Acsai Roland

JÓ FÁT A TŰZRE 

2000 december

JÓ FÁT A TŰZRE 

Egyszerű volt minden, mint begyújtani a kályhába.
Egyszerű volt elfoglalni a házat,
Akár verebek télen az üres fecskefészkeket,
Őspáfrányok ropogását hallgatni a szenek hasában,

Bőrünkön érezni a karbonkori nap melegét,
Megpiszkálni a kályhát, és nem piszkálni egymást,
Birsalmasajtot enni, és hiányolni belőle a diót,
Egyszerű volt, megtalálni a szárítókötélen lógó Oriont,

És mellé akasztani törülközőm,
Sötétítőként felhőket húzni az ablak elé,
Elalvás előtt felolvasni gyerekkori meséskönyvekből,
Medvékkel teli fenyőerdőt képzelni a Rét utca helyébe,

És hikoridió füstjét a szobába,
Elvágni kezem a macskakonzervvel, és nem tudni,
Hogy ez a heg lesz az egyetlen emlék, ami megmarad,
Negyedóránként jó fát tenni a tűzre,

Hagyni, hogy ropogása adja életritmusunk,
Milyen könnyű volt nem neheztelni egymásra!
Hová tűnt életünk karbonkora? Azok a napok
Elégtek a napilapokkal, az aprófával, a szénnel,

És hiányoznak, mint birsalmasajtból a dió.

kép | vecteezy.com