A GYEREK

Különös vagy megszokott, de így igaz
– az olvasó az én gyerekem.
Hát szükséged, vágyad mire van,
gyermekem, a meglazult, szétesett
játékok, lelkiismeretek vonuló hordalékában?
A gyereknek nyugalomra és törõdésre van szüksége,
kifőzött szavakból bölcsőre, hangra, mely egyszerre
csönd is, és hajnaltól alkonyig tart. A gyerek persze
válogatós: utálja a spenótot, s a monoton bukdácsokat
a lakatlan rímrögökön, mert társas lény; érdeklődve
új arcokat keres, de mindig az öregre figyel.
A könyvesboltban mindent szájba vesz, de többnyire
csak az édességet majszolja. A nagyobb gyerekek már
tudják, hogy a cukor megnyüvi a zománcot, s hogy
a táplálék változatosan jó. A gyerekkel gyöngéden
és óvatosan kell bánni, s magyarázni neki:
hagyd azokat a girhes hirdetéseket, fuj, nem szabad,
ne mássz a képcsőbe, ezek nem a te méreteid.
Én tudom, hogy te mindent és azonnal akarsz,
de végül magad sem tudod, hogy mit, a hangzavar
többszörösen agyonbeszélt pestisében – óvatosan,
mert megszédülsz és elesel…, csak lassacskán, ahogy
erdőben a katica kérges idők harasztjain, ahogy
kisujjadon araszolva az elmúlás árnyékai…
Ne fészkelődj – az, ami adott, adva lesz.
A hegyeken, szavakon túl mindig lesznek erdők,
amelyek várnak rád.
De idő aludni…
Kockásfülű nyulak és cserebogarak repülnek,
tél közepén zsiráfok ügetnek a Hősök terén át
moziba, mert neked, gyermekem, mesére és titokra
is szükséged van.
Tehát csiribá, csiriné,
álmod legyen senkié.
Holnap is lesz versike,
S benne főnév meg ige.

kép | Bob Cornelis, lensculture.com