ÁMOR ÉS PSZICHÉ
[SZAVADAT NE FELEDD]
Nem emlékszel, hol vesztettük el a szalmakalapomat,
mikor vettük le az Ámor és Psziché posztert a falról,
nem emlékszel, hol ér véget a tengerparti sétány Nizzánál,
a bőrödön foltokban kicsapódott sóra,
a lábujjaid között a homokszemcsékre,
a meztelen sziesztákra,
nem emlékszem, hol volt a tested határa és
hol kezdődött az enyém,
éjszaka sosem gyújtottunk villanyt,
nehogy a fény megsebezzen,
mikor lett az élénkpiros-fehér leandersövényből
kókadt cserép a balkonon,
mikor vesztettük szem elől a horizontot, ahol a tenger
és az ég abban a kékségben összeér,
ahol feloldódhatunk,
nézd, az áramlatokon emelkedő sirály
még megtalálja a pontot, ahonnan kettőnket
egyetlen alaknak lát.