli tartományába. Mindenestre – ha már itt járt – ő írja a magyarok nevében a Lisztet köszöntő kantáta dalszövegét, és Liszt turnéja során együtt mulat a pesti társaság krémjével. Az európai extravagáns, kifinomult életmód után valószínűleg merőben új élmény volt számára (is) a magyarországi koncertsorozat minden hazafias, olykor bárdolatlan mozzanata, ezért foglalhatta benyomásait szinte azonnal fiktív levelekbe. Ezeket – még ha a magyarok érzelmeit értetlenkedve fogadó Marie d’Agoult pedánsnak és középszerűnek is tartotta –, mi Liszt egyik levelének hálás megjegyzését idézve: melegen köszönjük.[2]
Első levél
Ön, drága barátom, volt olyan kedves, és beszámolt nekem Liszt Londonban és Párizsban aratott ismételten tündöklő sikereiről, viszonzásul azt kéri tőlem, hogy hű és részletes leírást adjak az ő másfél évvel ezelőtti magyarországi tartózkodásáról, arról a különös izgalomról, amit jelenléte okozott, és azokról a rendkívüli, sőt hallatlan elismerésekről, amelyekben része volt; mégpedig, mint Ön mondja, azzal a céllal, hogy ilyen érdekes ügyben világosan lássunk, és meg tudjuk különböztetni az igazat a hamistól. A történtek óta eltelt idő alatt e babérokat bizony úgy megtépázta az irigység és a rosszindulat, úgy elcsúfították a – részint kicsinyességből, rosszindulatból, részint vak elfogultságból vagy tudatlanságból fakadó – hamis elbeszélések, hogy az ember rájuk sem ismer, és nehezen állapíthatja meg valódi értéküket. A legtöbb beszámoló kimondottan olyan személyektől származik, akiknek ismeretlen volt az események színhelye, kiváltó okai, szereplőinek szokásai és gondolkodásmódja, s ennek következtében egy csodálatos és lelkesedéstől fűtött színművet – amely a művészet és a hazafias érzések legnemesebb következményeit hivatott bemutatni – szertelen bohózattá alacsonyítottak, ez aztán sokak nemtetszését és gúnyolódását váltotta ki.
A szép iránti lelkesedés, az élet magasztosabb, szellemi értékeinek valódi, őszinte csodálata olyannyira kiveszőben van számító és iparosodott korunkban – amikor legtöbbünket csak divatos, szórakoztató és pikáns dolgok képesek lekötni –, hogy megéri a fáradságot, a még hozzánk tartozónak vélt közelmúltból egy ilyen képet kiemelni, leporolni, és a jó szándékú közönség elé tárni szíves szemlélődésre. Ha időnként elkalandozom a mondanivalómban, Ön nem fogja felróni nekem, hiszen bizonyos dolgok magyarázatra szorulnak majd, és az okokat olykor a nemzeti sajátosságokban, illetve a korabeli viszonyok jellegzetességeiben találjuk. […]
a zongora Napóleonja
Liszt a lelkesültség embere. Más virtuóz művészek csodálatot keltenek, ámulatba ejtenek és tetszést aratnak, ő megihleti közönségét; mások megörvendeztetnek, elbűvölnek, meghatnak, ő hatalmába kerít, felemel, és viharos harmóniáinak ellenállhatatlan árja magával ragadja a felkorbácsolt lelkeket. Művészete egészen heroikus, tragikus természetű. Ha mások hangversenytermei kifinomult és pazar szórakozást nyújtó szalonok, akkor az övé harctér, sikerei pedig győzelmek és diadalok. Az előbbi képekkel megjelenített érzés mindenkit elborít, aki csak hallja, épp ezért nevezik őt oly gyakran és oly sokan a zongora Napóleonjának. Ehhez foghatóan mágikus és hevesen ellenállhatatlan hatást egyedül Paganininél tapasztaltam, csakhogy az inkább félelmetes és kísérteties volt. Az embernek az a gondolata támadt, mintha ezekbe a varázslatos hangokba Paganini az összes érzését, az egész lelkét belesűrítette és kiontotta volna, olyannyira, hogy végül számára semmi sem maradt; és hidegen, érzéketlenül rótta életének komor utcáit. Liszt varázslatai ezzel szemben felszabadítják és felemelik a lelket, mivel azok gyönyörű, zseniális és szeretetreméltó lényének kiáradásai, és – benne magában kárt nem téve – azt hirdetik mindenkinek, miképpen sokszorozódik meg a fény, és hogy egy lángról ezer másik gyulladhat meg anélkül, hogy az saját fényéből, saját melegéből veszítene. Ez az oka, hogy a művészete iránti rajongás személyével is összefonódik, hallgatóságát barátokká változtatja, útját pedig annyi szeretetkapcsolat és kitüntetés övezi, amennyi senki másnak nem jutott osztályrészül. Ugyanakkor művészete a legkevésbé sem magamutogatás vagy hallatlan képességeinek fitogtatása, hanem a legbensőségesebb érzések hordozója, a zene eszméjének szolgálatába állított, kiforrott szellem megmutatkozása. Nem saját magát teszi öntelten közszemlére, hanem mindazt, ami kiváló és klasszikus, hatalmas virtuozitásának terébe vonzza, így egész művészetszemléletet nyilatkoztat ki, ezt pedig csak ennyire elmélyült és zseniális jellem sajátíthat el a legalaposabb tanulmányok és minden körülmények között kitartó szorgalom révén. Hihetetlen, soha nem látott technikai tudással rendelkezik, művészete mégis olyannyira eszményi és elvont, hogy hallgatói megfeledkeznek az alkotóról, aki őket egy csodálatos szellemi világba repíti, és inkább annak küldötteként tekintenek rá, semmint világi polgárra; hódolatuk sokkal inkább a művészetnek szól, nem a személynek.
Mielőtt rátérnék Liszt magyarországi élményeinek elbeszélésére, szeretnék néhány dolgot általánosságban elmagyarázni, ami élettörténetében különösnek és túlzásnak hathat. Hogy ezeket tisztázhassuk, néhány körülményt a kezdetekig kell visszavezetnünk.
Liszt a Sopron melletti Doborján faluban [ma Raiding, Ausztria], az osztrák határ közelében született, ahol apja az Eszterházy uradalom gazdatisztje volt. Az apa felismerte és méltányolta fia rendkívüli zenei adottságait, és mindent megtett annak érdekében, hogy megfelelő képzést biztosítson számára. Mivel a fiú már nyolcéves korára kimerítette, sőt túlszárnyalta a környezetében fellelhető – és nem is jelentéktelen – tanulmányi lehetőségeket, emellett az improvizációban is alkotó tehetségről tett tanúságot, apja úgy látta, magasabb szintű oktatásra van szüksége; ugyanakkor képességei már akkor alkalmassá tették, hogy a nyilvánosság előtt is játsszon, ezért Bécsbe vitte a fiút.
a romantikus Magyarország
A siker teljes volt. A fiú óriási léptekben fejlődött új tanárai irányításával, tehetsége valamennyi hallgatóját lenyűgözte, és mind Bécsben, mind Pesten – ahová apja szintén elvitte – akkora szenzációt keltett, hogy néhány magyar mágnás máris ösztöndíjjal támogatta további külföldi tanulmányait. Az apának immár egyedüli életcéljává vált, hogy a fiú képzéséről gondoskodjon, és állását odahagyva Párizsba utazott vele. Hogy belső késztetése, kitartása és buzgó igyekezete által miként tette magáévá azt a mérhetetlen mennyiségű szellemi ingert és művészi eszköztárat, amit ez a világváros felkínált neki, továbbá hogy az elmélyült tanulmányok, valamint korának legnagyobb és a legkülönbözőbb irányzatokat képviselő hírességeivel kötött szoros barátságai, a legérdekesebb történések és körülmények megtapasztalása hogyan érlelte azzá, akivé lett, hogyan vált belőle az a művész, aki hangszerének eddig ismert határait átlépve mindenféle rivalizálást lehetetlenné tett, nem tartozik ide, és Ön előtt sokkal jobban ismeretes is, mint előttem. Elég az hozzá, hogy a kapott támogatások révén mindvégig kapcsolatban maradt a hazájával, szívében a szülőföld gyermeki emlékezete szorosan egybefonódott a hála férfias érzésével, és legbelül mindig kész volt a legszebb színekbe öltöztetni a romantikus Magyarországot, amely iránt őszinte érzéseket táplált, ahogy ezt hűen tükrözik Berlioznak írt – és a Revue Musicale-ben nyomtatásban is megjelent – olaszországi levelei.
Olaszországban, Velencében tartózkodott, szívét éppen ezek a Berlioz-levelekben kifejezett érzések töltötték el, amikor eljutott hozzá a hír, hogy Pesten rettenetes árvíz pusztít, a Duna kilépett medréből, és dühében ennek a szép, ifjú városnak nagy részét – melynek pompás épületei a magyarok feltörekvő és nagyszerű szellemiségéről tanúskodnak – kíméletlenül lerombolta, ezreket nyomorúságba és halálba taszítva.
divattá vált
A hír úgy érte Liszt eleven, tevékeny szellemét, érzékeny, nagylelkű szívét, mint egy elektromos szikra. Azonnal Bécsbe sietett, és meghirdetett egy jótékonysági koncertet az árvíztől sújtott pestiek javára, amin a bécsiek – részben az adakozó szellemtől, részben kíváncsiságtól vezérelve – a lehető legnagyobb számban meg is jelentek. Jelentős összeget tudott küldeni a rászorulóknak, és micsoda áldásos utóhatásai voltak a koncertnek, milyen együttérzést ébresztett a szegény pestiek iránt, valóságos versengésre buzdított megsegítésükben, és ez rendre és rangra tekintet nélkül terjedt, csaknem divattá vált. – Így idézte magát Liszt ismét hazája emlékezetébe, így lépett ki ismét a magyarok elé, akik már majdnem szem elől tévesztették őt. Azt hitték, letelepedett Franciaországban, hogy az már második hazájává lett, erre most minden hivalkodást mellőzve, hazájának megszégyenítése nélkül, a puszta részvéttől és hazaszeretettől vezérelve, készpénzben fizethette vissza honfitársainak a tőlük kapott támogatást, egyúttal bebizonyíthatta, hogy ez milyen nagyszerű helyre került, milyen ragyogó gyümölcsöt hozott. Hiszen Liszt személyében még Bécs – a zene városa – számára is új csillag született, akinek tündöklését egyformán ámulattal és elragadtatással üdvözölték mind a műértők, mind a széles tömegek. Kedvessége és elméssége mind jobban növelte népszerűségét, ilyen általános és lelkes ünneplésben még egyetlen művésznek sem volt része e fővárosban.
művészet és hírnév
Liszt nem sokkal később el is tűnt, olyan váratlanul, ahogy megjelent, személyes ügyei halaszthatatlanul Olaszországba szólították. Jóllehet, hazáját nem is érintette, csak a távolból mutatkozott előttük, de izzó szeretete, jótékonysága hazája iránt mit sem csökkent, és továbbra is a művészet és hírnév ragyogása, meg az egész világ csodálata és dicshimnuszai övezték őt. Ez a hirtelen megjelenés, majd eltűnés, a távolság és a titok fátyla, ami körülvette, jó alapot szolgáltatott ahhoz, hogy szülőhazájában történetek százai keringjenek róla, és a legkülönbözőbb találgatások merüljenek fel a neve kapcsán. Természetesen végül hős ifjúként jelenítették meg, aki sok országot bejárt, és felmagasztalta a magyar nevet, hozzá mindig hű maradt, és még Párizs pompái közepette, e város ihletettségében is büszke volt arra, hogy ő magyar.
Így bontakozott ki Magyarországon a hatalmas izgalom, sőt valóságos vágyakozás Liszt jelenléte után, ami jó táptalaja lett azoknak az eseményeknek, melyeket Ön elé kívánok tárni a következő oldalakon.
Takács Ilona fordítása