SOMLYÓ ZOLTÁN VERSÉRŐL
2012 július
ÁRNYAK NÁSZA
Tüzes szinekből összeszőtt ruhád
bűnös meleggel lepi be az arcom.
Izzó homokban, forró vérben alszom.
Hajamba hajad vad tüze fut át.
Egy forró szál tapad a szempillámra –
Most száll az alkony hónaposszobámra.
Most száll. A sápadt falakra suhan;
orozva testünk lázán átszűrődik,
mint hárfahúron rezdülő futam.
S az alkonyból az éjbe fúló sávok
vak démona úgy les, úgy őgyeleg …
Nevetlek: renyhe, nagy, fekete árnyak!
Csak nőjjetek! Csak jőjjetek!
A vers gyakran azt fejezi ki a legérzékletesebben, amiről nem beszél. Az Árnyak násza tanítani való példája ennek. A férfi a nyitóképben a nő ruhájába fúrja arcát, s a szerető alakja ettől fogva meg sem jelenik. A testek egyesülése után már nem ábrázolható kívülről, csak belülről, a vér forróságaként, a hajszálakon átszaladó tűzként. Annyi távolság sincs, ami egy arc ábrázolását megengedné: a másikból nem mutatható be több, mint egy szempillára tapadt szál. Nem a testeket látjuk, csak közelnézetben ábrázolt lenyomatukat, vetületüket: árnyékok násza. S mert nincs értelme különválasztani az ölelkezőket: testünk – Somlyó már csak ennyit ír. Első kötetének többi verséből persze tudhatjuk, hogy ez idő tájt egy bizonyos Meába volt szerelmes.
A századeleji kávéházakban dolgozó, albérletből albérletbe vándorló, létbizonytalanságtól szenvedő huszonéves költő újságírásból él, és mint megváltást keresi a szerelmet. Az Árnyak násza bódult férfija sebezhetetlennek érzi magát, s albérleti szobája ágyáról hősi gesztussal odaveti az alkonyi sötétséggel begyűrűző nyomasztó gondoknak: Csak nőjjetek! Csak jőjjetek! A figyelmes versolvasó ezt a gesztust persze nem hiszi el, s nem csak azért, mert tudja, hogy Somlyó szélsőségekre hajló ember volt. Van egy árulkodó jel: ahol a sötétség vak démona őgyeleg, ott az ilyen viselkedés csak üres hősködés, féleleműző kiabálás. Költőnk épp ezzel képes a legjobban érzékeltetni a köréje – és beléje – szivárgó aggodalmat. Ahogy később Öngyilkosság… című versében írta: „Az élet sötét italát iszom – / ó, van-e ennél gyilkosabb cián?…”