KORMOS ÜVEGGEL

Szomszédunkat, a nyugdíjas
kéményseprőt naponta láttam.
Szerencsét hozott, meg sem
kellett fogni a gombom.
Pedig már csak Négus,

a koromfekete kandúr járt
a kémények között; vagy a
kredencen, honnét büntetlenül
leverhette a drága karórát.
A nyolcvanas évek délutánjain

még hibázhattam, büntetlenül,
volt rá időm – nem hordtam órát.
Kitartóan recsegett a CB-rádió,
mint kihűlő bútorok. Az elfekvővé
alakított szomszéd szobában

elnémult az ágy. Kibámultam
az ablakon, az örökké
porszagú függönyön:
megáll-e a busz? És mintha
kormos üveggel napba néznék,

néztem mások ablaka-fényét.

kép | jumpstory.com