Kókai János

ÁLMATLANSÁG

2007 október

ÁLMATLANSÁG

Hajnalodik.
Nézek az emelet magasából:
gólyalábakon gyermek,
Az utca mozdulatlan.
Semmibe kapaszkodik a járda.
Akár fekvő testeken
a tompa ragyogás:
a neon kezemre festi önmagát.
Csak én vagyok fenn.
Megalvadt világ.
Néhány moccanás.
Eldobott rongydarab:
hajléktalan egy kapualjban.
Önkéntelen dolgozik
a fékevesztett öntudat.
Itt élek.
Latolgatom az éveket egymás után.
Sorban távoznak,
mint a halálraítéltek.

kép | shutterstock.com