TÖMEGGYILKOS
Mint föld alatt áskáló vakond,
ki nem látta még soha a napot,
dogmáim tárnáiban lakom,
éjt nappal csontokat válogatok.
Úgy fekszem-kelek, mint egy fogoly,
kit méla töprengésre ítéltek.
Elmém teorémákat sorol:
mind pincében tarkon lőtt kísértet.
Fogam közt rabolt arany csikorog.
Körbeállnak az érvek és okok.
Bírám vastag akták közt molyol.
Bűzlő tömegsír fölöttem az ég,
rágom a magányosság kenyerét,
s töprengek: hát ilyen a pokol?