ALKONY

A lét véletlen kölcsönét törleszteti
Napra nap, részletekben fizeted vissza
Mindazt, mi igazán sosem volt tulajdonod. Csak
Fürdesz az élet vizében, míg egy roppant
Hullám végképp ki nem vet a partra. Alkonyodik.
Megint ki kell tépned a Füzetből egy lapot, melyre
Ma sem írtál semmit. Vagy ha írtál is, csak a
Szokásos rítusok: kelés, kávé, tea, mosdás, öltözés,
Léptek a tér metamorfózisában. Szemlélődés:
Házak, tűzfalak, utcák és terek; néha
Egy fa, egy madár ritka ünnepélye. Lépsz, egyre csak
Lépsz, miközben észrevétlen hullsz alá, az idő
Szitája átrostál, szemétre kerül
Ocsúként lényeged. Az örökös ma salakjától lassan
Lépned is alig, minden irányból por és rozsda
Szitál a testre. Végigolvasod ezt a napot is,
A járókelők szeméből próbálod kifürkészni
A jövőt. Ma sem történt semmi – mondod
Magadnak, immár harmincnyolc éve. A Történet
Rég letelt, szélkakasai elcsikorogtak. Mindennap
Ugyanazon értelmetlen és céltalan tények
Malmaiban őrlődsz, míg el nem fogysz
Lassan. Alkonyodik. Felsorolod magadnak, amit
A mai napon a káoszból kiszűrt elméd, aztán
Összegyűröd és kidobod: ne maradjon emléke se.
Végignézed, ahogy alábukik a Nap, vigasztalan
Fénybe vonva a szemközti tűzfalat, látod, ahogy
Keskeny csíkban besüt szobádba, hogy fénye át-
Zuhanva az ágyon, megcsillanjon a vitrin üvegén.
Szoktatod szemed a félhomályhoz, mely megszállja
Lassan szobád, tárgyaid mozdulatlan idejéhez
Igazítod magad. Az ablakhoz lépsz. Látod Ré napistent,
Ahogy utoljára megcsókolja még a tájat, mielőtt
Alábukna az iszonytató mélybe.