ADATTÓL ADATIG
2006 január

A Liget 2005-ös szeptemberi számában a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár épületét térképezi fel Horgas Judit – faltól falig. Írása többdimenziós útvonal: térben és időben vezeti az olvasót. Ám ne feledkezzünk meg egy járulékos dimenzióról: ez a gyűjtemény gyarapodásának tere és ideje, mely a tudásnak is sajátos dimenziója. Emiatt furcsa, posztmodern lecke is lehetne az írás, bevezető talajgyakorlat – mondjuk az úgynevezett tudásmenedzsmenthez. Néha ebbe az épületbe küldöm lassú sétára hallgatóimat, akik leendő könyvtárosként akadoznak a modern információkereső rendszerekben.
Megkérem őket, járjanak egyet a „Fészek” labirintusában, bóklásszanak néhány óra hosszat az épületben: a Sárkányos Gyerekkönyvtárban is, az átriumos belső udvaron is. Cél nélkül, szabadon, ráérősen. Ne keressenek semmit, úgyis találnak majd. Ácsorogjanak, nézelődjenek, hagyják, hogy szemük elé kerüljenek a dolgok – a könyvek, a folyóiratok, a betűrendek és a szakrendek, és az emberek: a polc felé nyúló, magukat meggondoló, kezüket visszahúzó, szemmagasságban böngésző, majd gyorsan leguggoló, alulról vaskos kézikönyvet előrántó, azzal a kezükben törökülésbe lehuppanó emberek. Biztatom őket: guggoljanak, nyújtózzanak maguk is, ahogy jólesik. Mert fontos, hogy az egyetemista, a leendő könyvtáros lássa az embereket is: a Fészek aranyozott pompába ágyazott eleven zsongását, az elegáns belső terekben gomolygó demokratikus tömegmozgásokat.
a közöttük lévő útvonalak
A sorrend meghatározó: aki testével érzékeli először az emberi tudás strukturált terét, saját lépteivel mérve a távot épületgépészet és madárvédelem, biokémia és pecséttan között, az a közöttük lévő útvonalakat is észleli. Akaratlanul is meglátja, hogy a könyv, amit keresett, melyik másik kettő között áll, és maga sem tudja, honnan fog egyszer emlékezni rá, milyen könyvek sorakoztak az alatta és fölötte lévő polcokon – megtapasztalja a karnyújtásra lévő tudás megszerzésének vadász-élményét.
Annak idején tizenévesen ültem be először kávéházba osztálytársaimmal. Emlékszem suta mozdulatainkra, az oldottnak mímelt feszengésre: rendelés helyett szinte könyörögtünk a pincérnek, és a szomszéd asztalnál ülő vendég táskáját is lesodortam a széktámláról. A tudás digitalizált terében is akkor fog otthonosan mozogni a látogató, ha a fizikai gyűjteménynek otthont adó épületben otthonosan érzi magát. Ha saját tétova lépteivel méri a távokat a tudás-egész részei között. A könyvtár egyben könyv-tér is: aki nyitott szemmel jár-kel benne, magába szívja e tér szigorú hierarchiáját. Az itt elsajátított „mozgástechnikákkal” a világ bármely könyv-terében rutinnal ismeri majd fel a célhoz vezető útvonalakat – vagy a legtöbb kalandot ígérő csapásokat.