ÖNHIBA
[ELZÚGOTT MELLETTEM]

lemaradtam az irodalomról
lassú vagyok hozzá és tétova
félhomályban tapogatózom
ha megyek is nem tudom hova
szürkületi zónában élek
itt nem ér véget az alkonyat
nem hálni jár belém a lélek
hallgat fülel és válogat
míg zúg és iramlik az élet
ő testem tolószékében ül
az odakint hogy börtönné lett
meghúzódik inkább legbelül
jól olvasott szájról azelőtt
hasznát ennek most aligha veszi
mint idetelepített haderőt
a szavakat úgy értelmezi
inkább a neszekre figyel
távolból sustorgó zajokra
ami áradó vízként lepi el
a még nedves gondolatokra
áll az idő nem mozdul sehova
szélcsend van egyhelyben áll
a nyár sötétzöld lombsátora
műgyantával kiöntve a táj
a gesztenyefák eres tenyerét
kétségbeesetten memorizálom
megtanulom mint íratlan verset
örök kép mégis utoljára látom
lemaradtam az irodalomról
furcsa de észre se vettem
tarka könyvvásáraival ahogy
elzúgott mellettem