(AHOGY MÚLTAK A SZORÍTÁS…)

Az udvar és maga a telek egykor szánkódomb volt. Odajártak
a környékbeli gyerekek csúszkálni, de aztán eldózerolták a dombot,
és rengeteg huzavona, csalás, sikkasztás közepette felhúzták azt a
nyolcemeletes házat, amelyben P. majdnem húsz évig élt. Reggelente,
mindig ugyanabban az időben egy idős férfi ment el a ház előtt,
tavasszal és nyáron sárgásfehér inget, ódivatú, nagykockás kék
nyakkendőt és egy kibolyhosodott mustárszínű kötött mellényt viselt,
aztán ahogy kicsit hidegebbre fordult az idő, szűk karimájú kalapot vett,
télen pedig szálkamintás, nehéz szövetű kabátot, amellyel kitelt az év.
P. akkoriban, ha tehette, az ablakból, vagy az ajtón át hallgatózva
az embereket figyelte. A folyosóról többször lehetett hallani dühödt
ordibálást, általában férfihangokat, de előfordult, hogy egy-egy
harciasabb nő is közbeavatkozott. Az utca szemközti oldalán
volt egy élelmiszerbolt. A folyton nyikorgó üvegajtón nap mint nap
ugyanazok léptek ki, üres vagy teli orkán- és műanyagszatyrokkal,
néha munkásruhába öltözött férfiak is jöttek, mindenki megfigyelhette
a másikon az öregedés és a szétesés jeleit. Csak mintha azzal az idős
férfival nem múlt volna az idő. Amint elhaladt az élelmiszerbolt előtt,
sétabotját teste mellett se nem lassan, se nem gyorsan előrefordítva
leszúrta maga elé a járda aszfaltjára, minden lépése olyan volt, mint egy
világos és tiszta állítás, aztán egy idő után nem jött többé, de ezt
nem lehetett azonnal észrevenni. És néha a szemközti ház ablakaiban is
megjelent valaki, egy öregasszony vagy egy gyerek, aki a függöny mögül
szintén az utcát figyelte. Ilyenkor P. hátralépett, hogy ne lássák. Közben
elmúlt az ősz, a tél, lassan kitavaszodott, az udvart két oldalról lezáró
tűzfalon rügyezni kezdett a vadszőlő, és egy téglarakás körül megjelent
néhány macskakölyök. P. megpróbált közülük elkapni egyet, de nem
sikerült. Az udvaron, egy mélyedésben tüzet gyújtva, ólmot lehetett
olvasztani, és nagyítóval kiégetni a bogarakat a fal réseiből. P.-hez
akkoriban gyakran átjött egy barátja. A füves részen összekapaszkodtak,
a pólón át megszorították egymás vállát, összeért a térdük, és közben
combjuk megfeszítésével igyekeztek kivédeni a derekukra tapadó
kar rántásait. Végül mindig a világosabb hajú fiú kerekedett felül.
Egymásra estek, és már feszítette is karját vagy torkát, P. mozdulni
se tudott, hiába próbálta kiszabadítani a vállát, lábával csak ügyetlenül
kalimpált, és ahogy múltak a szorítás pillanatai, düh töltötte el és
gyűlölet a csupa erő fiútest iránt, amelyet olyan jól ismert.

kép | adobe.com