Lackfi János

ASSZONY VERVE

2000 február

ASSZONY VERVE

Kigombolt sliccel, teli szájjal
nyitott ajtót a szomszéd,
hogy na, mi kéne,
ekkor már tudtam én is: semmi
az égvilágon, dadogtam
valami biztos világnagy hülyeséget,
s elindultam lefelé tovább,
de alig csapódott be az ajtó,
hallottam, valami más is
becsapódik, majd jajveszékelést,
fejhangú, csillapítani vagy talán
ajzni hívatott női sikolyt,
férfihang nem esett, hacsak
az ütések nem számítanak
annak, egyszerű, hétköznapi verés,
tűnődtem ott, mint akit
gipsszel öntöttek nyakon,
s most püfölik, nem fáj neki,
de elképesztő, ahogy
darabokban mállik az
amúgy sem hozzá tartozó burok,
nagy ügy, vajon mitől
lettem ilyen kása-lelkű, miért
látom magam előtt a tömbnyi hátat,
összeharapott állkapcsot,
feszes arcizmokat, miért, hogy az ajtón,
ama másik testen át
engem csépelnek, s miért dermeszt
jobban, minthogyha tényleg engemet,
az, hogy így bánunk egymással,
emberek

kép | shutterstock.com