Ács József

AGYVÉRZÉS FILMEN

2006 július

AGYVÉRZÉS FILMEN

Távolítsd el a házak szabálytalan téglatestjeit
szép sorjában, mint leütött sakkfigurákat,
és egyengesd el a göröngyös altalajt.
Hideg és nyirkos odalent.
Karvastagságú kötelek tartják
gyökérzetként magukhoz ölelve
a súlyát mindinkább érző földgolyót:
ha kiszakadnak belőle, alázuhan.
Haldoklók karmos keze kapaszkodik így
az ágy vasába, szájzárat kapott kutya
harapja így a görbe fémrudat.
Olyan görcs ez, mely sohasem enyhül:
túléled saját halálodat.
Szomjúság ez, mely olthatatlan,
éhség, mely mindent magába nyel,
tűz, mit a víz is egyre csak táplál,
ár, mit a torlasz csak feldagaszt.
Szorít, szorít az óriási kéz:
elfehérül minden ujj.
Cseresznyevirágok szirom havazása:
megül, mint porhó a paplanon.
Viasz von be minden bútort,
mint aszfalt a város útjait.

Ez az utazás sajnos egyszemélyes.
A jel megadja magát a zajnak,
transzformátorként zúg az ólmeleg.
Szürke háttéren szürke pontok
forognak, pörögnek, örvénylenek.
Kialudtak az erdőtüzek.
A sarokban ócska vesszőkosár.
Nem tarthatsz már benne semmit:
ami nem égett el, azt elvitte az ár.
Végtelen tarlón szalad a róka,
mint aki most is önmaga kopója.
Igen, ő az! Ő van legbelül!
Fut ameddig tud, a kifulladásig.
Utol sem érik – meg sem menekül.
Ami önmagát tartja, az marad csak,
az marad a színen egyedül.

Aztán hamukereszt a földön:
pár csepp esőtől megfeketül.

kép | unsplash.com