Czilczer Olga

ALTATÓ

2003 február

ALTATÓ

    Mesélek a gyereknek egy illetőről, aki a lomb párnájára, a lombról, aki az égre hajtja fejét. Szóval azt akarod demonstrálni, hogy mindenki?, kérdi.

    De mind az „illető”, mind a „lomb” légből kapott. Nem, mondom, semmit sem akarok. Közben megered az eső. Homlokok ablakát súrolja egy-egy sárga levélcsepp. Kis körmös koccantások. Épp csak akkorák, hogy ébren tartsák a gyereket. Feje alatt persze az este, üres ciha, vagy majdnem az. Fekszem a kemény habszivacson, nem alszom.

     Talán valami más mesét kellene. Kapaszkodnom az üveget nyalintó sárga fénybe, emlékeznem. Van ott bent más is. Ugyan mi? Kártyák színes figurái, dominók bontásból maradt téglái dőlnek a sík kemény halmaira. Csupasz koronák földlabdás gyökerét gyömöszöli feje alá a szél Óriásországban, túl az óperenciákon.

      Hajnali négy. Se lomb, se ég. Párnáján a gyerek szunnyad.

kép | shutterstock.com