ALAMIZSNA IDŐ
2003 február
Néha valami furcsa fájdalom
nyilall belém, mikor egy szakadt inget
vagy egy munkától elnyűtt, öregecske
mosogatórongyot kéne kidobnom.
Máskor hosszan nézem fáradt cipőm:
a gyűrődést a bőrön, a kopást
a gumin, meg a lesoványodott
fűzőt. Látom a végem. S bár a tárgyak
nem élnek – halni, érzem, tudnak ők is.
Ki vagyok én, hogy a szemétre dobjam,
ami már nem kell? Mind hűségesen
szolgált. Nem tehetem. Maradjanak,
amíg lehet. Alamizsna idő:
ha lepereg, majd együtt indulunk.