ÁLOMPILÓTA
2004 május
Száll ami álmodik
az álom repülés
magasban úszik a
magányos lélek és
míg lassan földet ér
fentről a mélybe lát
rejtvényt fejt életet
megoldja önmagát
kibomlik mint csomó
a görcsös lét amit
fel nem fog éber agy
furcsáll vagy csak gyanít
itt tiszta nincs miért
magyarázkodnia
megáll a képtelen
mert evidencia
ha meghalt hogy lehet
hogy itt sétál velem
ha ég a ház miért
hogy közben építem
sodródva a folyó
árjában konokul
mért számolom a pénzt
mely tárcámban lapul
de hát ha így igaz
ha így való kiált
Álompilóta míg
lát életet halált
csak erről szólhat itt
minden mi volna más
értelme áttűnés
és egybeolvadás
egy dalra változat
meglel ki elveszít
búcsú az érkezés
ki nincs itt az van itt
szemedbe néz a vak
s a legbátrabb remeg
ellentmondásaink
törvényként fénylenek
Álompilóta ért
nem kérdez nem vitat
tudja jöhet a kút
mélyéből távirat
tudja mit egybegyúr
a nagy titokszakács
a sok kevert személy
lélegzik nem csalás
a ködben két szobor
két régi kedves áll
és mégis egy a hang
amely szíven talál
de az egy harmadik
torkából tör elő
ami volt ami van
most egy sík egy idő
őrjáratán amíg
sok furcsa fényjelet
dekódol s mint tudós
egymással összevet
ha a hajnal közel
Álompilóta túl
félelmen kételyen
egy képletet tanul
azt ismételgeti
míg földet ér talán
nem foszlik semmivé
a landolás után
de felébredve nincs
emléke nincs szava
vizes tábla fehér
papír az éjszaka