TAMKÓ SIRATÓ KÁROLY VERSÉRŐL
2014 november

A BOLYAI UTCA
– Ugye, milyen szép is volt nekünk a Bolyai utca!
– Lombsátraival, napban-fagyban-hóban-virágban milyen
feledhetetlenül szép volt nekünk a Bolyai utca!
– Én meghalok… és te is meghalsz… És akkor senki se tudja
többé, milyen szép volt nekünk a Bolyai utca!
– Igen, de halálom előtt én majd elmondom valakinek…
– Ha tíz valakinek mondod is el, és mind a tíz valaki száz
valakinek, azok is mind meghalnak egyszer és így…
– Hát akkor vésem fára!
– Elkorhad.
– Ütöm vasra!
– Szétrozsdál.
– Írom sziklára!
– Szétmállik.
– Gyémántra!
– Elenyész.
– … ?
– Végül a szó maga is meghal… A nyelv elnémul… És így
nyoma sem lesz többé annak, hogy milyen szép volt
nekünk a Bolyai utca…
– Hát akkor kódolom jelre. Gerjesztek! A hidrogén-hullámra
táplálom
és a Világtér tücsökjei:
a 21-es hullámhosszon cirpelő H-atomok
világűr-örökre lüktetik-zengik
zengik-lüktetik
hogy milyen feledhetetlenül szép volt nekünk
a Rózsadomb lankáján
Budapesten
a Bolyai utca.
Tamkó Sirató, a fiatal avantgárd költő 1930-ban elhagyta Magyarországot, s hat év múlva Párizsban közzétette Bolyaira, Einsteinre és a téridőre hivatkozó Dimenzionista manifesztumát. Neves művészbarátaitól azonban elszakította súlyos betegsége. Haza kellett utaznia. Nyomorúságos állapotából a jóga segítségével épült fel. Az atom- és az űrkorszak beköszönte, majd a holdra szállás nyomán Tamkó fellelkesült, és a globális, sőt más bolygókat is meghódító kozmikus tudat diadalában reménykedett. Kozmogrammok című ciklusában az emberi faj históriáját végső hazája, az univerzum történetébe ágyazza. De ha szó szerint vesszük a „mindenséggel mérd magad” parancsát, és fényévekben meg évmilliárdokban számolunk, nem zsugorodunk-e észrevehetetlen porszemekké, akiknek léte vagy pusztulása egyre megy? Amit Az Űrkor tízparancsolata című versében olvasunk, vigasznak kissé sovány: „Ne félj! Ha elmúlsz is mint ember, örökrezgő atomjaid, új ünnepekre várva, tovább táncolnak a mérhetetlen térben”. Ez a „talajközeli”, személyes élményekhez visszanyúló verse a Rózsadomb legendás platánsoráról viszont azt mutatja, hogy az emberen túli kozmikus víziók nagyon is az emberi itt-létben gyökereznek.
A HON A HAZÁBAN című antológiából