ÁLMATLANSÁGA FEDELÉRE

nincs vád gondolta míg a hibiszkusz
leveleit az éjjeli lámpa fölnagyítva
lágy lombozat sátraként a mennyezetre vetítette
platóni árnyait senkire
nem hárítja át
robajlásait két összeszögelt deszka közti vacogásokat hogy mi mire lesz elég
ahogy képek és dolgok széleit ragacsával egymásba forrasztja vagy eltép és elhiszi

egy görög fej nézett le rá cserépről másolt merev arcél
a bozótból tátott farkaspofák
fogak mohó lépcsősorai
és a fényecsettől átázott növényi hajzatok
mint tüskés tengeri csillagokat fürdető karok erdeje
a plafon profán meszelővel kimázolt bőrére feketedve harsogtak némán
nincs vád gondolta egy kattanás és minden semmi
oldalra dőlve hátra hajolva hunyva ekkor
a ledobált apai pózok szemétdombjáról egy telt formát látott

nem a Szókratész lakomáján játszó fuvolás lány

mesebeli ragyogásának kifehérült árnyát nem

te vagy az kérdezte azon a füllel nem hallható hangon
mi szél hozott vitt sodort fújt kavart ilyen elvont anyaggá
álmatlanságom fedelére festve
miféle fintora a valótlan valónak
egy világok kártyáit csúsztató metamorfózis jeges kéje
egy hiúság héjába fagyott vágy elsötétülése hogy
tudom nem tudom mondta torkom szappanos kő egyre fojtogat mondta

féltelek és félek

te vakon futsz szakadékaid szélén
vakon a világ vázáinak mázaival fénylesz
vakon löksz a tehetetlenség vétkébe engem zuhanok

de nincs vád gondolta csak fájdalom
csak ritmustalan lüktetés
vénülő vállban az idő ingáinak gonosz ütése
csak az elmaradt húsvét után értelmetlen üvöltözéseivel
öregembert utánzó szél csak a néma éjszakai árnylombozat fönn

egy kattanásra minden

kép | pxhere.com